Emlékezni a múltra és számon kérni a jelent – hetven éve indult meg a magyarok kitelepítése a Felvidékről


Gulyás Gergely, a Magyar Parlament alelnökének beszéde

A Benes-dekrétumok a második világháborúért kollektíve bűnössé nyilvánítottak a németek mellett minden magyart – amit ennek nevében tett a csehszlovák állam az nem csupán a mai fogalmaink szerinti emberjogi elképzeléseknek mond mindenben alapvetően ellent, hanem a nemzetközi jog évszázados alapelveinek és a legalapvetőbb emberiességnek is - jelentette ki Gulyás Gergely a Felvidékről kitelepítettek emléknapján. A Magyar Országgyűlés alelnöke emellett hangsúlyozta: az emlékezés mellett az is fontos, hogy a Benes-dekrétumok soha ne érhessék el céljukat és mindig gazdagítsa magyar szó a Felvidéket.

Csoportkép Halzl József és Menyhárt József elnök úrral

A Magyar Országgyűlés alelnöke előtt Halzl József, az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében elmondta, hogy szervezetük tevékenységének 2013 óta a korábbinál is hangsúlyosabban, folyamatosan képezi részét a felvidékiek kitelepítéséről való megemlékezés – ami nem jelenti azt, hogy ne törekednének baráti kapcsolatokra a szlováksággal.

Halzl József köszöntőjét követően Gulyás Gergely a 137. zsoltár idézésével kezdte beszédét: „Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról emlékezék”. Kevés olyan szöveg létezik – állapította meg a Magyar Országgyűlés elnöke, amely jobban fejezné ki egy az otthonából elhurcolt nép fájdalmát, a szülőföld lelket és értelmet bénító hiányát, mint ez a Judea népének a babiloni fogság idejéből származó a Mindenhatóhoz szóló panasza.

Ma amikor annak a közel százezer magyar sorsát idézzük az emlékezetünkbe, akiket szülőföldjükről a Felvidékről telepítettek át a II. világháborút követően, nem feledkezve meg azokról az ezrekről sem, akiket a cseh területekre hurcoltak el kényszermunkára, akaratlanul is eszünkbe juthat ez a zsoltárrészlet – mondta Gulyás Gergely, aki szerint a felvidéki magyarság és a választott nép sorsa sok ponton mutat hasonlóságot, hiszen a huszadik század egyik legtragikusabb és legnagyobb mesterséges, kikényszerített népvándorlása során is, miként Babilonban a judeaiakat, úgy a felvidéki magyarokat is idegen hatalom kényszerítette arra, hogy szülőföldet, múltat, vagyont maguk mögött hagyjanak.

A Magyar Országgyűlés alelnöke elmondta, hogy 1947-ben, éppen hetven évvel ezelőtt ezen a napon indult meg az első vonat tele felvidéki magyarokkal Csehszlovákiából Magyarország irányába. A rá következő két évben pedig több tucat hasonló vonat több tízezer felvidéki magyarral indult útnak ugyanide. A felvidéki magyarság kitelepítése így a XX. század egyik legtragikusabb és legnagyobb, mesterséges és kikényszerített népvándorlása. Közel százezer magyarnak kellett elhagynia azt a Felvidéket, ami évszázadokon keresztül volt elválaszthatatlan része hazánknak, amely Magyarország három részre szakítottsága idején őrizte a Magyar Korona jogfolytonosságát – mondta Gulyás Gergely, majd a trianoni diktátum, majd az 1945-ös hatalomváltás következtében idegen országba kényszerült magyarság sorsát idézve kijelentette, hogy a bizonytalanságon, sőt a létbizonytalanságon kívül nem lehetett mást ígérni számára. Ezek közé tartozott a reszlovakizáció is, vagyis magyarságának a megtagadása, önazonosságának a feladása, hiszen ami egyébként önmagában nem volt garancia a túlélésre, mindamellett pedig életre szóló szenvedést hordoz.

Különdíjasok

1947-ben a felvidéki magyarság gyakorlatilag annak ellenére maradt magára, hogy miközben a németek bűnösségében egyetértett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió, addig a magyarok esetében – nem. Moszkva támogatását maga mögött tudva viszont Csehszlovákia mégis a másik két nagyhatalom cinikus hallgatása mellett megvalósította a magyarok kitelepítését.


