Kék úzok, íjak, lovak, szépasszonyok

  

A lovasnépek nem értenek a szép szavakhoz, annál inkább az íjhoz, nyílhoz, lóhoz és a szépasszonyhoz.

A magyarok nyilaitól rettegő tizedik századi Európa imába foglalt minket – „Ments meg uram minket a magyarok nyilaitól” – a ti győztes fegyvereiteknek meg az egyik legrégibb orosz irodalmi nyelvemlék, az 1187-ben született az Ének Igor hadáról (Слово о полку Игореве) állít emléket. Nem úzokként emlegetnek ott benneteket, hanem poloveceknek neveznek, mert akkoriban nehéz volt különbséget tenni úz, kún, besenyő és jász között, akik mind szülőföldjüknek tekintették azt a vidéket, ahol Ti – csodával határos módon – máig megmaradtatok.

A lóhoz is értünk mi magyarok és ti kék úzok.

Egymásnak is rohantunk többször is a népek vándorlásának véres és bormámoros évtizedeiben.

Ti, úzok voltatok azok, akik űzni kezdtétek a besenyőket, akiknek nyugatra kellett menekülni a 890-es években arrafelé, ahol mi magyarok éltünk lovainkkal, íjainkkal és szépasszonyainkkal. Mi kevesen voltunk, a besenyők sokan, mögöttük pedig ti, úzok – nagyon sokan.

Így kerültünk mi a Kárpát-medencébe, így született meg Magyarország. Ha ti akkor nem zúdultok a besenyőkre, ők meg ránk, talán együtt élnék most is tifelétek Atelkuzu-ban, amelynek még a nevében is ott vagytok, ti úzok.

Íjban, nyílban, lóban egyetértünk tehát, marad a harmadik kapocs, a szépasszony.

Amikor betörtetek Erdélybe 1068-ban kún, jász meg besenyő társaitokkal, majdnem megvertetek minket Kerlésnél, pedig Salamon királyunk és fiai, Géza és László hercegeink is ott forgatták kardjukat. Az volt a szerencsénk, hogy ti a szép magyar lányokat tartottátok a legnagyobb kincsnek, így nem figyeltetek kellőképpen az íjakra, nyilakra, lovakra. László herceg visszavette tőletek az elrabolt magyar lányt, és ez a történet tucatnyi templomunk falán ott díszeleg, és része a Szent László-legendakörünknek. Aztán közénk telepedtetek – ki tudja, ki űzött éppen benneteket –, és Erdély határait védtétek. Az Uz völgye a ti őseiteknek volt átmeneti hazája.

Kis túlzással azt is mondhatnám tehát: Isten hozott haza benneteket!

Szabó Csaba

Főmenü: