Aspektus vitaest a bölcsészkaron március 27-én

"Horthy uralma Magyarországon hosszú volt, ami nem teszi egyszerűvé mai megítélését " - állítja Zeidler Miklós történész. Aspektus vitaest az ELTE BTK tanácstermében 2013.március 27-én.

Az ismeretlen Horthy - Aspektus vitaest 2013.március 27-én!


2013.március 27-én, az ELTE BTK kari tanácstermében Aspektus vitaestünk témája: Az ismeretlen Horthy! Minden érdeklődőre számítunk!

Veesenmayer jelentése Magyarországról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Edmund Veesenmayer német közgazdászt (1904-1977) Adolf Hitler 1944.március 19-én a Harmadik Birodalom magyarországi nagykövetévé és teljhatalmú megbízottjává nevezte ki. 1943. december 10-i összefoglalója Magyarországról igen tanulságos. (Veesenmayert Nürnbergben elítélték, de két év börtön után szabadult. 1977-ben Dortmundban halt meg.)
Egy rövidke idézet az összefoglalóból, amit most részletesen mi is közlünk (1943 decemberéből való!):
"Minthogy számításba kell venni Budapest bombázásának lehetőségét, a kellő időre vadászvédelem biztosítandó. Egyidejűleg közölni kell az ellenséggel, hogy a bombák által megölt minden egyes magyarért 100 gazdag zsidót fogunk agyonlőni, és azok vagyonát a károk jóvátételére fordítjuk."

Bódi László Cipőre emlékeztünk a Határok nélkülben

Nem szervez többé Bódi László Cipővel közös koncertet, mint tette 1998-ban a Határok nélkül szerkesztősége, mivel az énekes többé nem dalol. Gecse Géza interjúja.
Cipő temetése 2013. március 22-én, pénteken 15.00-kor Kistarcsán, az Aulich Lajos utca 2/a. alatti Köztemetőben!
 

Nincs Határ Koncert 1998-ban - több ilyen már nem lehet


Fotó: Kiss Gábor Zoltán
A dalnak - és alighanem a Republic Együttesnek is - vége. Hétfőn meghalt Bódi László Cipő!

Séta a belvárosban - Balázs Ernő kolozsvári tárlata


Séta a belvárosban címmel nyílt meg Kolozsváron a Györkös-Mányi Albert Emlékházban Balázs Ernő első erdélyi tárlata. A Magyarországról Erdélybe hazatérő művész évtizedekig autodidakta módon fejlesztette tovább magát. Hazaérkezése és az urbánus festészet irányába való fordulása fergeteges sikert hozott számára.

A kolozsvári Jancsó Miklós irodalmi naplóesszé-vázlatáról


Götz von Berlichingen verbális kirohanása akkor kapja meg teljes jelentési színezetét, ha az élethelyzetet is látjuk, amelyben született. S ha ezt látjuk, akkor azonnal eltűnődünk afelett, hogy vajon melyik Götz is az „igazi”: a történelmi félbandita, vagy Goethe szimpatikus hőse...

Érték és ifjúság - riportok a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzőjéről


Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzőjét 2013.március 1-e és 3-a között, ahol negyvenhét iskolából közel százötvenen vettek részt. Gecse Géza riportjai.

A Pro Minoritate téli száma Kolozsváron


A kiadványt Péter László kolozsvári szociológus méltatta, tartalmát Ivácson András Áron mutatta be, de az est alaphangulatát Kósa András László főszerkesztő határozta meg.

Felméri Cecília, Mátyás király és a kolozsváriak


Mátyás király 570. születésnapjára emlékeznek Kolozsváron 2013.február 22-től az emberek. Felméri Cecília kolozsvári rajzfilmes 2010-ben készült el Mátyás, Mátyás c. animációjával, amely arról szól, hogyan él kolozsvári születésű királyunk a város lakóinak emlékezetében. A 180 perc 2013.február 26-i műsorában a filmből is válogatott részleteket a riportot készítő Gecse Géza.

Oldalak

Feliratkozás aspektus RSS csatornájára