Írók a forradalomban - 1956

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mellette Schmidt Mária, az 1956-os Emlékbizottság kormánybiztosa és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek (első sor j) a Himnuszt éneklik az írók forradalomban betöltött szerepéről rendezett emlékülésen az Országház Felsőházi termében (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

1945 után a magyar írástudók közreműködése is szükséges volt a magyarországi kommunista rendszer kialakításához és megszilárdításához, ahogy az írástudói hűség kellett az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti tudatosságához és eszmei örökségének megóvásához is.

A Közép-Európa és 1956 – Írók a forradalomban című emlékülésen Kövér László abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy hatvan év távlatából nyilvánvaló, hogy a magyarországi kommunista zsarnokság, amivel ’56-ban a szabadságharcosok szembeszálltak, nemcsak a nagyhatalmi megállapodások és a szovjet katonai erőfölényen alapuló kommunista hatalom következménye volt, mindehhez hozzájárult az azt kiszolgáló értelmiség magatartása is.

Az Országgyűlés, a Lakitelki Népfőiskola és a Magyar Írószövetség közös, a magyar Parlamentben szervezett szombati rendezvényén – Babel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Márai egyik írására hivatkozó bevezetőjét követően – az Országgyűlés elnöke azt is elmondta, hogy a politikusok a diktatúrát és a demokráciát sohasem egymagukban, hanem az író értelmiség segítségével alakítják ki. Van azonban, amikor az idők választásra kényszerítenek mindenkit, ilyen volt, amikor nem az írástudók és nem a politikusok, hanem a magyar társadalom ereje, elfojtott és elemi erővel kitörő szabadságvágya állította egymással nyíltan szembe a bűnt és az erényt, és ebben a helyzetben a politikusoknak és írástudóknak egyaránt dönteniük kellett arról, hogy melyik oldalra állnak – jelentette ki Kövér László, aki Bibó István példamutató magatartására irányítva a figyelmet, azt is kijelentette, hogy a nehéz körülmények ellenére lehetséges volt tisztességesnek is maradni.

Schmidt Mária, az 1956-os Emlékbizottság kormánybiztosa (Fotó: Gecse Géza)

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt emelte ki, hogy az emlékülés abba a rendezvény-sorozatba illeszkedik, amelynek célja, hogy a nemzet tudatában méltó helyen és tartalommal rendeződjön az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc.
Schmidt Mária, az 1956-os Emlékbizottság kormánybiztosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar forradalom azért emelkedett ki a történelem 1956. évi fontos, nemzetközi eseményei közül, mert a célja tiszta volt, nem kellett magyarázni, a világon mindenki megértette, hiszen egyszerű dolgokat, szabadságot és függetlenséget követelt.

1956-ban a nyugati baloldal kommunizmussal rokonszenvező tekintélyes megmondó emberei és a szovjet birodalom vezetői egyaránt tisztában voltak azzal, hogy Magyarország polgárai nem megreformálni akarják a kommunizmust, hanem az egész rendszerből lett elegük. A Moszkvából irányított párt legszűkebb Quisling-körén kívül mindenki csatlakozott a szabadságharcosokhoz, mert a megelőző évtized miatt általánossá vált a haza elvesztése miatti rémület.

Ha 1956 racionálisan meg sem magyarázható mozgatórugóját keressük, látni fogjuk, hogy akkor és ott az otthon, a család, az elődöktől kapott kulturális örökség megőrzése iránti vágy, a táj, a természeti kincsek szeretete, vagyis a színtiszta hazaszeretet munkált a szívekben. Ez teremtett hősöket, akiknek nevét oly hosszú ideig nem ismerhettük és nem tanulhattuk meg, akik pontosan tudták, hogy csak ahol otthon vagyunk, lehetünk igazán szabadok – jelentette ki a kormánybiztos asszony.

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egyetemi tanár (Fotó: Gecse Géza)

A hatalom egy karámba terelte azokat, akik hajlandóak voltak kiszolgálni a diktatúrát, mégis a pártirányítás alatt álló Magyar Írószövetség volt az egyik fórum, ahol már a forradalom előtt kritikus gondolatok fogalmazódtak meg – ezt már Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egyetemi tanár jelentette ki, aki előadásában azt is kifejtette, hogy az írókra a Szovjetunió által megszállt közép-európai országokban a propaganda kiszolgálóinak szerepét szánták, cserébe a privilégiumokért. A lélek mérnökeinek ugyanis mind a náci Németországban, mind a Szovjetunióban – körülbelül egyszerre, az 1930-as évek elejétől – a hatalom képviselői fontos szerepet szántak az alattvalói tudat kialakításában.

Az írók egy része azonban Magyarországon 1956-ban és később is időről-időre felemelte a szavát. Például, mikor 1968-ban a Magyar Írószövetségben valaki felvetette, hogy támogassák a csehszlovákiai változásokat eltipró szovjet katonai beavatkozást, a szövetség elnöksége ezt egyöntetűen elvetette – mondta Kiss Gy. Csaba.

