Kettős kisebbségben

 

Összefoglaló riport

Galéria a facebook-on.

Az „Előretolt vagy visszamaradt „helyőrségek?”- alcímmel a magyar szórvány- illetve diaszpóra-stratégiáról szervezett 2011.április 27-i Aspektus vitaesten ez alkalommal a Kossuth Klub földszinti termében kellett elférniük az érdeklődőknek. Alig, de sikerült.

„A vitaest vándorol” – kezdte az Aspektus téma-felelőse, a most öt előadót bemutató Gecse Géza, hiszen az ELTE Bölcsészettudományi Kara és a Kossuth Klub után egy hónap múlva a legközelebb a Károli Gáspár Református Egyetem díszterme ad otthont a következő Aspektus vita-estnek.  Az egyetemekről szerveződött kis csapat a gyakorlatban próbálja ki, hogyan lehet a kutatott témákat úgy feldolgozni, hogy arra az egyetemek falain túl is kíváncsiak legyenek.

Először a Kossuth Klub igazgatója, Gyenes Ádám ismertette, hogy milyen feltételekkel hajlandók – egyébként nagyon szívesen befogadni –ezt a most már többéves múltra visszatekintő értelmiségi klubot, amelyet március óta Aspektus néven szerveztek újjá.  "Alkalmankénti terembérlet vagy évi 1000-1500 forintos klubtagsági a feltétele annak, hogy itt tudjon otthonra lelni egy ehhez hasonló program" – fogalmazott Gyenes.

A szót visszavéve Gecse Géza elmondta, hogy a meglehetősen furcsa és szokatlan alcímhez a temesvári-erdélyi Bodó Barnával folytatott eszmecsere adta az ötletet, hiszen ha egy helyőrséget „előre tolnak”, akkor azok, akik küldik, tudnak róla, gondját viselik, míg ha az „visszamaradt”, akkor erről aligha lehet szó. Sőt, a Szórvány Alapítvány létrehozója, akit a közelmúltban a Magyar Állandó Értekezlet melletti Szórványtanács elnökévé neveztek ki, úgy látja, hogy a kárpát-medencei ún. klasszikus szórványközösségek többsége „visszamaradt helyőrségnek” tekinthető, mivel ma sem szórvány-, de diaszpóra stratégiáról sem lehet beszélni vagy legalábbis eddig nem lehetett. Ma már konszenzus van abban, hogy az önként, főként a jobb jövő ígéretében Nyugatra távozott magyarok közösségeit diaszpóráknak tekintjük, míg a Magyarország határain túl, viszont a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyar közösségeket szórványoknak. Ez korántsem jelenti azt, hogy ezek százalékarányának meghatározásában egységesek lehetünk.
 

Bodó úgy fogalmazott, hogy Kolozsvár kicsivel húsz százalék alá esett magyarsága esetében a 60-70 000 magyar - az ott tanuló 10 000 magyar diákkal - egész Erdélyre kisugárzó kulturális missziót lát el, de előfordulhat, hogy egy helyi magyar közösség 35 százalékos jelenlét mellett sem képes kultúramegőrző funkcióra.

"Akkor végül mi tekinthető szórványnak?" – hangzott a kérdés.  Bodó Barna úgy fogalmazott, hogy az olyan településeket sorolhatjuk ide, amelyek önmagukban képtelenek az anyanyelvi kultúra teljességét újratermelni, azaz kulturális életük fenntartásához külső segítségre szorulnak.

Schöpflin György politológus, a School of Slavonic and East European Studies, University College London egykori tanára szerint ebben kulcsfontosságú szerepet játszanak a városok. Hiszen ha a modernizáció központjaiként képesek a többségi nemzettel versenyképes mintákat megjeleníteni, akkor a nemzetiségi közösségnek nyert ügye van. Ha nem, akkor ezt a mintát vagy a többségi közösség, vagy Budapest tudja és fogja nyújtani.

