Fukuyama és Huntington "feleselése"

Francis Fukuyama A történelem vége? címmel írta meg rövid tanulmányát, ami nagy visszhangot keltett 1989-ben. Három évvel később A történelem vége és az utolsó ember könyvében ezt az elgondolását fejti ki. 1992-es művének alapfeltevése, hogy a liberális demokrácia nemcsak az emberiség ideológiai fejlődésének hanem, a kormányzás végpontja is és így a történelem vége is. Egy ilyen társadalomban nincsenek problémák és igazságtalanságok. Valójában a liberális demokrácia egy eszmény, amit minden nemzet célja elérni.

Hegel és Marx gondolatfonalába kapaszkodott bele, amely szerint a társadalom fejlődése nem végtelen, sőt be is fejeződik amint elérte alapvető vágyait. Kettőjük közt annyi eltérés volt, hogy Hegel a liberális államban látta a véget, Marx pedig a kommunista társadalomban. A kötet két kísérletet tesz egy egyetemes történet körvonalazására. Az első részben megindokolja szükségességét, a másodikban a válasz kifejtése természettudomány segítségével.

Ha Fukuyama tételének azon megállapításából indulunk ki, miszerint az 1989-es változások a kétpólusú világ vége egy „liberális világforradalom” bekövetkeztét jelenti, vagyis azt hogy a világon egyre több ország választja a liberális-demokratikus berendezkedést, akkor némi növekedéssel számolunk a 2018-as évre. Az adatok mégsem olyan mértékben növekednek, mint ahogyan azt várni lehetett volna eredetileg. A Freedom House kutatóintézet tanulmányai alapjánhárom csoportot különböztetnek meg: szabad, részben szabad és nem szabad országok.

A jelentés szerint globális szinten egyre rosszabb a demokrácia helyzete, amely a szabad választási rendszerek megbontása és befolyásolása, a sajtószabadság korlátozása, és a törvények hatékony alkalmazásának hiányában mérhető leginkább[1].

 

Fukuyama 1995-ben megjelent Bizalom című könyvében viszont már  a sikeres és kevésbé sikeres országokat hasonlítja össze, amivel mintegy burkoltan elismeri, saját könyvének kudarcát, ugyanis amennyiben a sikeres országok között nemcsak liberális demokráciák vannak, akkor a liberális demokrácia nem lehet a történelem vége.

 Az amerikai politológus a társadalmi erények és a jólét megteremtése közötti alapvető összefüggésekre igyekszik művében felhívni a figyelmet. Főleg Tocqueville, A. Smith és M. Weber nyomán hangsúlyozza a „társulni tudás” képességének és olyan „társadalmi erényeknek” mint a tisztesség, megbízhatóság, együttműködési készség, a mások iránti kötelezettségek tudata fontosságát a „gazdasági társadalom”  kialakulásában és működésében. A kultúrát egyébként is úgy definiálja, mint „örökölt etikai szokások” összességét[2].

 Fukuyama ebben a művében arra a megállapításra jutott, hogy a siker kulcsa a bizalom. Ez jelenti azt is, hogy nem minden esetben jogi alapon történik a megállapodás, hanem bizalmi viszonyra épül.

Ez a bizalmi viszony, kultúránként változó. Kína erős családi kötelékben él, egy nagyon családcentrikus társadalom, ezért nagy multinacionális vállalatok nem alakultak ki, inkább családi kis vállalkozások jellemzőek. Japánra a szamuráj szellemiség a jellemző, aminek alapja a hűség. Ez segíti a családon kívüli kapcsolatok alakulását. Németországban ugyanakkor az egykor kialakult céhrendszer segítette elő a munkapiacon való egyeztetést.

 Fukuyama egykori tanára, Huntington – viszont tanítványa korábbi művével szöges ellentétben – eleve egészen más következtetésre jutott 1993-as tanulmányában, amelyet később ő is külön könyvben fejtett ki bővebben. Eszerint jóllehet a kommunizmus nem járható út, megszűnése után mégsem a liberális demokrácia fogja meghatározni világunkat - állítja.  Ennél egy sokkal másabb egység fog uralkodni: a különböző kultúrák, vallások és civilizációk. A könyv témáját a hidegháború utáni világ összetartásának és széthúzásának szabályait a civilizációs identitások alakítják.