Sergius Sterna-Wachowiak és Zsille Gábor (Fotó: Gecse Géza)

Az 1956-os magyar forradalom napjaiban a lengyel-magyar szolidaritás jegyében lengyel újságírók jöttek Magyarországra, hogy hírt adjanak a valóságos történésekről, a magyar forradalom igazságáról. Ezt Sergius Sterna-Wachowiaktól, a Lengyel Írók Egyesületének elnökétől hallhattuk, akinek szavait Zsille Gábor fordította magyarra. Az elnök szerint ennek is köszönhető, hogy Lengyelországban sokan a magyar forradalom hatására szakítottak a kommunizmussal. Az irodalom Közép-Európában a kommunizmus fogságába esett és még mindig vár a maga Dosztojevszkijére, aki képes lesz a kor ördögi gonoszságát és hősies önfeláldozását megörökíteni.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke (Fotó: Gecse Géza)

Nem mindegy, miként sáfárkodunk 1956 örökségével! Ebben az oktatásnak, a művészetnek nagy jelentősége van – mondta előadásában Szentmártoni János. A Magyar Írószövetség elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az írószövetség már 1956 szeptemberében háttérbe szorította soraiban a pártkatonákat, a forradalom napjaiban pedig az írók műveikkel, kiállásukkal hatottak a szabadságharcukat vívó diákokra, munkásokra és a forradalom leverése után is kitartottak a végsőkig. Ezért oszlatták fel 1957-ben és indították el az írók elleni pereket, nem törődve a nemzetközi tiltakozással sem.

Mács József felvidéki magyar író személyes hangú előadásban idézte fel, hogyan élte át huszonötéves fiatalként Pozsonyban az 1956-os forradalom időszakát. Azt követően, hogy kétségeinek adott hangot egy szerkesztőségi ülésen azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon a nemzetközi imperializmus lett volna az „ellenforradalom” kirobbanásának oka, vidéki útra küldték, ahonnan feljelentés érkezett, melyben olyan kijelentéseket tulajdonítottak neki, amelyekhez nem volt köze, viszont megfogalmazott közben egy nyilatkozatot, amit nem volt hajlandó visszavonni. Ezért 1957 januárjában elbocsátották a laptól.

Mács József személyes hangú előadásban idézte fel, hogyan élte át Pozsonyban az 1956-os forradalom időszakát (Fotó: Gecse Géza)

Füveskerti költőknek nevezték azokat a művészeket, akik a váci fegyházban 1954-ben a Nagy Imre-féle politikai vezetés jóvoltából szabadabban összeülhettek a börtönkápolna melletti füves tisztáson, s akiknek munkája alapján öt kézzel írt Füveskert antológia látott napvilágot. Ez Rózsássy Barbara költő előadásában hangzott el, aki a Rákosi börtöneiben született irodalomról azt is elmondta, hogy Béri Géza, Gérecz Attila, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint szabadgondolkodók voltak, akik felismerték, hogy a túlélésre csakis a belső szabadság megteremtésével és minden körülmények közötti megtartásával lehet esélyük.

Rózsássy Barbara (Fotó: Gecse Géza)
Ma, amikor 60 év távlatából tekintünk vissza a füveskertiek életművére, egyértelmű, hogy költészetük, amelyet szabadulásuk után is átsző a börtönmúlttal való szembenézés, az egykori cellafalakon jócskán túlnőve kulturális örökségünk elidegeníthetetlen része.

Erős Kinga (Fotó: Gecse Géza)

Erős Kinga kritikus ’56 bukaresti diák-fogadtatását ismertette, mivel a forradalom erdélyi fogadtatása szerinte viszonylag közismert. A bukaresti román fiatalokat 1-6 évnyi börtönbüntetésre ítélték és – Erős Kinga szerint – Romániában összességében ugyanannyi embert ítéltek el, mint Magyarországon.

1956 októberének fáklyája nemcsak a magyarok, hanem az egész világ számára is biztos pont volt – jelentette ki Szakolczay Lajos irodalomtörténész a forradalom nemzetközi visszhangjáról tartott előadásában, aki úgy látja, ha a nemzetek nem is, de a szellem emberei, főként az írók és költők fejet hajtottak a magyarok véráldozata előtt.

Szakolczay Lajos (Fotó: Gecse Géza)
A korszakot a történészek szemével a fájó hiányok és a bőség zavara egyszerre jellemzi – ezt a korszak kutathatóságáról és ezen belül a naplók és visszaemlékezések szerepéről Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke jelentette ki, aki elmondta azt is, hogy hiányoznak például olyan adatok, amelyek alapján kiderül, hogy kik, hogyan és milyen parancsok alapján vezényeltek sortüzeket, ezzel szemben számos olyan forrás áll rendelkezésre, amelyek azt az illúziót keltik, hogy a történelem e szakasza teljesen feltárt.

