Klip-vetélkedőnkkel a Corvinus Egyetemen


A Corvinus Egyetem, népszerűbb nevén a közgáz, 1920-ban a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karaként jött létre. Megalakításában kulcsszerepet játszott Teleki Pál, aki többször is volt a valójában önálló intézményként funkcionáló közgáz dékánja.
A rendszerváltás előtt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nevet viselte, 1990-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nevet vette fel, majd 2003-ban az egyetemi integráció során más egyetemeket is egyesítve vette fel a Budapesti Corvinus Egyetem nevet. A Tásadalomtudományi- és Nemzetközi Kapcsolatok Kara 2007-ben vadonatúj épületbe, a XIX. században Ybl Miklós tervei alapján született főépület tőszomszédságába került, így rá és a Duna túloldalán lévő Budapesti Műszaki Egyetem épületére néz.

 
Tefner Zoltán tanár úr a Szociológia és Társadalompolitika Intézet keretében tanít osztrák-magyar diplomáciát - különböző, politikatudomány, kommunikáció és nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóknak.


A téma most, október 26-án pont az 1878-as berlini kongresszus és az oda vezető út, gróf Andrássy Gyula és Gorcsakov, valamint Bismarck külpolitikája volt.

 
Kaptam némi időt a felhívás súlypontjainak ismertetésére, hiszen ez nemcsak a Corvinus diákjainak, de nekik is szól! Érdekes, hogy itt is jelentkezett olyan igény, hogy csoportosan készítenének kisfilmet, amire a válaszom az volt, hogy természetesen lehetséges, de érdemes egyénileg beadni és elküldni azt.


A főleg első évesekből álló csoport a klip-vetélkedő ötletét lelkesen fogadta, mint ahogy Tefner tanár úr is, aki elmondta nekem, hogy szívesen jön el személyesen is akár kedden majd valamikor a Kossuth klubba, ahol a klip-készítés technikai módszereivel ismertetjük meg az érdeklődőket.

A bizonság kedvéért átmentem a főépületbe is, ami a szomszédban található.

 
Itt is találtam az Aspektus felhívásából, még a lépcsőfordulókban is.


November végéig azért még van idő, de egyre kevesebb! Minél gyorsabban kapunk kis-filmet, annál inkább örülünk!

Kép és szöveg: Gecse Géza

Képgaléria - kattintással: