Magyar iskolanépszerűsítési kampány kezdete Kassán


           Csáky Csongort, Halzl Józsefet és Havasi Pétert üdvözli Csurkó Éva

Az asszimiláció által legfenyegetettebb kárpát-medencei területeken kívánja segíteni a magyar iskolaügyet a határon túliakat támogató legnagyobb magyarországi civil szervezet, a Rákóczi Szövetség. A szervezet 2004 óta a felvidéki magyar iskolakezdő gyermekeket minden évben tízezer forint ösztöndíjban részesíti, de most sikerült a Partium és a Délvidék szórványban élő magyar településeire is kiterjeszteniük a magyar civil szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezését. 
            A Márai elsőseinek szülei                    Csáky Csongor és Csurkó Éva

Az idén így összesen több, mint 5200 magyar elsős diák szülei kapják meg ezt az összeget. Az akció nyitórendezvényén Gecse Géza járt, ahol a szülők közül Csatlós Andreát, Pándi Kovács Tímeát, Bodnár Bélát és Tamás Zsuzsannát, a Márai Sándor Magyar Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatóját, Csurkó Évát, a Rákóczi Szövetség kassai partnerszervezetének vezetőjét, Havasi Pétert, illetve Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét és Csáky Csongor főtitkárt kérdezte. Egy rövid, öt perces összefoglaló a Kossuth rádió 2013.szeptember 5-i 180 perc műsorában hangzott el:

 

  
              Pándi Kovács Tímea                               Csatlós Andrea

A Kossuth rádió Határok nélkül című műsorának 2013.szeptember 5-i esti műsorában egy teljesebb riportot hallgathatott meg közönségünk:

 

 


                 Csáky Csongor és Halzl József üdvözli Tamás Zsuzsannát

Évnyitó a kassai Máraiban - klipen: