Ámon Antal

Nemzetpolitika – Oberwart szorításában


A ma Oberwartnak nevezett Felsőőrben gyűltek össze 2018 júliusának első hetében a nyugat-európai református szórványgondozók éves találkozójukra, ahol Gecse Géza az első világháború és a szórványlét összefüggéseiről, valamint az Aspektus első világháborús történelmi ismeretterjesztő kisfilm-vetélkedőjének tapasztalatairól számolt be - filmvetítéssel egybekötve. Ámon Antal és Békássy N. Albert pedig bemutatták az előadó Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című könyvét.

Nyugat-európai református tanácskozás az ausztriai Felsőőrben


Rendhagyó történelemóra – ezzel a címmel tartotta hittudományi tanácskozását a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) az ausztriai Felsőőrben 2018. július 5-e és 8-a között, ahol az első világháború tanításának, továbbá az Aspektus első világháborús klip-vetélkedőjének tapasztalatairól beszámolt Gecse Géza is, aki Ámon Antal és Békássy N. Albert segítségével bemutatta Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus-határok nélkül 2002-2017 című könyvét is és péntek este ízelítőt adott az Aspektus három eddigi első világháborús kisfilmvetélkedőre mozgósító nagyrendezvényeiről készült filmjéről is.

1918 előzményei és következményei


2018. július 6-án Felsőőrben (ma Oberwart) Gecse Géza az első világháború és a nyugat-európai szórványlét összefüggéseiről tartott előadást Ámon Antallal és Békássy N. Alberttel.

Száz év tükrében a nagy háború: 1918 előzményei és következményei


2018. július 6-án, pénteken 11 órai kezdettel mutatja be Gecse Géza jelenlétében Ámon Antal és Békássy N. Albert az ausztriai Felsőőrben a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetet!

A Nemzetpolitika – szorítóban című könyvvel a POFOSZ-ban


A POFOSZ Nádor utcai központja az országház mellett, a Kossuth tértől néhány lépésnyire található. Itt beszélgetett Ámon Antal a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című könyv szerzőjével: Gecse Gézával 2017. december 6-án.

A Nemzetpolitika szorítóban című kötet decemberi könyvbemutatói


December 4-én, hétfő délután 1/2 6-kor, Budapesten, a Püski Könyvesházban indul a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002.2017 című kötet bemutatás-sorozata. Egy-egy más-más könyvesboltba szervezett rendezvényen a kötetben érintett különböző témaköröket a szerző és egy-egy a témában érintett és hozzáértő szakember vagy művész segítségével hozzák testközelbe, ami az elmúlt 15 évben mindannyiunkkal történt és kötetben szerepel.

Feliratkozás Ámon Antal csatornájára