Gondolatkísérlet, avagy matt két lépésben

Tamás Gáspár Miklós és Bayer Zsolt után az Aspektus egyik kulcs-személyisége: Liszi János is tollat ragadott!

De kezdjük az előzményekkel! Íme:

 

 

Igaz, hogy az oroszok az erő nyelvén beszélnek, és birodalomtudatuk van. Igaz, hogy jó, hogy van egy Ukrajna közöttünk. Igaz, hogy a lengyel barátaink ezt még jobban átérzik, mert többször telibe kapták. Tudjuk mi is – tisztelet Budapest bátor védőinek, szegény asszonyainknak, lányainknak, valamint hős szabadságharcosainknak.

De:
Ez a mostani helyzet szerintem nem erről szól. Mielőtt összeesküvés-elméleteket gyártó  elmének mutatkoznék, jöjjön a paraszti logika: Kinek jó ez?

Az EU-nak?

Józan számítás szerint nem. Egy nagy piactól esnek el. (Ne felejtsük el, hogy mi, magyarok pedig különösen rosszul járunk.) Egyébként a németeken kívül (de még tán nekik is) mindenkinek rosszul jönne, ha a gatyáját is fegyverekre kéne költeni ezekben az ínséges időkben, meg plusz a mediterrán éhezőkre. Lehet, hogy a francia, brit és német fegyvergyártók nem így gondolják, de arra bazírozni, hogy Kelet- és Dél-Európa belerokkan és a magállamok gyarmata lesz elég kockázatos, mert egyrészt a legyártott fegyvereket ki is kell fizetni, másrészt mert földrajzilag közel van a fegyveres konfliktus központja. Nem biztos, hogy Ukrajnán belül lehet tartani a háborút, és úgy már nem kifizetődő. Nagy az orosz hadsereg, és még a második világháború megismétlődésének a réme is felmerül ugyanazokkal a szereplőkkel ugyanott, csak atommal. Nem előnyös. Kína várható reakcióiról mint világhatalmi pólusról pedig ugye még nem is szóltunk.

Az oroszoknak?

Nem, ők is piactól esnek el, ráadásul úgy lehet, hogy háborúzniuk kell, ami birodalom ide, birodalom oda, azért így drága mulatság. Bármennyire teátrálisan is hangzik, Putyin nem egyenlő Hitlerrel, a helyzetük sem ugyanaz. Max. idővel abba a helyzetbe kényszeríti – nyilván ez sem véletlen a kommunikációs színház szempontjából –  ez a kiéleződő konfliktus, de ezt konkrétan nem Putyin kezdte. Persze azt tapasztalatból tudjuk, hogy a térségben lévő legnagyobb kompakt hadseregükkel könnyen vérszemet kapnak.

Amerikának?

Hát neki csont nélkül kapóra jön, mert egyszerre üti ki az EU-t és az oroszokat anélkül, hogy neki pár ügynökön kívül mást is bele kellene áldoznia. Ha háború lenne, az lenne a legelőnyösebb, mert az abból kikerülő legyengült államok eladósíthatók, piacuk megszerezhető. Tehát valószínűleg ez az USA érdeke, aki az általa elég hiteltelenül hangoztatott lózungokat, és az általa dominált NATO védelmének illúzióját használja e céljai eléréséhez. Ez utóbbi szerintem azért illúzió, mert nem tartom evidensnek, hogy az USA azonnal kellő mennyiségű hadsereget dob át Európába, ha a helyzet rosszra fordul, a fenti piacszerzési logika szerint kicsit késhetnek, és az már Kelet-Európának nem jó.

Ergo a cél az, hogy bármennyire nehezen is esik, hogy történelmi tapasztalatok birtokában és hangzatos elvek ellenére ellenálljunk az amerikai színházi nyomásnak, aki a mi (EU és az oroszok) kontónkra játszik. Továbbá hogy ellenálljunk az egyszerűsítés kísértésének, hogy azt higgyük, hogy 1939-et írunk (tudom, évforduló van, de érdemes kiszállnunk az érzésből), és vissza kéne nyomnunk magunkat a tárgyalóasztalhoz úgy, hogy ezt valami nagyon bátor, nagyon frappáns húzással tegyük, ne puszta engedékenységgel, a fenti vérszem megakadályozására.

