Ki volt Horthy?

 
Kitörölhetetlenül a tudatunkba égett, hogy ha Horthy, akkor nemzeti gondolat. Márpedig a vita bevezetőjében felvetődött: talán mégsem volt annyira nemzeti elkötelezettségű a kormányzó. Hogy miért nem?

Turbucz Dávid szerint Horhty Miklós úgy emlékezett vissza pályafutá­sára, hogy azok voltak a legszebb évei, melyeket Ferenc József mellett töltött Bécsben, a császár szárnysegédjeként. Amellett a Ferencz József mellett, akihez a magyar történelem két tragikus momentuma, a világosi fegyverletétel és az aradi vértanúk kivégzése kötődik.

Bár ez így nyilvánvalóan igaz, a magyar társadalom Horthy erős nemzeti kötődését a Monarchia megszűntétől, pontosabban 1919-től számítja. Zeidler Miklós megemlítette azért, hogy Horthy ekkor keletkező hatalmát a szocialista történetírás egyértelműen vérben fogant hatalomnak tekintette. Zeidler hozzátette, hogy a legújabb kutatások  szerint - s itt egyik diákjának szakdolgozatára hivatkozott - 400-400 fő volt a vörösterror, majd az azt követő fehérterror áldozatainak száma. A vita moderátora, Gecse Géza ezt kétkedve fogadta. Mert ahogy mondta, a tudomány mai állása szerint a vörösterror 800, a fehérterror pedig 300 halálos áldozatot követelt. Ziedler Miklós szerint azonban a számok mérlegétől függetlenül is megállapítható Horthy felelőssége a fehérterror borzalmaiban. Legalábbis annyiban mindenképpen, hogy nem állította le az akciókat, és nem is vonta felelősségre a terrorban élenjáró tiszteket. Zeidler hozzáfűzte még, hogy a terror aggasztotta Bethlen Istvánt és Apponyi Albertet is, mondván, nehéz lesz úgy tárgyalni Trianonban, hogy egy bosszúban tomboló ország áll mögöttük. (Végül a győztesek szóba sem álltak a magyar küldöttséggel.) Ezt Zeidler Miklós akaratától függetlenül úgy lehetett érteni, mintha a fehérterror miatt semmisítette volna meg az antant Magyarországot Versailles-ban...

„Angyalszárnyakkal nem lehet rendet teremteni” - idézte Horthyt Ujváry Gábor a fehérterror kapcsán, s mindjárt utalt is Fritz Nolte akció-reakció elméletére. Ujváry szerint az akció a vörösök Tanácsköztársasága volt, persze a bűnök egyik oldalon sem menthetők és magyarázhatók. Ezen a ponton Gecse Géza azzal az érdekes közbevetéssel lendítette tovább a beszélgetést, hogy Hitler tanítómeste­rének tekintette Horthyt. Szakály Sándor ezt rögtön kétségbe vonta, mert Horthy mint politikus a dualista Magyarország világába akart visszafordulni, a dinamikus lépésekre törekvő Hitlernek pedig ez aligha jelenthetett példát. Amúgy pedig nem volt semmiféle kapcsolat sem az akkori Magyarország, és a talpra álló NSDAP között, már csak azért sem, mert ehhez akkor egy tengernagynak és egy káplárnak kellett volna egymásnak kezet nyújtani... A moderátor Gecse Géza utalt rá, hogy nem is Németországgal, hanem a Szovjetunióval keresett először kapcsolatot a fiatal Horthy-rendszer. Szakály szerint viszont ez csupán kísérlet volt, nem több. Ha kapcsolat, akkor az épp Németország és a Szovjetunió között jött létre, főleg a fegyvergyártás és a katonai kiképzés terén (rapallói egyezmény - a szerk.). Szakály Sándor leszögezte: éppen a Szovjetunió volt Németország első szövetségese. Az viszont érdekes, hogy 1939-ben a Moszkva megszakította Budapesttel az aktív kapcsolatot, mert Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz.

