Klip-vetélkedőnkkel a Széchenyi István Egyetemen - Győrben

 
A Széchenyi István Egyetem azon kevés magyarországi felsőoktatási intézmények egyike, amely modernnek számít és eredetileg is kifejezetten erre a célra építettek. Elődje, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola 1968-as alapítású, ám az intézmény - több további kar létesítésével - 2002 óta egyetemi rangú!

 
Bejárata két oldalról is "teljes értékű", az egyik irányból még szobrot is emeltek a fák és bokrok közé.


Az egyetem épületébe lépve, nagy belső terekkel szembesül az ember. Ünnepi rendezvények lebonyolítására a központi nagy terem nyílván kiválóan alkalmas.

 
A szemináriumi foglalkozásokat kisebb tantermekben tartják. Az egyetem profilja elég színes, hiszen nemcsak műszaki tanulmányokat folytathat itt az ember, például az Audi Hungária Járműmérnöki Karán, hanem amellett, hogy lehet belőle közlekedés- vagy villamosmérnök, esetleg agrárszakember, képeznek itt pedagógusokat, jogászokat és közgazdászokat is.


Szabó Róbert tanár úr az egyetem docense. Nemzetközi tanulmányok szakos, első éves hallgatóinak ismertettem az Aspektus Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016 című történelmi ismeretterjesztő kisfilm-vetélkedőjét.

szie_009b.jpg
Érdekes volt, hogy a diákok itt is megkérdezték: készíthetnek-e többen is akár egy pályamunkát? Persze - válaszoltam - de az lenne a legszerencsésebb, ha többen készítenének többet és azokat egyénileg adnák be, hiszen akkor nagyobb esélye van annak, hogy helyezést érnek el. Egyébként akkor mindenkinek tudunk pólót is adni - jegyeztem meg.

 

A szokásos támaszkodási pontokra felhívva a figyelmet (www.aspektus.eu; az Aspektus FB-oldala, az ujaspektus@gmail.com e-mail cím), megemlítve a keddi Kossuth klub-beli személyes találkozó lehetőségét is - akkor persze, ha amúgy is éppen Budapesten járnak -, a diákoktól kértem és kaptam segítséget a plakátok elhelyezésére.
Az utcára lépve - egyébként - ugrásnyira van az egyetemtől Győr barokk történelmi negyede.

Kép és szöveg: Gecse Géza