Arkhely Fruzsina, az ELTE hallgatója II. helyezést ért el
A kisgazda vezetésű magyar kormány megpróbálta menteni a menthetőt, de éppúgy nem járt sikerrel, mint Mindszenty József hercegprímás, aki VI. György angol király közbenjárását kérte a szlovákiai magyarok üldöztetésének megállításáért. A segélykiáltás, miként 1956-ban, ekkor is válasz nélkül maradt – állapította meg Gulyás Gergely, aki elmondta: nemcsak az elhurcoltatás élménye hasonlóság a bibliai választott nép és a felvidéki magyarság sorsa között, mivel a Babilonba jutott Judea népének sorsa, magatartása örök tanulság minden kisebbségben élő nép számára. Bár az elhurcoltak többsége engedve az akkor gazdag Babilon csábításának, asszimilálódott, ellenben egy kis csoport, hallgatva a próféták intésére mindvégig megtartotta nemzetiségét és vallási önazonosságát, ami végül fennmaradásuk zálogának bizonyult. A felvidéki magyarság előtt is ez a két út áll: választás az asszimiláció, valamint a folytonos küzdelmekkel teli, cseppet sem könnyű, éppen ezért elhivatott döntést igénylő nemzetiségi önazonosság vállalása, vagyis a magyarként megmaradás és a beolvadás között - jelentette ki a Magyar Országgyűlés alelnöke. Gulyás Gergely úgy látja, ahogy a választott népet a Gondviselő nem hagyta magára a kisebbségi sorban, úgy a felvidéki magyarokat sem, akiket 1989 óta segít „igazi prófétai szerepet vállalva” a Rákóczi Szövetség, amiben a szervezet valamennyi tagjának és különösen Halzl József elnök úrnak további gyümölcsöző és sikeres munkát  kíván – fogalmazott Gulyás Gergely.

Halzl József elnök úr a parlamentben

Pálffy Ágnes Erdős Anna: Egy marék földet című versének elszavalását követően Menyhárt József arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a történelemkönyvek hivatalosan 1945. május 8-val zárják le a második világháború európai részét, a felvidéki magyarok százezrei számára ez csak egy elméleti mérföldkő volt, amit a valóság még hosszú évekig nem igazolt vissza.

Menyhárt József beszéde a Magyar Országgyűlésben

A felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke elmondta, hogy a felvidéki magyaroknak eredetileg rosszabb sorsot szántak, a csehszlovák vezetés eredeti terve szerint ugyanis északi irányból kellett volna a Vörös Hadseregnek és a csehszlovák csapatoknak támadnia és ennek során dél, vagyis Magyarország irányába tömeges menekülésre késztetni a Felvidék  magyar lakosságát, akár az ellene elkövetett tömeges terrorcselekményekkel. Viszont a szovjetek támadását a Duklai-hágónál a magyar és a német katonák megállították, a Vörös Hadsereg délről foglalta el a Felvidéket. Mivel észak felé a magyaroknak nem volt hová menekülniük, így helyben maradtak. A csehszlovák elitnek ezért másként kellett próbálkoznia. Az 1945. április 5-én meghirdetett kassai kormányprogramban a felvidéki magyarság egészével kívánt leszámolni, amikor kollektíve megfosztotta állampolgárságától és Csehszlovákia egy etnikai megtorló rendszert alakított ki. A győztes nagyhatalmak Potsdamban viszont csak a német kisebbség egyoldalú kitelepítéséhez járultak hozzá, a magyaréhoz nem. A szovjetek támogatása pedig nem volt önmagában elegendő ahhoz, hogy a magyarok egyoldalú elűzése teljes körű lehessen. 1945-öt követően ezért a csehszlovák hatóságok a felvidéki magyarság tízezreinek Csehországba telepítésével kikényszerítették a csehszlovák-magyar ún. lakosságcsere egyezményt, amellyel a kitelepítettek lelkén be nem gyógyuló sebeket ejtettek. De a helyben maradókat is változatos eszközökkel alázták meg.

