Tumor, seb vagy valami egészen más?


Trianon kérdései és azok oktatása a középiskolákban, avagy nemzeti összetartozás a gyakorlatban - erről volt szó az Aspektus 2011.június 1-én, a Károli Gáspár Református Egyetemen szervezett rendezvényén.

Kettős kisebbségben

Az „Előretolt vagy visszamaradt „helyőrségek?”- alcímmel a magyar szórvány- illetve diaszpóra-stratégiáról szervezett 2011.április 27-án az Aspektus vitaestet.

Gecse Géza elmondta, hogy a meglehetősen furcsa és szokatlan alcímhez a temesvári-erdélyi Bodó Barnával folytatott eszmecsere adta az ötletet, hiszen ha egy helyőrséget „előre tolnak”, akkor azok, akik küldik, gondját viselik, míg ha az „visszamaradt”, akkor erről aligha lehet szó. A Szórvány Alapítvány létrehozója úgy látja, hogy ma sem szórvány-, de diaszpóra stratégiáról sem lehet beszélni... 

Trianon az egyetemi oktatásban

Sorozatindító Aspektus vitaest az ELTE-n 2011. március 23-án.

Duray Miklós szerint a magyarok 1920 óta "nem élnek normális körülmények között sem Magyarországon, sem pedig a környező országokban”. Élénken él az emlékezetében, amikor Budapesten fia felsóhajtott, hogy itt végre hangosan beszélhet magyarul az utcán. Ez otthon, Pozsonyban nincs így - állapította meg a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának emblematikus politikusa.

A magyar külpolitika kérdései

Balázs Péter külügyminiszter és a civilben politológus Schöpflin György EP-képviselő vitaestünkön való 2010. január 29-i beszélgetésének külön aktualitást adott a hónap elejétől életbe lépett szlovák nyelvtörvény.

A szlovák-magyar viszony és az „elgyengült magyar politika”


„A magyar politika elgyengülésében kell keresni azokat az okokat, amelyek most felszínre kerültek” – mondta Duray Miklós, aki 2009.október 14-én kifejtette, hogy a szlovákiai magyarság mai és a szlovákság 19. század végi magyarországi helyzete hasonló.
 

Oroszország, Európa és a világ, avagy "Русия, Европа и светът"


Szófia belvárosának piacán ugyanúgy árulják II.Sándor, II.Miklós cár és Joszif Sztálin miniatűr szobrát, mint Adolf Hitlerét és Benito Mussoliniét. Gecse Géza 2009 szeptemberének végén vett részt a szófiai egyetem nemzetközi konferenciáján - egyedüli magyar kutatóként.

Trianon, Párizs és Brüsszel. Gecse Géza Hannoverben

A felgyorsult közlekedés és a hihetetlen sebességgel fejlődő kommunikációs technológia világában is ritkán adatik meg, hogy egy éppen aktuális témához megfelelő szakértő előadót találjon egy  nyugaton élő magyar gyülekezeti közösség vagy kulturális  egyesület.

Európai kisebbségpolitikák - húsz év megváltozott perspektívájából

Nemzetközi nyári akadémia Hannoverben
A Hannoveri Leibiz Egyetemen fiatal kutatók azt vizsgálták, hogy mennyire volt szükségszerű a vegyes lakosságú kelet- illetve kelet-közép-európai térségben mindaz, ami annyi szendvedést okozott? Alapvetően más volt-e ennek a régiónak a történelme vagy pedig lényegében ugyanaz, mint Nyugat-Európáé?

Melihov: Sztálin, Berija és a szovjet vezetés zsidókhoz való viszonyáról


A Szentpéterváron élő orosz zsidó író, Alekszandr Melihov a szovjet elit zsidókhoz való viszonyáról beszél Gecse Gézának. Az interjú - többek között - arról szól, hogy az 1953 januárjában Moszkvában a "cionista orvos gonosztevők", a "hazátlan kozmopoliták" ellen kezdeményezett sajtóhadjáratnak mi lehetett a hátterében.

Amikor a kiűzetés – repatriálás?

 


A Hannoveri Leibniz Egyetem történészei az 1990-es évtizedben a délszláv háborúban elhíresült új angol kifejezés, az "ethnic cleansing", magyarul "etnikai tisztogatás" történetének hátterét vizsgálják fiatal lengyel, ukrán, belarusz, román, macedón, grúz, észak-amerikai, német, ír, olasz, lett, litván, szerb, szlovák és magyar kutatók közreműködésével.

Oldalak

Feliratkozás aspektus RSS csatornájára