 A hidegháború utáni években drámai változások következtek be a népek identitásban és azok jelképeiben (zászlók, a kereszt, a félhold, csillag, a fejfedő). A hidegháború időszakában a világ kétpólusúvá vált, a világ három részre szakadt: USA, Szovjetunió és a Harmadik Világ.  A világot kulturális alapon is ketté lehet osztani: nyugatra és keletre.

Az emberiség története a civilizációk története is. A civilizáció és kultúra az adott nép életmódjának egészére utal. Az emberiség fő civilizációit nagy mértékben a világ nagy vallásaival azonosították. A civilizáció kulturális kötelék népek között. A civilizációk fejlődnek, összeolvadnak, szétválnak, eltűnnek.  Legdrámaibb kapcsolat akkor volt köztük, amikor az egyik civilizáció legigázta a másikat. Ez volt alapvetően jellemző a Nyugatra mintegy 400 évig.  Magyarázható ez a Nyugat társadalmi szerkezetével, osztályviszonyokkal, kereskedelem megerősödésével.

Huntington szerint egy egyetemes civilizáció kialakulásának tanúi lehetünk. Ez arra utal, hogy az emberiség kulturális egysége, a közös értékek, hitek, szokások és intézmények eggyé válnak. Ez a fogalom magába foglalhatja azokat a dolgokat, amit a nyugati és más civilizációban élő ember is magáénak tudhat. Akadálya ennek az elképzelésnek a nyelv. Kellene lennie egy mindenki, az egész világon érthető nyelvnek – ami szinte lehetetlen. Bár a legnépszerűbb nyelv az angol, de mégis a legtöbbek által beszélt nyelv a kínai.

Angol nyelv elterjedése:[3]

Másik akadály az egységes vallás kialakulása. A Föld lakossága vagy vallásos, vagy ateista. A vallásosak közt a két nagy térítő vallás a kereszténység és az iszlám.

A 2010-es adatok alapján született eredmények szerint a Föld lakosságából 32 % keresztény, 23% muzulmán, 15% hindu, 7% buddhista 0,2% zsidó. További 6% különféle hagyományos, törzsi, bennszülött vallások követője. Végül mintegy körülbelül 1% más vallások híve. A felmérésből kiderül, hogy az emberiség 16%-a nem kötődik semmilyen valláshoz, bár közülük sokan hisznek Istenben vagy valamilyen kozmikus szellemi lényben. E csoport létszáma nagyjából megegyezik a világ katolikusainak létszámával[4].

Az emberiség hidegháborús felosztásának vége, a lényegibb az etnikum, a vallás és a civilizácók szerinti felosztás megmarad és konfliktusokat szül. Ez az előrejelzés napjainkban még nagyobb szerepet kap a migráció kapcsán.

A migrációval etnikai és vallási konfliktusok adódhatnak. Az európai muzulmán közösség a leggyorsabban növekedő népcsoport ma Európában, míg Európa népessége folyamatosan öregszik. A muzulmán identitás erősebb, mint a keresztények identitása. A közel-keleti konfliktusnak negatív hatása van a keresztényekre. Továbbá a keresztények a migrációban alulmaradnak[5].

Az egyetemes civilizáció kialakulását három feltevésre alapozták. Először is a szovjet kommunizmus bukása a történelem végét és a liberális demokrácia diadalát jelentené.  Másodszor közös világkultúrát teremt a kereskedelem, a turizmus, a kommunikáció kapcsán. Harmadik a Nyugatnak a modernizációval való azonosulása (városiasodás, iparosodás, írás és olvasás).

A Nyugat terjeszkedése elősegítette a nem nyugati társadalmak modernizációját és elnyugatiasodását. Erre a folyamatra reagálhattak elutasítással, mint ahogy Japán tette.  A kemalizmus a heródianizmust választotta, mely szerint a modernizáció kívánatos és szükség van rá, de az őshonos kultúra nem egyeztethető össze vele, ezért azt el kell hagyni a modernizáció érdekében. Harmadik választási lehetőség, hogy elfogadták a modernizációt, de elvetik a nyugatosodást.

A Nyugat hatalmáról két tudat él, hogy mindent ural (bankrendszer, valuta, nemzetközi tőkepiac, katonai beavatkozás, stb.) és a másik kép, ami teljesen eltér az előző nézettől, hogy a Nyugat hanyatlik (romló munkamorál, belső gondok, költségvetési hiányok). Az addigi hatalma csökken, a hangsúly egyre inkább Ázsiába helyeződik át. Akkor melyik állítás igaz?  Az igazság, hogy mindkét állítás helyénvaló. Most még domináló szerepben van, de a lassú hanyatlás már elkezdődött. Évtizedek óta Kelet-Ázsia mutatja a leggyorsabb fejlődést a világgazdaságban és e  régió gazdasági súlyának növekedésével hatalmi súlya is mind jelentősebb.

Japán és Kína e térség két legnagyobb hatalma, kapcsolatuk az egész kontinens gazdaságilag, politikailag és biztonságpolitikailag legmeghatározóbb kétoldalú viszonyrendszere. A 19. század utolsó harmadától Japán tett szert nagyobb befolyásra, hiszen a 20. század végére a csendes-óceáni Ázsia összesített GDP-tömegének közel háromnegyedét adta[6].

A nyugati hanyatlásnak három fő jellegzetessége van: lassú folyamat, nem egyenes vonalú, miközben erőforrásai lassan apadófélben vannk.

Előrejelzések szerint 2020-ra az öt első gazdaságot öt különböző civilizáció fogja adni:

 Kína: 1960-as  59.716 US $ növekedése 2017-re 12.238 billió US $-ra nőtt.[7]

Japán:  1960-as 44.3707 milliárd US $, 2017-re 4.872 billió US $-ra nőtt[8]

Oroszország: 1989-től vannak adatok, akkor 506.5 milliárd US$, 2017-re a növekedés 1.578 billió US$-ra nőtt.[9]

 Brazília : 1960-ban 15.166 milliárd US $ a GDP,  2017-ben 2.056 billió US $[10]

 India : 1960-ban a GDP 36.536 milliárd US$ ami 2017-re 2.597 billió US $[11]

Amint viszont a Nyugat hanyatlik, csökken az a képessége is, hogy az emberi jogok és a demokrácia elveit más civilizációkkal elfogadtassa.

 Egészébe véve ennek ellenére, a Nyugat marad a legerősebb civilizáció a XXI. század első évtizedeiben is, mivel jelentős fölénnyel bír a technikai innovációk területén, a többi erőforrás feletti ellenőrzés viszont egyre jobban megoszlik a nem nyugati civilizációk országai között. 

         Európa második evangelizációja során immár a cél nem az iszlám modernizálása, hanem a modernség iszlamizálása. A vallási megújulás részben együtt jár egyes vallások terjeszkedésével, amelyek új hívekre tesznek szert olyan társadalmakban is, ahol korábban nem rendelkeztek különösebb befolyással. A vallási újjászületés olyan embereket érintett, akik a közösségük hagyományos vallásához tértek vissza, új értelemmel töltötték meg. Ezt globális vallási újjáéledésként lehet jellemezni. Az őshonosodás és a vallásos érzelmek újjáéledése világméretű jelenség. Mindez a nyugati világgal szembeni kulturális öntudatra ébredésben nyilvánul meg, amelyet Ázsiában és az iszlám világban figyelhetünk meg. Az iszlám vallás kulturális, társadalmi és politikai szinten újjáéled és mindent áthat a muzulmán világban. Mindezzel együtt jár a nyugati értékrend elutasítása. Az ázsiaiak és a muzulmánok azt emelik ki, hogy az ő kultúrájuk magasabb rendű, mint a nyugati. Az ázsiai öntudatosság alapja a régió gazdasági növekedése.

Az Iszlám szó az „sz-l-m” tőből ered, ugyanabból, amelyből a béke (szelám). Vallási jelentése: az Egy Igaz Isten akaratának való önalávetés, megadás. Az az ember, aki aláveti magát Isten akaratának: muszlim. Az Iszlám lelkünkre köti Allah egyedülállóságába és korlátlan hatalmába vetett hitet. Az Iszlám elutasítja, hogy Isten bármiféle különbséget tenne az emberek között származásuk, nemzeti hovatartozásuk, fajuk vagy bőrszínük alapján[12].

 Identitásválság alakult ki, ami szintén elősegíti az iszlámhoz való csatlakozást. A kiindulópontja a hetvenes évek olajárrobbanása, amely jelentősen megnövelte az iszlám államok erejét. Ez persze aztán a nyolcvanas években mérséklődött, ám a népességnövekedés továbbra is tartottata magát. A nagyobb népességnek több erőforrásra van szüksége, terjeszkednie kell.

Az iszlamizáció terjedésének lehetőségei:

Az első, a nem iszlám hagyományok és szimbólumok eltávolítása. Ezzel elkerülik, hogy sértsék a muzulmánokat, vagy más vallások térítő tevékenységének tegyék ki őket.

Másik módja, hogy az iszlám hagyományokat és szabályokat a nem iszlám társadalmak részévé teszik.

Harmadik útja akkor következik be, amikor egyes területeken vagy környékeken olyan nagyarányú lesz a muzulmánok száma, hogy az ország bennszülött kultúráját és embereit kiszorítják.

Így az iszlamizáció az őshonos kultúra felszámolásán, az iszlám hagyományok bevezetésén, a bevándorláson, és a muzulmán párhuzamos társadalmak kiépítésén keresztül történik[13].

A modernizációtól űzve a világpolitika a kulturális határok mentén csoportosult át. Hasonló kultúrájú nemzetek és országok kerülnek közelebb egymáshoz, ugyanakkor szétválás is tapasztalható. A kilencvenes években erőteljes identitásváltás történt. Az identitásproblémák azon államok közt a legerősebbek, ahol különböző civilizációkhoz tartozó nagyobb népcsoportok élnek együtt.

         Az arabok és muzulmánok körében a politikai lojalitás szerkezete fordított struktúrát mutat a nyugatitól. A törzsiség és a vallás mindig jelentős és meghatározó szerepet tölt be az arab társadalmakban. Az iszlám világban a lojalitás és elkötelezettség középpontjában a kis csoport és nagy hit, a törzs és az umma állt, a nemzetállam eleve kevésbé jelentős játszott.

         Az emberiség egyik nagy talánya az identitás kérdése. Az identitás az ember önmeghatározása az eszme, a kultúra és életmód terén, vagy más megközelítésből azon jellemvonások és viselkedési minták csoportja, amely megkülönbözteti az adott személyt más személyektől. Az egyén szintjén az identitás megőrzi a személyiség körvonalát, amelynek hiányában az ember jelentéktelen, utánzó lénnyé válik. Más megközelítésben az identitás a személy abszolút valósága, amely tartalmazza lényegi tulajdonságait, és amely megkülönbözteti a többi személytől, hasonlóan az emberi ujjlenyomathoz.

Ha elvész az identitás, akkor szétesik a közösség, és ellentétes elemei széthúzzák. Nemzeti szinten az identitás azon hitelvek és jellemzők csoportja, amelyek által a nemzet megkülönbözteti magát a többitől. Miként az ember rendelkezik identitással, úgy a társadalmak és a nemzetek is rendelkeznek identitással. Szükséges, hogy az identitás jelenléte állandó és folyamatos legyen, hiszen ennek hiányában nincs lehetőség a sajátosság megfogalmazására, a kulturális és civilizációs sokszínűségre[14].

Mikro szinten a legélesebb törésvonal az iszlám világ, valamint az ortodox, hindu, afrikai és nyugati keresztény szomszédai között van. Makroszinten az uralkodó felosztás a nyugat és a többiek között húzódik. A jövő nagy összeütközéseit a nyugati arrogancia, az iszlám intolerancia, és a kínai magabiztosság okozhatja. A Nyugat integrálni akarja a nem nyugati gazdaságot abba a rendszerbe, amelyben ő irányit, így saját érdekei megvalósítását akarja elérni. A katonai fölény egyelőre itt, vagyis a Nyugatnál van, ezért a nem nyugati államok a tömegpusztító fegyverekhez nyúlhatnak. Céljukká válhat e  fegyverek a beszerzése, amivel  saját civilizációjuk szerepét hangsúlyosabbá tehetik.