Menyhárt József

A mi feladatunk, hogy egyszerre emlékezzünk a múltra és számon kérjük a jelent. Ez utóbbit azért, mert míg 1988-ban az Amerikai Egyesült Államok elnöke bocsánatot kért a második világháború során internálótáborokba zárt japánok hozzátartozóitól, Obama elnök pedig 2009-ben aláírt egy törvényt, amely első ízben fogalmaz meg hivatalos bocsánatkérést az erőszak, a mostoha bánásmód és a kirekesztés miatt, amelyet az őslakos népeknek kellett elszenvedniük az Egyesült Államok polgáraitól, addig a felvidéki magyaroktól mindeddig nem kért bocsánatot senki és kárpótlást sem kaptak a hét évtizede elkövetettekért. Márpedig a bocsánatkérés és a megbocsátás két dolog, amelyekkel a fájdalom megszüntethető és a múlt lezárható – jelentette ki Menyhárt József, hangsúlyozva, hogy előbb a bocsánatkérésnek kell megtörténnie, és csak azt követheti a megbocsátás. Menyhárt József beszéde - kattintással:


Urbán Jánosné, egykori kitelepített - gyermekkori emlékeiről mesél - akkor 7 éves volt

Urbán Jánosné hajdani kitelepítettként idézte fel a hetven évvel ezelőtti eseményeket. Nem fogta fel pontosan, hogy mi történik velük, hiszen hétéves volt. Viszont – mint mindannyian hallhattuk – még most is tisztán emlékszik, miként tolták át marhavagonokban a határon, milyen kálváriának a részesei voltak.

Popély Árpád történész

Popély Árpád történész arra hívta fel a figyelmet, hogy a kitelepítés csak egyik eszköze volt a csehszlovák kormányzatok nemzetállam-építési eszközeinek, sokakat deportáltak Csehországba vagy kényszerítettek magyarságuk megtagadására. Az első világháború után létrejött Csehszlovákiához egymillió magyar és hárommillió német került. Amikor a második világháború után hetvenegyezer magyarországi szlovák választotta az átköltözést, helyükbe mintegy kilencvenezer felvidéki magyart telepítettek kényszerrel, elsősorban papokat, tanítókat, módosabb birtokosokat, bár eredetileg a névjegyzékbe felvett százhatezer magyar mellett további huszonnégyezertől szerettek volna háborús bűnösként megszabadulni.

A magyarok ellen is alkalmazott kollektív bűnösség elvéről szólva kiemelte, hogy az tarthatatlan azért is, mert mind a csehek, mind a szlovákok között jócskán akadtak a hitleri Németországgal együttműködők. És miközben a szlovák politikai elit elismeri a kollektív bűnösség elvének tarthatatlanságát, ugyanakkor elutasítja a bocsánatkérést, hiszen az nyilvánvalóan a történtek jogtalanságának elismerését jelentené – fogalmazott Popély Árpád.

Ezt követően Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség Alapítványának kurátora elmondta, hogy a Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára, a felvidéki kitelepítettek sorsát és életútját bemutatni hivatott pályázatukra összesen negyvenkét pályamű érkezett. Esszé, visszaemlékezés, riport egyaránt volt közöttük.


Kun Ferenc, a Rákóczi Alapítvány kurátora

A középiskolások közül Rancsó Sarolta, Bitter Veronika, Kovács Lőrinc, Fekete Tünde, Derecskei Adrián Gábor, Renczés Zsófia kapott különdíjat. Első helyezett lett Kupai Dániel Ferenc, a karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium kenderesi tanulója. Pályaművének címe: A felvidéki magyarság átkos sorsa. Második lett Monori Veronika ugyanebből az iskolából. Az ő pályaművének címe: A lakosságcsere sérelmei. Harmadik Antal Réka, a komáromi Selye János Gimnázium tanulója lett, aki „Minket csak úgy átdobtak a határon” címmel írt pályaművet, valamint Nagy Kristóf, a budapesti Veres Pálné Gimnáziumból – „A naszvadi Babicz család útja Császártöltésig” című pályaművével.

A díjazottak

Az egyetemisták és főiskolások közül Kacz Mária, Kormos Bernadett, Bruczvik Tímea Mónika és Mészáros Anikó kapott különdíjat. Első helyezett Wágenhoffer Gergely, a Széchenyi István Egyetem nyúli diákja lett. Pályaművének a címe: Kollektív (bűn)ösök. Második Arkhely Fruzsina, az ELTE tornaljai diákja lett. Pályaműve: A felvidéki magyarok kálváriája. Harmadik helyezett pedig Asztalos Annamária, a II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tiszaújlaki hallgatója lett, aki pályaművének címe: A csehszlovákiai magyarság kitelepítésének okai, valamint Tóth Krisztián a Babes-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi hallgatója. Az ő pályaművének címe: A második bécsi döntés utáni helyzet és az 1947-es felvidéki lakosságcsere.

Pathó Mariann és Csáky Csongor

Az ünnepség a Szózat eléneklésével majd fogadással fejeződött be.

Gecse Géza