Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956

A konferencia során tizenkilenc előadás hangzott el, amelyek főként a református, az evangélikus, a római- és a görögkatolikus egyház helyzetét igyekezett bemutatni. Engem ezek közül a kárpátaljai előadások érdekeltek, ezért az azokat bevezető előadáson is már ott voltam.
 
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára a szovjet deportálások történetét vázoló előadásában elmondta, hogy a deportáláson kívül nincs jobb szó arra a szovjet gyakorlatra, amelyet a „felszabadítók” honosítottak meg a Kárpát-medencében. Kifelé hadifoglyokként kellett beszélni a deportáltakról, annak ellenére, hogy számos esetben a begyűjtöttek fele nő volt, a Magyar Királyi Honvédségben pedig nők egyáltalán nem szolgáltak.

A magyar társadalom számára annyira kínzó volt a probléma, hogy 1947 áprilisában Rákosi Mátyás ezt a két legfontosabb kérdés egyikének tartotta – a másik a csehszlovákiai magyarok szülőföldjükről való elüldözése volt.  Hivatkozva Dupka György kutatásaira, megemlítette, hogy 30-40 000 magyart vittek el csak Kárpátaljáról úgynevezett malenykij robotra. Bognár Zalán érdekességként említette, hogy nagyobb ütközetek helyszínén, már 1944 második felében sokkal alaposabb volt a lakosság elhurcolása. Ilyen volt Torda környéke, amelyet a honvédségnek a háború befejező szakaszában sikerült visszafoglalnia, a debreceni tankcsata környéke. Sztálin 1944. december 16-i parancsa a német származású hadifoglyok begyűjtéséről szólt, de ha nem találtak belőlük eleget, akkor elvitték a német nevű magyarokat. Révai József kommunista kultúrpolitikusnak és Erdei Ferenc belügyminiszternek is sok volt a szovjet hatóságok igyekezete – ezért azt a németek auschwitzi gyakorlatához hasonlították.

A kárpátaljai előadók sorát Szendrey Anita, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója nyitotta meg. A kárpátaljai római katolikus egyház helyzete a szovjet csapatok bejövetele után című előadása szerint a szovjet csapatok bejövetele után a történelmi egyházakat egy ideig még hagyták zavartalanul működni, mert fontos volt a lakosság kedélyeinek a megnyugtatása. Csak néhány hónap múlva kezdték intézkedések sorozatának a bevezetésével a római katolikus egyházat fokozatosan ellehetetleníteni. Először iskolafenntartói jogosultságukat vonták meg. Ez után ingatlanaik államosításával korlátozták jogaikat, majd az anyakönyvek beszolgáltatása következett.  De sor került aztán a papok elhurcolására is, 1945-től folyamatosan – koholt vádak alapján – letartóztatások sorozatát indították ellenük. A tizenkilenc elhurcolt római katolikus papból a munkatáborokban ketten haltak meg. A szovjet hatóságok célja az egyházak felszámolása, megsemmisítése, ezzel együtt a magyarság eltüntetése volt.

 

Fodor Gusztáv kárpátaljai származású református lelkész a Napkeleti Baráti Kör és a kárpátaljai reformátusok kálváriája című előadásából megtudhattuk, hogy 1944-ben az egyházat kormányzó teljes világi elit, a felekezeti iskolák tanári karának nagy része és a százfős lelkészi kar egynegyede menekült el a vörös hadsereg elől. Tizenöt ezer munkaképes református került a Szovjetunió Gupvi lágereibe. 1946–1951 között az állambiztonsági hivatal tizenkilenc lelkészt és rengeteg református magyart tartóztatott le, koncepciós perekben 4–25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték őket, akiknek jelentős része a Napkeleti Baráti Kör tagja volt. A letartóztatott lelkészek közül három a lágerben vesztette életét.

Marosi István nagybégányi görögkatolikus parókus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Főiskolai Lelkészségének vezetője „… holnap is felkel a Nap” – A kárpátaljai görögkatolikus egyház üldözése és a „földalatti egyház” kiépülése (1944–1953/1957) címmel a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjainak és híveinek üldözéséről tartott előadásában elmondta, hogy a görögkatolikus egyház megpróbáltatásai 1944-ben kezdődtek, míg 1949-ben az egyházat hivatalosan be nem tiltották. Az egyházmegye püspöke, felső vezetése, papsága és kántortanítóinak jelentős része ennek ellenére nem volt hajlandó behódolni a szovjet államhatalomnak, és a pravoszláv egyház részévé válni. Ezért Kárpátalja 385 görögkatolikus papja közül 92-t letartóztattak, 129-et pedig munkatáborban letöltendő büntetésre ítéltek. Ennek ellenére 1953–1957 között kiépült az ún. földalatti egyház, amelynek keretében a papok és a hívek titokban gyakorolták vallásukat. A hitvallók közül kiemelkedik dr. Ortutay Elemér alakja, aki elhurcolását és a lágerből való hazatérését követően, a folyamatos megfigyelés ellenére is kiszolgáltatta a szentségeket, s fiatalokat készített fel a papi hivatásra.

Gecse Géza

Főmenü: