Embermentők a diktatúrákban


                                     Hende Csaba
Sajátos ellentmondás, hogy többet tudunk Wallenberg és társai tevékenységéről, mint azokéról, akik idehaza – akár Wallenberggel együtt – segítették az üldözötteket. Így a mostani konferencia ilyen szempontból mindenképpen elégtételnek számít. Ezt a 2019. november 14-én szervezett konferencia alkalmával, levezető elnökként Zinner Tibor, a Milton Friedman Egyetem Zsidó Történeti Intézetének tudományos tanácsadója jegyezte meg a Parlament zsúfolásig megtelt Főrendiházi Üléstermében.

Koszorús Ferencet, a 75 évvel ezelőtti csendőrpuccsot meghiúsító páncélos vezérkari főnököt elsőként Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke méltatta – már-már szokványos módon, hiszen Tom Lantos egykori, 1956-os, az Egyesült Államokba kivándorolt kaliforniai képviselőt idézte, aki maga is ennek az akciónak köszönhette, hogy túlélte a háborút: „Koszorús tette kivételes volt abban a tekintetben, hogy egy tengely-országban katonai erőt vetettek be a zsidóság deportálásának megakadályozására”.

Kapronczay Károly, a SOTE kutatója főként a Magyarországra menekült lengyelek sorsán keresztül érzékeltette, hogyan falazott nekik, illetve mit tett konkrétan a két világháború közötti magyar kormányzat a saját hatáskörében a Magyarország területére került lengyelek, köztük lengyel állampolgárságú zsidók sorsa javítása érdekében. Egyébként nemcsak azzal, hogy menekülési útvonalat biztosított számukra, hanem intézményeket is alapított itt tartózkodásukhoz a honvédelmi és a belügyminisztérium.

M. Kiss Sándor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyetteseként arra hívta fel a figyelmet, hogy a fegyveres ellenállás az ellenállás egy formája. Sokáig nem volt ildomos beszélni a Magyar Függetlenségi Mozgalomról és a Magyar Közösségről sem, akiknek az SZDP és a kisgazdák mellett jelentősebb szerepük volt, különösen 1943 végét követően az ellenállás nem katonai formáinak megszervezésében és kivitelezésében.

Monostoriné Szeleczky Gabriella, a Baross Gábor Általános Iskola történésze a Horthy testőrségét vezető Lázár Károly szerepének érzékeltetésében kiemelte, hogy a kormányzó mennyire egyedül maradt 1944 közepére, mivel alig maradt iránta nemcsak formálisan is, hanem a valóságban is hű katonai erő az országban. Lázár tagja volt a titkos Kiugrási Irodának is. 1944. október 15-ére kiépítette és ellátta a budai vár fegyveres védelmét. A Gestapo letartóztatta és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Hazatérését követően 1951-ben családjával együtt kitelepítették, elkobozták minden ingó- és ingatlan vagyonát. 

Szekér Nóra, az ÁBTL kutatója Vasdényey István rendőr, a kistarcsai táborparancsnok üldözötteket mentő tevékenységét ismertette. Dietz Károllyal és Pataky Oszkárral együtt igen komoly munkát végeztek, annak ellenére, hogy elképesztő kockázattal járt. Vasdényey sorsának tragikuma, hogy e tevékenysége ellenére 10 év börtönre ítélték. Ugyan szabadulását követően az egykori rabok tartották el, de miután itthon továbbra sem nyílt meg számára a normális élet lehetősége, 1964-ben az Amerikai Egyesült Államokba távozott, ahol 1984-ben hunyt el.

Ujváry Gábor a VERITAS intézetvezetője Hóman Bálint, Makkai János, Mester Miklós és Kemény Gábor – négy, többnyire kormánypárti, sőt, olykor miniszteri posztot is betöltött politikus életútjának a bemutatásán keresztül érzékeltette, miként fordulhatott elő, hogy eredetileg antiszemita meggyőződésű politikusok szembefordultak azokkal az intézkedésekkel, amelyek Magyarországon 1944-ben születtek.
       
                 Ujváry Gábor                        Hantó Zsuzsa                  Haraszti György

Párdányi Miklós történész, a Szent Margit Gimnázium emeritus igazgatója Batizfalvy Nándor budapesti rendőrfőkapitány embermentő tevékenységét ismertette, aki tettei ellenére nem kapott fát a Jad Vasemben. 

