Kolozsvár

A budai vár szorítójából - Alba Iuliába!


2018. szeptember 1-én a budai várban mutattuk be, november 29-én pedig a a Kékgolyó utca és a Schwartzer Ferenc utca sarkán mutatjuk be a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetet. 

Az első világháború és Trianon


Trianon és az első világháború - ezzel a címmel mutattuk be 2014. június 27-én az ELTE BTK tanácstermében azt a filmet, amelyet Budapesten és Kolozsváron forgattunk - ez alkalommal egy részben, hiszen a június 28-i Aspektus vitadélután népszerűsítésében kétszer tizenhárom percben már felhasználtuk!

Centrum és periféria – a művészetben. Az ember tragédiája és a kolozsvári vándorok

Centrum és periféria - a művészetben. Mátyás királytól a Tragédiáig, avagy Piroska és a farkas - ezzel a címmel rendeztünk 2013.június 10-én Aspektus vitaestet a Károli Gáspár Református Egyetemen kolozsvári vendégeink: Miklós György (Knock Out) és Felméri Cecília, valamint Jankovics Marcell meghívásával.

 

Oldalak

Feliratkozás Kolozsvár csatornájára