Kilip-vetélkedőnkkel a Gloria Victisen!


Mint azt Csáky Csongortól, a Rákóczi Szövetség főtitkárától megtudtuk, az idén tavasszal minden eddiginél többen, mintegy 200-an jelentkeztek a vetélkedőre, ami azért számít kiemelkedőnek, mivel eddig legfeljebb 150-180 csapat jelentkezett a megmérettetésre. Ezek közül szeptemberben mintegy hatvanan jutottak tovább. Ők azok, akik erejüket októberben a kétnapos vetélkedő keretében összemérhetik. Első nap az írásbelin dől el, hogy a hatvan csapatból melyik az a tíz, amelyik másnap a szóbelin vetélkedhet. A 60 csapat kétharmada magyarországi, egyharmada pedig határon túli, akik közül számarányukat meghaladó módon szokták – és így volt ez az idén is – képviseltetni magukat a felvidékiek.

Balra a 7. helyezett Selye János Gimnázium csapata, jobb szélen pedig a győztes szegediek

Az október 23-ai szóbeli vizsga így a tíz legjobb közötti végleges sorrendet is eldönti.
A tavaszi írásbeli dolgozatot követő mérlegelést követően az október 22-i írásbeli után október 23-án forrásfelismeréssel és szerepjátékokban mutathatták be tudásukat a diákok. A rangos szakemberekből álló zsűri ezeket a közönség számára is szórakoztató dialógusokat is pontozta. Ilyen feladat volt például Rákosi Mátyás és Mindszenty József vagy Kádár János és Nagy Imre szerepének eljátszása, beszélgetésük modellezése.

Elismerés illeti a határon túli fiatalok teljesítményét

Az első tíz közé az idén két határon túli csapat került. A délvidéki zentai gimnázium a 7., a komáromi Selye János Gimnázium csapata pedig – Elek József tanár úr vezetésével – a 8. helyen végzett. A Selye János Gimnázium másik csapatánál pedig csupán néhány pont hiányzott ahhoz, hogy szintén a legjobb tíz közé kerüljenek – itt a verseny rendkívül szoros volt. A pontszámokat honlapján a Rákóczi Szövetség hamarosan nyilvánosságra hozza.

6197_gg.jpg 
Az Aspektus, a Rákóczi és az első világháborúsok pólója - hátulról                  Szerepjáték

A határon túliak teljesítménye azért érdemel külön elismerést, mivel – Magyarországot leszámítva – 1956 történelme sehol sem a középiskolai tananyag része, vagyis a kisebbségi sorba kényszerült magyar diákok számára ez teljes mértékben külön elsajátítandó történelem, ami mindemellett egyébként meglehetősen Kis-Magyarország-, sőt erősen Budapest-központú. Ráadásul a szomszédos országokban 1956-ban – Erdélyt és Kárpátalját leszámítva – rokonszenv nyilvánításról megszorításokkal beszélhetünk. Megtorlásról viszont sokkal inkább!


A Rákóczi Szövetség vezetése
Egyébként a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata lett első és a harmadik helyezett, második pedig az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium csapata. Negyedik helyen végzett a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, ötödiken a salgótarjáni Bolyai Gimnázium, hatodikon a nyíregyházi Arany János Gimnázium, kilencediken és tizediken pedig a bonyhádi Petőfi Sándor Kísérleti Gimnázium két csapata.

A tízszer három diák – vezetőtanárával – november 10-e és 13-a között – a Rákóczi Szövetség költségére szepességi, valamint dél-lengyelországi körútra mehet. A program része Árva várának megtekintését követően Krakkóban lengyel közjogi méltóságok jelenlétében a lengyelek függetlenségi ünnepén való részvétel.

 6173_szthabor.jpg

Gratuláció a Selye János Gimnázium csapatának

A kerek évforduló egyébként ebben az évben kifejezetten vonzotta a határon túli magyar fiatalokat, hiszen minden eddigit meghaladó volt részvételük a budapesti ünnepségeken. A Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően az idén sikerült az eddigi 1300 fős rekordot 2500-ra módosítani. A Budapestre látogató diákok közül 400-an voltak egyetemisták és főiskolások, 2100-an pedig középiskolások.  
Gecse Géza történelmi vetélkedőt hirdet                               A zsűri - munkában

A következő Gloria Victis témája várhatóan januárban dől el és – a hagyományoknak megfelelően – márciusban hirdetik meg. A Rákóczi Szövetséggel közösen szervezett első világháborús, de akár 1956-hoz is kapcsolódó, történelmi ismeretterjesztő vetélkedőre is sikerült felhívni a figyelmet – és bemutatni azt a pólót, amelyet mindenki megkap, aki 2-4 perces kisfilmet küld az ujaspektus@gmail.com címre – november végéig. A feltételekről részletesen az Aspektus.eu oldalról és az Aspektus facebook-oldaláról lehet tájékozódni. Nemcsak felvidéki magyarok, hanem szlovákok is részt vehetnek a versenyben – esetükben viszont angol hangalámondással vagy felirattal kell ellátni a klipet.

Kép és szöveg: Gecse Géza

Az írás megjelenésének eredeti helyén, a Felvidék.ma-ban 2016. október 24-én – kattintással: