Klip-vetélkedőnkkel a Veres Pálné Gimnáziumban

 
A Veres Pálné Gimnázium Budapest egyik elit középiskolájának számít.  A gimnázium belső udvarán elhelyezett arckép hirdeti az alapító nevét, aki Beniczky Herminként látta meg a napvilágot, de a gimnáziumot már asszonynevén, Veres Pálnéként alapította 1869-ben.

Veres Pálné a nőoktatás egyik úttörője volt Magyarországon. Eleinte a körúton béreltek helyiséget, mai, egyébként reneszánsz stílusú épületében 1882 óta folyamatos a tanítás. A gimnázium a XX. században vált koedukálttá.
6328_vpg_k.jpg  6305_vpg_k.jpg
Hat, négy és öt évfolyamos osztályok egyaránt találhatók itt, Budapest V. kerületében, a Veres Pálné utca 38. szám alatt. A klasszikus nagy nyugati nyelveken kívül az olaszt is választhatják a diákok. Elismert énekkara a Jubilus Kórus nevet viseli. Híres tanulói között megtalálhatjuk Szeleczky Zita színésznőt és Balkay Gézát, Zacher Gábor toxikológus főorvost és Schiffer András is itt végzett.
A tájékoztatót itt tarthattam meg első ízben olyan pólóban, amelyet minden értékelhető kisfilmet beküldő diák megkap – helyezéstől függetlenül!
6317_vpg_k.jpg  6327_vpg_k.jpgSzabó István tanár úr az egyik hatosztályos, még pontosabban a 12.a osztályában mutathattam be az Aspektus első világháborús történelmi ismeretterjesztő klipvetélkedőjét.
Ez alkalommal ismét a szerzői jogi kérdések voltak azok, amelyekre részletesebben is ki kellett térnem. Nem éreztem úgy, hogy maga a klip-készítés technikai tudásban probléma lenne.
limanova777.jpg  terke_lim.jpg
Szabó tanár úr nem ezzel, hanem a másik osztályával látogat most az őszi szünetben Krakkóba és környékére, ami azt jelenti, hogy az első világháborús, egyik legjelentősebb és főként magyar győzelemként nyilvántartott limanovai csatájának a színhelyére is.
6336_vpg_k.jpg  6325_vpg_k.jpg
1914 végén az ekkor még színes ruhában harcoló magyarok ugyanis nemcsak egyszerűen megállták a helyüket, nemcsak támadni, hanem végül győzni is tudtak az oroszokkal szemben, ami azért volt nagy jelentőségű, mert 1914 novemberének a végén az oroszok Homonnát és Bártfát is elfoglalták és ismét fennállt annak a veszélye, hogy Magyarország belső területeire is ugyanúgy sikerül rázúdulniuk, mint 1849-ben.
6323_vpg_k.jpg

Ezt akadályozta meg tehát katonáink limanovai győzelme. De nemcsak erről, hanem bármilyen világháborús eseményről, általában magáról a helytállásról, vagy akár 56 kapcsán akár magáról a hősiességről akár elvontabban is szólhat a 2-4 perces kisfilm, viszont fontos, hogy az első világháborúról legyen szó benne. Azt is elmondtam, hogy ahhoz, hogy kellő ritmusa legyen egy ilyen alkotásnak, az én tapasztalatom szerint 36-38 snittből lehet jól összeállítani.

Gecse Géza