első világháború

Első világháborús Aspektus-rendezvények 2017 - 2019

580_ewk.jpg
Tanulságos áttekinteni, hogy mit tettünk 2017 és 2019 között az első világháborús ismeretterjesztő kisfilm-vetélkedő érdekében! Olyan aspektusból persze, hogy mit lehet ebből hasznosítani az idei klip-vetélkedőnél, amelyet az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a Nemzetek Háza támogatásának köszönhetően tud most majd szépen "megkoronázni" az Aspektus!

Módszertani segédlet első világháborús kisfilmek készítéséhez


Három helyszínen már elmondott és gyakorlati szempontból jól használható technikai útmutatót gyűrtünk egybe, amelyeket jól tudnak hasznosítani azok, akik első világháborús történelmi ismeretterjesztő kisfilmet életükben még soha sem csináltak!

Világháborús aspektusok

Köő Artúr az Apponyi-életrajz egyik kutatója, középiskolában tanít. Ilyen szemmel olvasta Gecse Géza Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetét. Egyébként pedig személyesen is találkozhatsz vele 2019. január 31-én a Kék Golyó utcában, hiszen ő fogja kérdezni Demkó Attilát!

Nemzetpolitika - mérlegen


Amint az idei, november 10-i Magyar Állandó Értekezleten Orbán Viktor miniszterelnöktől is hallhattuk, a magyar kormány immár tízszer akkora forrást különít el a határon túli magyar ügyre, mint 2010-ben tette. Ezzel – arányaiban – Magyarország elérte azt a szintet, amelyet a két világháború között fordított erre a célra – jelentette ki az egyébként felvidéki Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának 1998 és 2002 közötti elnöke, ma Martonvásár polgármestere, akivel a Magyar Állandó Értekezleten is találkoztunk, de most Gecse Géza új könyvének a december 12-i bemutatóján, a kötetre reflektálva összegezte tapasztalatait.

A Nemzetpolitika – szorítóban című könyvvel a POFOSZ-ban


A POFOSZ Nádor utcai központja az országház mellett, a Kossuth tértől néhány lépésnyire található. Itt beszélgetett Ámon Antal a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című könyv szerzőjével: Gecse Gézával 2017. december 6-án.

Nemzetpolitika szorítóban - a Bonum Tv-ben


2017. október 24-én délelőtt Jákfalvy Kata a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötet szerkesztőjét nemcsak új könyvéről, hanem a 2017. december 31-i határidejű első világháborús kisfilmvetélkedőjükről is kérdezte a Bonum Televízió Délelőtt című műsorában.

Oldalak

Feliratkozás első világháború csatornájára