Másfél évtizedünk tükre - összefoglaló a Demokratában


Az elmúlt 15 év belpolitikai és globális folyamatait összegzi kronologikusan Gecse Géza Nemzetpolitika – szorítóban című kötete. Az ismert rádiós újságíró, történész az általa vezetett Aspektus-vitaestek, illetve pódiumbeszélgetések sorozatának 63 alkalmát szerkesztette tekintélyes, több mint 550 oldalas könyvbe, mely az Aspektus-határok nélkül alcímet viseli.

A kiadvány folytatása az 1991 és 2001, illetve 1999 és 2002 közti riportokat, interjúkat, vitaesteket tartalmazó Állam és nemzet a rendszerváltás után című munkának. Közös a két kötetben, hogy különböző nézőpontokból, sokféle témát tárgyalva, a nemzetközi kontextust nem feledve közelít a magyar nemzetpolitikához.

Gecse Géza új kötete is ettől izgalmas, sokszínű olvasmány. Érdekes szembesülni egyes előadók másfél évtizeddel korábbi véleményével, összehasonlítva az azóta bekövetkezett esetleges módosulásokkal. Ugyancsak számos tanulsággal szolgál olyan, kimondottan feketeöves baloldali és/vagy liberális közszereplők álláspontját dokumentálva olvasni, mint Ormos Mária, Suchman Tamás, Tóta W. Árpád vagy Gerő András. A részvételükkel folytatott vitákból kirajzolódik a két Magyarország folyamatos küzdelme, de a konzervatív, nemzeti tábor „sajátjainak” dilemmái, vívódásai is segítenek megérteni, mi is történt velünk az elmúlt másfél évtizedben. A 63 Aspektus-estből a magyar sors bontakozik ki a távoli múlttól a jelenkorig, a kárpátaljai és erdélyi 1956-tól az európai uniós csatlakozás időszakán át a Kárpát-medence magyar népesedési adataiig, az autonómia témakörétől a kommunista állambiztonság titkosszolgálati ügyein át az internet és a politika összefüggéseiig – hogy csak néhány izgalmas témát ragadjunk ki.

A kötet nagy erénye, hogy az élőbeszéd sajátosságait Gecse Géza nem igyekezett visszanyesegetni, ezáltal élő, lüktető, dinamikus a könyv. Rá kell szánni az időt, mert lehetetlen letenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ágoston Balázs