A világon jelenleg öt deklarált jelentős atomhatalom létezik: az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Kína és Franciaország. Ezen országok státusát hivatalosan is rögzítette az atomsorompó szerződés, amelyet 1968-ban kötött az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió, amelyhez aztán 1992-ben csatlakozott Kína és Franciaország is. A megállapodásban az atomhatalmak kötelezték magukat arra, hogy nem adnak át nukleáris fegyvereket az azzal nem rendelkező államoknak, amelyeknek az egyezmény megtiltja az ilyen fegyverek előállítását vagy megszerzését. Garantálja ugyanakkor a nukleáris technológiához való hozzáférés jogát békés célú atomenergia-szükségletük kielégítésére, feltéve, hogy atomiparukat alávetik a bécsi központú Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzésének. Az atomsorompó egyezményhez napjainkig 190 ország csatlakozott, viszont három "de facto" atomhatalom: India, Izrael és Pakisztán nem tette ezt, Észak-Korea pedig 2003-ban felmondta a szerződést. Számos államról tudható vagy gyanítható, hogy atomfegyverrel rendelkezik. Igazoltan atomfegyver birtokában van India, Izrael és Pakisztán, illetve Észak-Korea. Az atomhatalmak kategóriájába törekszik Irán, illetve különböző időszakokban ilyen törekvéseket mutatott Argentína, Brazília, Egyiptom, Dél-Korea, Svédország, Tajvan és Irak, gyakorlatilag azonban bármelyik fejlett ipari állam előállíthatna néhány éven belül atomfegyvert, ha erre vonatkozó döntést hozna[15].

Az elmúlt évszázadokban a különböző területek eltérő növekedési arányai, gazdasági helyzete és a kormányzatok politikája tömeges vándorlását idéztek elő. Ezek egy része békésen zajlott le, de voltak erőszakosak is. Korunk legnagyobb problémája a migráció, amely kihívásokat és lehetőségeket is jelent Európa számára.

Az Európába érkező példa nélküli emberáradat az EU-t számos intézkedés meghozatalára készteti. Ezek érintik a legális és az illegális bevándorlás kérdését, másodszor pedig a menekültügyi szabályok illegális migráció kérdését is. uniós szintű összehangolását ösztönzik.

Az Unió hatáskörébe tartozik, hogy meghatározza az egyes tagállamokba érkező vagy ott tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok belépésének és tartózkodásának feltételeit. Az EU 1999 óta dolgozik egy közös európai menekültügyi rendszer kialakításán[16].

Összegzés

Fukuyama könyve 1992-ben, Huntington erre írt kibővített kritikája 1996-ban jelent meg, ezért 22-24 év távlatában olvasva a könyvet, a jelen kor adataival igyekeztem kiegészíteni az olvasottakat.  Megállapítható, hogy az eltelt évek alatt nagyon sok ország nem tudott  erre a szintre eljutni, sőt évről évre voltak visszaesések, változások következtek be.[17] Eszmény tehát lehet a liberális demokrácia,  de  Fukuyama könyvének megjelenése óta lerombolták a WTC-t, ugrásszerűen nőtt a  terrorizmus, és a migráció, ami sokkal inkább a Huntington elméletének az érvényességét látszik igazolni. Bár az egységes vallás és nyelv kialakulása lehetetlen, már az is megnyugtató tény lenne, ha a vallási hovatartozás nem okozna zavargásokat, erőszaktól mentes világban élhetnénk. Az, hogy Huntington a nagy konfliktust a civilizációk összecsapásában látta, sok szempontból beigazolódni látszik.  

Hogy ezek után elmondhatjuk-e, hogy a történelem tényleg a végéhez ért-e? A kérdés nem ez, hanem az, hogy egy háborús, egymás elnyomására törekvő világ alakul-e egyre inkább ki, vagy sikerül egy  ugyan különböző civilizációjú, de mégis egymás mellett békésen élő világot teremteni?

Hetényi-Lőrincz Ágnes

 

[2] Francis Fukuyama: Bizalom, Európa, Budapest, 1997. 57.

Főmenü: