Horthy-klip pályázat

Köztudomású, hogy külhoni településeken, így a partiumi és erdélyi
városokban, falvakban, de a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is
egészen más Horthy Miklós és politikájának a megítélése, mint Magyarországon. Az Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken élő Horthy-kép felderítése érdekében a budapesti Aspektus vitaklub az  ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékével, a Rákóczi Szövetséggel és külhoni internetes orgánumokkal közösen pályázatot hirdet 
rövid, 2 és 5 perc közötti ismeretterjesztő klipek elkészítésére. A pályázatra olyan műveket várunk, amelyek a kormányzó legproblematikusabb, 1942 és 1944 októbere közötti tevékenységét újszerűen, az eddigitől eltérő aspektusban mutatják be. 

A műfaj tágan értelmezve ismeretterjesztő, vagyis nevezni lehet akár egy-egy autentikus zenekar ebből az időszakból származó vagy ezzel az
időszakkal foglalkozó dalával csakúgy, mint ún. klasszikus
ismeretterjesztő alkotásokkal.

Egyszerű fényképezőgépek kliprögzítő funkciójában készített
felvételeire számítunk, amelyeket elegendő a YouTube szerkesztő
programjával megszerkeszteni.

A klipeket a www.aspektus.eu oldalon tesszük közzé, ezért azok
eredetijére is szükségünk lesz, amit egy ftp-program
(például a toldacuccot.hu) segítségével lehet eljuttatni az
ujaspektus@gmail.com címre.

A zsűri tagjai: Gecse Géza, Liszi János, Szabó Juliet, Zila Gábor és
Hevő Péter. Elnöke: Dr. Majoros István, az ELTE Új- és Jelenkori
Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője. A
legjobb három pályázatot díjazni kívánjuk. További felvilágosítás:
ujaspektus@gmail.com

Üdvözlettel:  www.aspektus.eu