Koszorús Ferenc fia, az Amerikai Egyesült Államokban élő ifj. Koszorús Ferenc az egykori vezérkari ezredessel, illetve hadosztályparancsnokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy itt nem az ő vagy a családja személyes ügyéről van szó, hanem vissza kell adni Koszorús Ferencet a magyar történelemnek, hiszen onnan hosszú ideig ki volt tiltva!Haraszti György, az OR-ZSE, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára arra hívta fel a figyelmet, hogy jobban ismerjük a keresztény zsidómentőket, kevésbé a zsidó embermentőket. Utóbbi oka az, hogy ennek egyik szála főként a cionizmushoz kapcsolódik, amiről 1989-ig nem lehetett beszélni. Ebből, ami 1989 előtt „vállalható volt”, azt átminősítették kommunista ellenállássá, de a többiről hallgatni kellett. Az viszont jól látszik, hogy a zsidó ellenállók szorosan együtt dolgoztak a keresztény embermentőkkel – állapította meg Haraszti.

Hantó Zsuzsa, a Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnöke előadása céljaként a kritikus vészkorszakok embert sújtó és embert mentő tevékenységeinek megismerését és az erről folytatandó párbeszéd ösztönzését jelölte meg. Néhány mentő család sorsán keresztül ismertette, hogy a náci, majd a közel ötven évig tartó kommunista diktatúrában a hatalmat birtokló kommunisták és a többi mentett ember cselekedetei között lényeges a különbség. 

Dr. Réczey László, aki 1945-től a Törvényelőkészítő Osztály vezetője volt, nem tett semmit az őt megmentő dr. Radnóti Lászlóért, akit 1958-ban, a zárt táborból történő szabadulását követően az Ügyvédi Kamarából is kizártak. Több példával bizonyította, hogy akik nem vettek részt a diktatúra működtetésében, segítettek azoknak, akiknek életüket köszönhették, akár itt éltek, akár külföldön.

A Koszorúsról filmet bemutató Mudry Péter filmrendező előadását a Batizfalvy Nándorról készített másik dokumentumfilmje egy rövid részletével indította. Soós Géza, Arany Bálint, Szent-Iványi Domokos sorsán keresztül a Magyar Testvéri Közösség és a Magyar Függetlenségi Mozgalom tagjai ellen indított 1946-os per céljáról beszélt. A család, a közösség, a nemzet érdekében gondolkodó és cselekvő embereket, akik tevékenységükkel már bizonyították, hogy akár cselekvően is fel mernek lépni a magyar nemzeti érdekek védelmében, ki kell vonni a társadalom szövetéből, helyébe téve a diktatúrát, a megfélemlítettséget, az osztályharcot. 

Jellemző, hogy a Népszava munkatársa, Czene Gábor – a tárgyi bizonyítékokat nem egyszer a „tudnia kellett” fordulattal helyettesítő – Karsai Lászlót szólaltatta meg annak ellenére, hogy Karsai nem volt ott a rendezvényen. Itt olvasható – kattintással:

Karsai a konferencia kapcsán a liberális értelmiség – kérdés, mennyire őszinte – rettegésének adott hangot.

 

A tények sajátos értelmezésével most sem hagyta ki, hogy bele ne törölje a sáros cipőjét nemcsak Koszorús Ferencbe, hanem – amint az Czene Gábor összefoglalójából is kiderül – (ő a fő célpont valójában) Horthy Miklósba! Pedig tegyük a szívünkre a kezünket: a magyar liberálisok számára valóban az a fő probléma, hogy az egykori kormányzónak állítanak-e szobrot Budapesten? 

Nem sokkal inkább az, hogy a „dicsőséges 133 nap” alatt vérengző és a népítélet elől elfutni nem érkező Lenin-fiúk, direktóriumi tagok felett a népítéletet beteljesítő különítményesek: Prónay Pál, Héjjas Iván vagy Francia Kiss Mihály kapnak-e esetleg emlékművet? (Akiknek azért nemcsak a vörös funkcionáriusok terrorizálása kapcsolódik a nevükhöz.) Alighanem mindjárt másként viszonyulnának Czenéék ahhoz az ötlethez, hogy – a kerek száz éves évfordulóra való tekintettel – nem érdemes-e november 16-át esetleg ünneppé nyilvánítani? Ami egyébként azért is lehetne „össznépi”, hiszen ugyanezen a napon Czene Gábor és Karsai László ünnepelhetnék a 101 évvel korábbi népköztársaság kikiáltását, a másik tábor hívei pedig a kormányzó száz évvel ezelőtti bevonulását a fővárosba!

De ne szaladjunk ennyire előre! Álljon itt ezért, ifj. Koszorús Ferencnek a Népszavához eljuttatott tiltakozó levele, amelyet a napilap nem volt hajlandó közölni! Legalább a saját eszközeinkkel, ez alkalommal járuljunk hozzá mi is a sajtószabadság és így a liberalizmus érvényesüléséhez!

Ide kattintva olvasható:

 

Gecse Géza

Az összefoglaló a Demokrata on-line-ban jelent meg 2019. november 28-án - kattintással: