A hirtelen király. IV. Károly uralkodása 1916-1918


Most, hogy immár több mint két éve Budapesten felavatták IV. Károly király szobrát, a Veritas Intézet vitaestet szervezett az utolsó Habsburg uralkodó tevékenységének értékelésére 2019.január 8-án.

Hermann Róbert moderátorként arra hívta fel a figyelmet, hogy IV. Károly a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinándnak a Monarchia jövőjével kapcsolatos elképzeléseit, köztük azt, hogy trializmussá, vagyis mintegy a csehek beemelésével a hatalom sáncai közé, háromközpontúvá kell tenni, osztotta.

Arra Ligeti Dávid hívta fel a figyelmet, hogy Károly sok mindent osztott Ferenc Ferdinánd elképzelései közül, viszont magyarokkal szembeni ellenszenvét például nem, amiről személyzeti politikája is tanúskodik.

Bár hatalomra jutását követően mindenkit – így 1917 tavaszán magát Tisza István miniszterelnököt is leváltotta – lényegesen több magyart nevezett ki a birodalom posztjaira, mint elődje.

Maczó Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy Ferenc József novemberi halálát megelőzően már egy héttel korábban valószínűsíteni lehetett, hogy az be fog következni, így amikor az megtörtént, míg Bécsben az uralkodó temetésére, Budapesten az új uralkodó minél hamarabbi beiktatására, vagyis megkoronázására törekedtek – maga Tisza István miniszterelnök is!

Elhangzott, hogy Károly már trónörökösként a Monarchia valamennyi frontját megjárta. Később, már hadsereg-főparancsnokként eltörölte a botbüntetést, az ő ösztönzésére kezdtek 1917-től Magyarországon is hősi emlékműveket állítani és törekedett az élő erő kímélésére, aminek eredményeként a háború hátra lévő részében lényegesen kevesebben estek el a frontokon: Károly uralkodásának idején a meghaltak száma az összes elesett tíz százaléka.

Az első komoly béke-kezdeményezés, az ún. Sixtus-misszió is az ő nevéhez kapcsolható, amelyben hajlandó lett volna Elzász-Lotaringia Franciaország számára való átengedésébe beleegyezni. Jóllehet ez német többségű terület volt, a koncepció gyenge pontja az volt, hogy a szintén német többségű Dél-Tirolhoz ragaszkodott, amit viszont az olaszok követeltek hajthatatlanul.

Nemcsak Tisza Istvánnak, a többi magyar miniszterelnöknek is javasolta a szavazati jog kiterjesztését, amire ők nem voltak hajlandóak.

Demokratikus elkötelezettségűnek nemcsak ezért nevezhető, hanem például az olyan liberális döntéseiért is mint amilyen Kramar cseh politikus amnesztiával való szabad lábra helyezése – ami közvetve hozzájárult a Monarchia destabilizálásához.

Ligeti Dávidtól külön is megkérdeztük, hogy miért „érezte szükségét” Károly, hogy nyilatkozzon, manifesztumokat adjon ki, hiszen ezek nélkül a Monarchia területén megalakuló nemzeti tanácsoknak nem rendelkeztek volna a legitimitás látszatával, és ezek közé tartozik például az 1918. november 13-án aláírt eckartsaui nyilatkozata is, amelyben „visszavonult” az államügyek intézésétől. Ha ilyen felhívást az uralkodó nem fogalmaz meg, akkor legalábbis nehezebb lett volna felosztani azt.


Ligeti Dávid szerint nemcsak Károly, Tisza István is úgy gondolta ezekben a napokban, hogy az uralkodónak „lépnie kell”, vagyis szólnia kellett a néphez, persze jobban is megválogathatta volna, hogy ez mi legyen.

Gecse Géza