Ebből kiindulva, "nagyon fontos  a határon túl élő társadalmaknak, hogy a magyar városi modellek kialakuljanak és hogy ezeknek segítségével a városba költöző emberek megtalálják helyüket a városi közegben, illetve mint magyarok éljenek".
 

A 2004 óta az Európai Parlamentben tevékenykedő politológus arról is beszélt, hogy akkor ismerjük meg saját magunkat, ha szembe nézünk saját sokszínűségünkkel. „Ki tud arról például a teremben, hogy Budapesten van egy lengyel, egy szlovák, egy román és nagyon sok más diaszpóra is?” - kérdezte Schöpflin György, miközben megemelte kezében az erről szóló legfrissebb angol nyelvű könyvet. "Nemcsak a szórványban és diaszpórában élő magyar lehet kettős kisebbségben, vagyis idegen mind a többségi nemzettel, de az anyaországi magyarral szemben is, hanem bármelyikünk akár Budapesten is" – hangsúlyozta. A budapestiek ugyanis nagyon sokszor intoleránsak a nem-budapestiekkel, így a határon túliakkal szemben is.

„Ha meg akarjuk érteni, mi a szórvány, ne csak magunkat nézzük, hanem más szórványokat is” - fogalmazott. „Vizsgáljuk meg, hogy más nemzetek hogyan kezelik saját szorványaikat!” 

Felidézve a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazást, Schöpflin György arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi társadalom jelentős része nem nagyon akarta és alighanem ma se nagyon akarja befogadni a határon túliakat. A saját intoleranciánk ellen a legjobb módszer, ha jobban megismerjük saját magunkat, a saját sokszínűségünket. „A határon túliak fennmaradásának hasznos feltétele a magyarországiak szolidaritása és ez csak akkor működhet megbízhatóan, ha a magyar társadalom saját magát is megérti. A magyar kultúra korábban képes volt arra, amire ma kevésbé, és ezért tudott mások számára is rendkívül vonzó lenni" – jelentette ki a hosszú ideig Nagy-Britanniában tanító politológus, az identitáskutatás nemzetközi hírű kutatója.

Schöpflin szerint például egy Csíkszeredában élő román – kisebbségi a városban. Bodó Barna reagált erre: az államnyelv a román, a román ember tehát nem érzi magát kisebbséginek Csíkszeredában. Az erdélyi magyar viszont érzi, hogy nyelve ott másodrendű.

Bodó Barna szerint a magyar identitás, vagyis az, ha valaki megmarad magyarnak, alapvetően intézményfüggő. "Vissza kell állítani a nyelv státuszát, ne érezzék a kisebbségben élők, hogy nyelvük másodrendű." Ez részben állami feladat, de szerepe van benne a közösségnek, a társadalomnak is. Ha mi nem viszonyulunk tudatosan a nyelvünkhöz, akkor azt nem fogjuk tudni megőrizni - hangsúlyozta. Kitért arra, hogy ha nemzetpolitikában akarunk gondolkodni, akkor először azt a kérdést kell megfogalmazni, hogy kit tartanak magyarnak, illetve mik az identitás- illetve a magyarságtudat fő kritériumai. Bodó Barna szerint ennek meghatározása nem bonyolult feladat. „Mindenkit, aki magát magyarnak vallja, tekintsünk magyarnak!” - hangzott a felszólítás. Szerinte a szórvány a nemzet határa. Ha nem tekintjük annak, és nem támogatjuk megmaradásában, akkor a nemzet folyamatosan zsugorodni fog.

Udvarhelyi Zsófia, a CDU-CSU parlamenti frakciójának brüsszeli munkatársa, aki – bár Budapesten született -, de életének nagyobbik részét külföldön: Csehországban, Németországban és Belgiumban töltötte, arról a lehetőségről beszélt, hogy idegen környezetben is meg tudjuk őrizni magyarságunkat. Neki a más kultúrák szépségének a felismerése csak erősített a magyar kultúrához való kötődésén.  Ő úgy látja, hogy mivel a magyarok a németeknél vagy az angoloknál kisebb nemzetnek érzik magukat, jobban félnek a másságtól.