Kommunikációs szempontból Magyarországnak jó elméleti lehetősége nyílhat ezt a konfliktust rendezni, egyben mindebben nemzetközi szinten vezető szerepet vinni.

Mindezt oly módon érheti el, hogy első lépésben területi autonómiát követel a kárpátaljai honfitársainknak, mert az ukrán (nacionalista) vezetés nem az európai normáknak megfelelően bánik velük. Senki ne várja tőlünk, magyaroktól, hogy ezt még támogassuk is. Ez amúgy erősen ellenkezik az európai szemléletünkkel. Ezért az autonómiához olyan szinten mereven ragaszkodunk, hogy megvétózzuk (jogunk van hozzá) az orosz embargót. Elvi alapokon nem nagyon lehet ezt Nyugatról hatásosan támadni, hiszen a demokratikus önrendelkezés európai alapjog ugyebár (vagy azonnali hatállyal igen látványosan nem értjük a minket állandóan pl. romaügyben kioktatókat).

Milyen értékes helyzetet szülne ez a merev ellenállás?

Egyrészt azért egy tagállami vétót nehéz, legalábbis jogállami szempontból aggályos lesöpörni az asztalról. A birodalmi érdekek lehet, hogy ez alkalommal megadnák magukat, mert egy kis lokális autonómia nem lehet akkora akadály, ha az amerikaiak nagyon akarják az orosz embargót, lásd Koszovó esetét.

Viszont egy trójai faló is lenne egyben, mert azzal együtt, hogy harcolunk a mieinkért – a magyarság az egész konfliktus szempontjábóli lényegtelensége miatt remélhetőleg észrevétlenül – konszenzusos utat törünk az oroszoknak is. Ebből így második lépésben egy versenyképes európai ajánlat fejlődne, amivel érdemes tárgyalóasztalhoz ülni Putyinnal. Diplomáciastratégiai szempontból kívánatos lenne, ha a jó gyakorlatra hivatkozva Magyarország ajánlkozna a közvetítői szerepre. Amennyiben ezt a magyar diplomácia le tudná vezényelni, több legyet üthetne egy csapásra.

– Kereskedhetnénk az oroszokkal, és ez jó, mert nekünk piac kell a magyar tulajdonú cégek termékeinek. (Akkor adózik itthon a profit.)

– Diplomáciai főcsatornává válhatunk az oroszok és az EU között. Diplomáciai ipar.

– Élve a jó alkalommal, Horthy Miklós óta nem látott egyértelműséggel akciózunk egy külföldre szakadt tömbmagyar terület boldogulásáért. Egyben precedenst teremtünk. Konkrétan a nagyhatalmak érdekeivel indirekte precedenst teremtetünk, ami előnyös, mert van még nekünk ilyen területünk bőven.

– Nem kellene háborúzni, amit vélhetőleg mindegyik óvilági el akar kerülni, a fentiek miatt.

És Ukrajna? Így járt, mert:

1. Nem célszerű így eladósítani (szétlopni) egy államot, mert akkor megjelennek a spekulánsok
2. Nem illik arrogánsan elnyomni a nemzeti kisebbség létét, bármilyen friss is a nacionalista hevület.

3. Meg kell szoknunk a gondolatot, hogy nekünk a mi érdekeink a legfontosabbak.

4. Viszont kap egy esélyt a békére.

Meg lehet-e csinálni? Ezt nem tudom, ráadásul se szakértő, se döntéshozó nem vagyok. Max ideírom. Lehet, hogy már rég lekéstük, biztos nem tudok egy csomó háttérkötöttségről.
És persze feltaláltam a melegvizet, kering a szó Ukrajna föderalizálásáról, ám a fenti trójai falóval elméletben – kihasználva az EU adta lehetőségeket – meg lehetne döntetni pár ezt akadályozó tabut.
Többen úgy nyilatkoztak, hogy a vétót negligálja az EU. Ha ez így van, akkor könnyen kommunikálhatóan mi is figyelmen kívül hagyhatunk ezt-azt.

Ez mindenképpen nagyon finom modort, ám huszáros bátorságot igényel a külügy részéről, de lehet, hogy megéri.

Liszi János