Németországgal és Japánnal viszont nem szakított meg semmilyen kapcsolatot sem, jóllehet ők alapították a paktumot! A kérdést Zeidler Miklós igyekezett végképp a helyére tenni. Megemlítve, hogy 1922-ben már volt gazdasági kapcsolat - olajimport, élelmiszerexport - Moszkva és Budapest között. Ez később külpolitikai dimenziókat is kaphatott volna, hisz a Szovjetunió is felfedezte a magyarokkal való közös érdekeit egy Romániával szembeni fellépésben. Horthy azonban visszakozott, tette hozzá Zeidler Miklós. De beszélt az úgynevezett hazai népbiztosperekről is, mint a szovjet-magyar kapcsolatok különleges fejezetéről. Amikor egy-két volt népbiztost halálra ítélt, majd pedig
kivégzett a Horthy rendszer igazságszolgáltatása, akkor odakint, a Szovjetunióban is kivégeztek a hatóságok néhány magyar hadifogoly katonatisztet. Túszhelyzet? Végül is e folyamat révén kerülnek ki szegedi Csillag­-
börtön kommunista elítéltjei a Szovjetunióba. Noha harmaduk hallani sem akart Sztálin országáról!

Horthy és a Szovjetunió... Turbucz Dávid elmondta, hogy 1932-ben Horthy levelet írt az USA elnökének és a japán császárnak, mondván, keresztes hadjáratot kell indítani a bolsevizmus ellen. A magyar külügy azonban nem továbbította a kormányzó sorait. Ujváry Gábor annyit tett hozzá ehhez, hogy az akkori külügy jól működött, akárcsak a kultusztárca. S meg kell említeni még a Horthy-rendszer akkori kulturális külpolitikáját is, pél­dául az úgynevezett külföldi magyar intézetek létrehozását. Ez a korszak igazi sikerágazata volt a pezsgő irodalmi, színházi, művészeti élettel, a közoktatás fellendítésével együtt. Természetesen terítékre került a Horthy-rendszer és a hitleri Németország viszonya is. Fókuszban a magyarországi zsidóság deportálásával. Turbucz Dávid mindjárt le is szögezte, hogy Horthy valós megítélése legfőképpen 1944-es tevékenységén alapul. Mindenekelőtt azon, hogy nem mondott le 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásakor. (Balliberális felfogás szerint ha megteszi, pozitív figuraként vonul be a történelembe.) Szakály Sándornak azonban az volt a véleménye, hogy ha lemond a kormányzó, akkor nem tudja leállítani például 1944 júliusában a magyarországi zsidók deportálását.

Zeidler Miklós úgy vélte viszont, hogy Horthy túl későn cselekedett. Mert a kormányzó csak bő  egy hónap után állította le a deportálásokat, amikor az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyvből megtudta, mi is történik odakint a kiszállított emberekkel. Ez alatt a bő  hónap alatt pedig körülbelül százezer zsidó életet pusztított el kint a német megsemmisítő gépezet. (A kutatások szerint ezer fogoly szökött meg a második világháború alatt Auschwitzból. Közülük két szlovák zsidó fogoly írt arról feljegyzést, hogy mi történik a táborban, ez 1944. áprilisában  jutott áprilisában  Magyarországra, a kormányzó viszont csak július első napjaiban látta.  Gecse Géza egyébként megemlítette, mennyire szűkösek voltak az Auschwitzal kapcsolatos információk akkoriban, a BBC például kifejezetten blokkolta a megsemmisítő táborokról szóló s híreket – a szerk.) Zeidler Miklós jóval korábbra tette Horthy „megvilágosodását”. Rámutatott, hogy  az 1943-as klessheimi találkozón utalt rá neki Hitler, hogy zajlik már a zsidóság megsemmisítése.

Szakály Sándor először is Horthy késlekedését vitatta, mondván: főleg a hadihelyzet volt az oka annak, hogy a kormányzó csak 1944 júliusában állította le a zsidók deportálását. Korábban a németek erősnek érezték magukat, ekkor viszont már közeledett a Vörös Hadsereg, s ez nagyobb mozgásteret adott a magyar vezetésnek. Szakály Sándor szerint Horthy nem tudta, mi történik valójában Auschwitzban. Sztójay Döme miniszterelnök viszont már korábban reagált az így-úgy szivárgó, bizonytalan értesülésekre, ő ugyanis vizsgálatot szorgalmazott az 1944-ben a kiszállított emberek további sorsával kapcsolatban. Ujváry Gábor leszögezte, hogy Hóman Bálint például nem hitte el az Auschwitz-jegyzőkönyv állításait,
ahogy a magyar vezetés java része sem. Logikátlannak tartotta,  hogy a németek lemondanának a kiszállított zsidók életéről, hisz ekkor már égető szükségük volt minden munkaerőre. Zeidler Miklós úgy összegezte Horthy 1944-es tevékenységét, hogy ez az év volt a kormányzó pályafutásának mélypontja. Persze akkor már nem volt abban az állapotban, hogy jó döntéseket hozhasson.

Ujváry Gábor a vita végén megemlítette, hogy szinte szóba sem kerültek a Horthy-rendszer pozitívumai. Például az oktatásban és a kultúrpolitikában hozott fontos döntései, amelyek Ujváry szerint ma is éreztetik a hatásukat. De nem kerültek szóba azok a lépések sem, amelyeket a rendszer a szociálpolitika terén hozott, bár az eredmények szerények voltak. Arról nem is beszélve, folytatta Ujváry, hogy 1526-tól kezdve évszázadokon át nem volt önálló külpolitikája Magyarországnak, kivéve a Horthy-korszakot. Zeidler Miklós szerint 1924-re stabilizálódott a magyar gazdasági élet, majd az 1927-ben bevezetett új pénz, a pengő tíz esztendőn keresztül őrizte értékét, azaz nem inflálódott. A Horthy-korszakban összességében véve körülbelül 40-45 százalékkal növekedett az ország GDP-je. Ujváry Gábor azt mondta, ma több szempontból is hátrébb tartunk, mint ahol tartottunk a Horthy-korszakban.

Horthy Miklós megítéléséről szólva Turbucz Dávid leszögezte: Horthyt nem lehet összemosni a szélsőjobboldallal. Ugyanakkor a politika vitathatatlan felelőssége, hogy a kormányzó személye ne szője át napjaink közéle­tét. Szakály Sándor ezt másként látta, szerinte eleve nagy dolog, hogy végre szabadon lehet beszélni és vitázni Horthyról, illetve a a Horthy korszakról.

Ekkor jöttek a hallgatóság kérdései. Például egy nemzetközi jogászé, aki Krausz Tamás és Varga Éva Mária nemrég megjelent, s nagy vihart kavart könyvére, A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című kötetre is hivatkozott. Mintha az hiteles forrás lenne. Szakály Sándor igyekezett mindezt helyre tenni, abszurdumokat és súlyos ellentmondásokat idézve a kötetből,  megemlítve azt is, hogy a könyv olyan beszámolókon alapul, amelyet az egykori szovjet  Rendkívüli Állami Bizottság gyűjtött a háború után. E bizottság feladata volt az is, hogy eltitkolja, illetve a németek nyakába varrja a katyńi vérengzést. A kérdező úgy beszélt magyarországi népbírósági perek dokumentumai­ról is, mint legitim forrásokról... Noha a tudomány nem tartja  hitelesnek  ezeket. Egyelőre. De Krausz Tamásék kötete, vagy N. Kósa Judit cikke a Népszabadságban azt is jelzi, mintha valakik vissza akarnák változtatni a világot. Az újságírónő lényegében  „álmúzeum­nak” nevezte a Terror Házát. Ehhez nem kell kommentár.

Eredeti cikk elérhetősége: http://www.magyarhirlap.hu/ki-volt-horthy