Ladányi Lajost, a Zoboralja Közhasznú Társaság elnökét a Magyar Állandó Értekezlet Szórványbizottságának szlovákiai tagját Udvarhelyi Zsófiának – e mondatokkal - sikerült kizökkentenie nyugalmából. A felvidéki Magyar Koalíció Pártja szórványprogramjának kidolgozója szerint feltétlenül meg kell különböztetni az önként vállalt és a történelmi sorsként keletkezett szórványokat. "A felvidéki magyarságot ugyanis ma – Ladányi szerint – szinte biztonsági kockázatként kezelik Szlovákiában." Őket a törvény nem védi, és ami kisebbségi nyelvhasználati törvény ürügyén a szlovák parlamentben zajlik, az szemfényvesztés, amely nem a kisebbségek nyelvhasználati jogát biztosítja. "Nekünk nem jogaink vannak, hanem annyi lehetőségünk, amit közösségeink számára megteremtünk" - tette hozzá.

Ilyés Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa arról számolt be, hogy annak érdekében, hogy a szórványhelyzetben élő magyarok anyanyelvi egyenjogúsága biztosított legyen, egy igen érzékeny és harmonikus egyensúlyt kell biztosítani az anyanyelvhasználatban, "kiegyensúlyozott kétnyelvűségre van szükség, ami feltételezi a nemzetállamok nyelvének ismeretét, de nem az anyanyelv rovására". Ha ez az egyensúly megbomlik, igaza lesz Bodó Barnának, aki szerint az állam és a kulturális nemzet határai azonosak lesznek. Vannak ugyan pozitív európai példák, mint amilyen a finnországi svédeké, a svájci és a dél-tiroli kisebbségeké – folytatta Ilyés Zoltán -, ezek megoldási mintával szolgálnak, de messze vagyunk attól, hogy általánosnak tekintsük őket. Szerinte nem szerencsés ezekben az esetekben sem előretolt, sem visszamaradt helyőrségekről, különösen nem hadállásokról beszélni, mivel a probléma lényegéről tereli el a figyelmet.

Az Aspektus mostani rendezvényéről elsők között hírt adó Felvidék.ma portál érdeklődésére egy nappal később Ladányi Lajos Oriskó Norbertnek elmondta, hogy Bodó Barna meghívására szórványügyben legközelebb május közepén találkoznak Temesváron egy konferencián, ahol a Felvidékről - rajta kívül - Gyurgyik László demográfus vesz részt. Innen tudhattuk meg azt is, hogy várhatóan még a nyár előtt összeül a MÁÉRT szórványbizottsága is, amelynek feladata a szórványstratégia részletes kidolgozása lesz.

A vita-estről a Figyelő.net és a Nyelv és Tudomány adott rövid összefoglalót egy nem igazán szerencsésen megválasztott címmel ("Meggyengült a szórványmagyarság"), míg a Kitekintő.hu beszámolója problémaérzékenysége és jó stílusa miatt is remekbe szabottra sikerült, ráadásul címválasztása is dicséretre méltó. ("Ha a szórványt mentjük, a tömböt erősítjük"). Igaz, a szerzőnek, Zsár Virágnak legközelebb érdemes figyelnie a kinti intézmények hivatalos nevére. A Kossuth rádió Vasárnapi Újság c. műsorában május 1-én Cservenka Judit Bodó Barnát, Schöpflin Györgyöt és a vita-esten felszólaló Makkai Bélát kérdezte. Kár, hogy mind az ő, mind pedig az MTI összefoglalójából kimaradt, hogy Aspektus rendezvényről volt szó.)

Kép és szöveg: Aspektus

Korábbi változat – kattintással - http://www.gecse.eu/110427_A.htm