Horthy Miklós

Magyar érdek, hogy Koszorús ezredes hőstetteit megismerjük!


A Koszorús-akció évfordulóján fia, az Amerikai Egyesült Államokban élő, ifj.Koszorús Ferenc emékezik édesapjára, a magyar páncélos hadviselés magyarországi meghonosítójára, Koszorús Ferenc ezredesre, aki tankjaival 1944-ben megakadályozta, hogy Budapest zsidó lakosságát Baky Lászlóék puccs-szerűen deportálják.
Az akcióról Magyarországon sokáig hallgatni kellett, így máig nem számít "közismertnek".
 

Catherine Horel Horthy Miklósról – francia monográfia magyarul!


Majdnem négyszáz oldalon tekinti át a XX. századi magyar történelem egyik meghatározó alakjának életpályáját Catherine Horel francia történész műve, a Horthy című kötet, amelynek magyar kiadását 2017. március 7-én mutatták be Budapesten. Gecse Géza összefoglalója.

Horthy, Szálasi és Auschwitz


A konzervatív vezetés szerint a magyar zsidóság a társadalom hasznos része. Hogyan következhetett be mégis a magyar holokauszt, mekkora lehet abban Horthy Miklós és Szálasi Ferenc szerepe? Erre próbált választ találni a Mandinerben közölt cikkében Gecse Géza.

A vita értelme vagy értelmetlensége - Horthy-ügyben


2015. november 9-én a Mandinerben a Karsai László-Ungváry Krisztián szerzőpáros, valamint Gellért Ádám nemzetközi jogász bírálta Gecse Géza november 2-án megjelent, Horthy Miklós szerepéről szóló írását.

Kassa – Prága – Budapest


1945-ben a Felvidéken a családjuk elsők között volt a kitelepítendők listáján, de mégsem zavarták el őket Kassáról. Reiter József, ma az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés Egészségügyi Intézet főigazgató helyettese, de annak ellenére, hogy Budapesten született, mégis Prágában végzett a Károly Egyetem Gyógyszerészeti Karán. Gecse Géza interjúja a Felvidék.Ma számára készült.
 

Reakció Horthy-ügyben Karsai László és Ungváry Krisztián írására


Nincs bizonyíték arra, hogy Horthy Miklósnak az Auschwitz-jegyzőkönyveket megelőzően közvetlen tudomása lett volna arról, hogy német fennhatóság alatt szervezett népirtás folyik. Gecse Géza reagál Karsai László és Ungváry Krisztián 2015. október 16-i közös cikkére.

Oldalak

Feliratkozás Horthy Miklós csatornájára