Földváryné Kiss Réka (Fotó: Gecse Géza)

A hatalom által gyártott propagandaanyagok mellett kiemelt jelentőségük van a naplóknak, amelyek bármennyire is töredezettek vagy szubjektívek, de kortárs források, segítenek megismerni és megérteni 1956 lényegét, főleg ha olyan kiváló emberek írták azokat, mint Illyés Gyula vagy Németh László.

Bíró Zoltán Buda Ferenccel, Mács Józseffel és Szakolczay Lajossal (Fotó: Gecse Géza)

Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója 1956 irodalmi utóéletéről tartott előadásában felidézte, hogy a Kádár-rendszer milyen mértékű figyelmet fordított az írókra, az irodalmi szövegek nyilvánosságra hozására és az irodalom minden intézményére, hiszen az írók szerepe a forradalom előkészítésében egyértelmű figyelmeztető jel volt számára. Az írók ennek köszönhetően tisztában voltak a nemzet iránti kötelezettségeikkel és igyekeztek is ezeknek eleget tenni.

1956 az első győztes antikommunista forradalom a világon, amit nemcsak a tények tisztelete, de a magyarság önbecsülése miatt is fontos kimondani – jelentette ki Salamon Konrád. A történész előadásában az 1956-os forradalomról szóló, két korábban elterjedt magyar tankönyvben található leírását elemezve arról beszélt: az 1994-es középiskolai tankönyv részletesen tárgyalta az eseményeket. Ám az ott használt fogalmak vitathatóak. Ha az 1917-es bolsevik hatalomátvételt és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságot forradalomnak tekintjük, akkor azok, akik az ilyen rendszereket meg akarják dönteni – például 1956 hősei – csak ellenforradalmárok lehetnek. Holott a tények egyértelműen azt mutatják, hogy 1917 őszén Oroszországban és 1919 tavaszán Magyarországon államcsíny zajlott, a bolsevikok eltiporták a kibontakozó polgári demokratikus köztársaságokat. Ebben az értelmezési keretben lehet 1956 forradalom, és Kádár 1956. november 4-e utáni országlására pedig sokkal inkább illik, ha azt vörös ellenforradalomnak nevezzük. A legszélesebb körben használt másik, 2005-ös középiskolai tankönyv kapcsán a szakember arra hívta fel a figyelmet: a forrásközpontú kiadványban az egy évtizeddel korábbihoz képest harmadára csökkent az 1956-ról szóló lecke, ugyanakkor a szemlélet megengedővé, a fogalomhasználat pedig semlegessé vált. A tankönyv nézőpontjára jellemző, hogy a forradalom felívelő szakasza kapcsán nem annak győzelméről, hanem a hatalom időleges meghátrálásáról beszél.

Salamon Konrád (Fotó: Gecse Géza)

A forradalmat követően akkor is 1956-ról beszéltek, amikor nem az volt a téma, mert minden a forradalom következménye volt. M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese a Kádár-rendszer évtizedeiről elmondta azt is, hogy mindenkinek megvolt a maga ’56-os élménye, de arról csak családi, szűk baráti körben lehetett beszélni. Sokan feledésről beszélnek, holott inkább arról van szó, hogy Kádárék megteremtették a csend Magyarországát. Később, amikor a rendszer fokozatosan megengedőbbé vált, a hatalommal ütköző Mozgó Világ és Tiszatáj című folyóiratok példája érzékeltette, hogy az 1980-as évek elején egy nemzedék már készen állt a rendszerváltásra. ’56 meghatározó szerepét pedig jól érzékelteti, hogy az 1990-es, első szabadon választott parlamentnek a hatodrésze ’56-osok közül került ki, nemcsak MDF-esek és SZDSZ-esek, hanem még szocialisták is voltak közöttük.

M.Kiss Sándor (Fotó: Gecse Géza)
Végül a 80. születésnapját a napokban ünneplő Buda Ferenc költő kapott szót, akinek 30 évvel ezelőtt a születésnapja adott alkalmat Lakitelken arra, hogy 56-ról megemlékezzenek. Buda Ferenc egykori 56-os költeményeiből olvasott fel, amelyekért akkor börtönbe került.

Az emlékülésen az érdeklődők megismerkedhettek az „Írók az írószövetség történetéről (1982-83)” című kiadvánnyal, mely tartalmazza a Lezsák Sándor kezdeményezésére létrejött három nyilvános kerekasztal-beszélgetés jegyzőkönyvét az írószövetség 1945 áprilisi megalakulásától 1957 áprilisi feloszlatásáig tartó történetéről a szövetség egykori vezetőivel, ismert írókkal és állampárti vezetőkkel.

Gecse Géza

Az írás a Felvidék.ma 2016. október 29-i számában jelent meg eredetileg – kattintással: