Misszió és küldetéstudat

Fotó: Balázsy Károly 
Pusztay János az orosz misszió-tudatról beszél

Misszió és küldetéstudat

Februárban az észtországi Narvában, májusban pedig a budapesti ELTE-n mutatták be Gecse GézaBizánctól Bizáncig című könyvének 2012-ben Tallinnban – észtül megjelent változatát. Kevés ember van, aki észtül és magyarul is elolvasta a kötetet, de Pusztay János, a Nyugat-Magyarországi és a szlovákiai Nyitrai Egyetem tanára ezek közé tartozik. Az Uráli Tanszék egykori vezetője azt követően, hogy az ELTE tanáraival, Bereczki Andrással és Majoros Istvánnal együtt beszélt az orosz birodalmi gondolatot áttekintő kötetről, észrevételeit meg is írta a Magyar Szemle júniusban megjelenő számába. Ebből a magyar folyóiratból, Pusztay János írásból válogattunk. Íme:
Gecse Géza néhány évvel ezelőtt alapos és rendkívül tanulságos könyvet adott ki. A könyv – kiegészítve Putyin és Medvegyev elnöki ciklusának rövid jellemzésével – 2012-ben észtül is megjelent (Bütsantsist Bütsantsini. Suurvene mõttelaadi olemus). Az észt kiadás több okból sem véletlen: a posztszovjet térségben az észteknek volt- a legtöbb – a sok évszázados kényszerű s többnyire alárendelt helyzetben megélt tapasztalata az orosz, a szovjet, majd az ismét orosz birodalomról.

Gecse Géza könyve az orosz birodalmi gondolat kialakulása és fejlődése alapján tekinti át Oroszország és a Szovjetunió történelmét. Én most egy másik aspektusból csoportosítom az orosz politikának a bel- és külvilághoz való viszonyát. Ez a másik aspektus a küldetéstudat: orosz kultúra mint – világmegváltó – modell.

Az orosz történelmen végigvonul a messianisztikus küldetéstudat. Ennek van alávetve a külpolitika, a meg-megújuló katonai doktrína, s újabban a gazdaságpolitika. Az orosz küldetéstudatban két világrend – a Nyugat és a Kelet – ütköztetése figyelhető meg. Ennek számos eleme túlélte az évszázadokat, például a rothadó Nyugat-értékelés, amely a szocialista időszakban is igen népszerű volt.

Ennek előzményeiről is ír Gecse. Kiemeli, hogy Bizánc eleste (1453) után a pravoszlávia csak Oroszországban maradt államvallás. A 15. század második felében III. Iván cárban és az orosz ortodox egyházvezetésben megszületik az eszme: Moszkva a harmadik Róma, amely – ellentétben az elsővel, amely eretnekségei miatt, s a másodikkal, amely az elsővel kötött unió miatt veszett el – örökké állni fog. A moszkvai uralkodók pedig a pravoszlávia (az egyetlen igaz hit) valódi örökösei és gyakorlói.

A 19. század első felében kialakult „hivatalos népiség” egyik irányzata szerint is ez, vagyis a pravoszlávia az orosz társadalom fő mozgató ereje, valamint az önkényuralmi berendezkedés (szamogyerzsavije). Oroszország az új Izrael, ezért „Európának kell Oroszországtól tanulnia és nem fordítva” – írja a kor egyik publicistája, Buracsok. (Itt már átalakulva jelenik meg az eddigi küldetéstudat: az oroszok, az orosz kultúra mint egyetlen, a világban követhető modell. Több mint száz évvel később, merőben más körülmények között, 1950-ben Beszkrovnij jelenti ki: „nem Nagy Péter tanult a németektől, hanem fordítva”, mint ahogy Napóleon is „sokat tanult Szuvorov hadművészetéből”.)

„A küldetéstudat – állapítja meg Gecse Géza – mind a hivatalos népiség, mind a szlavofilok, sőt a nyugatosok koncepciójának is szerves eleme”, bát kétségtelen, hogy az orosz politikai-kulturális életben is voltak másként gondolkodók. A Csaadajev, Herzen, Belinszkij és Csernisevszkij képviselte irányzat szerint „tévedés, hogy Európa rothad, Oroszország pedig egészséges”. Oroszország célja az lehet, hogy behozza lemaradását, ehhez viszont a jobbágyság eltörlésére, a társadalom átalakítására van szükség.

A küldetéstudat az 1880-as évektől kezdődően az országon belül erőteljes oroszosítási szándékkal is járt, de csak igen ellentmondásosan tudott érvényesülni.

Nemzetként csak azokat a népeket lehet elismerni, amelyek valaha már rendelkeztek államisággal, írja ebben az időben Danyilevszkij. A finnek igényeit azért utasítja el, „mivel soha nem voltak önállóak, ezért nincs joguk politikai függetlenségre”, „létezésükkel az államalkotó orosz nemzet virágzását kell megalapozniuk”.

Érdemes kitérni Lenin feljegyzéseire a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban, aki megállapítja, hogy a törvény „nem tudja megvédeni a más nemzetiségű oroszországi lakosságot a tősgyökeres orosz, a soviniszta nagyorosz – lényegében erőszakos gazember – támadásától, mint amilyen a tipikus orosz bürokrata”. A Szovjetunióban az 1920-as években számos nemzetiség területi autonómiát kapott és harcot kezdtek az „orosz nagyhatalmi sovinizmus ellen”, de 1933-1934-től kezdve a szovjet politika fokozatosan visszatért az orosz államnacionalizmus hagyományához.

1950-től kezdve például a cári seregek elleni felkelések megszűntek szabadságharcnak lenni, mivel Oroszország ekkortól kezdve felszabadító „lett”. Pétervár az „iráni és a török banditák kegyetlen elnyomása” alól szabadította fel például a Kaukázus népeit.

Hruscsov alatt más nézetek is hangot kaptak, sőt, némileg szünetelt a szovjet elit eloroszosodása. A Politikai Bizottság 11 tagja közül 1970-ben három volt ukrán, egy fehérorosz, igaz, ekkorra a Központi Bizottság minden titkára orosz volt.

A Brezsnyev-korszakot – részben ezért is – az amerikaiak III.Sándor kurzusához, míg Gorbacsovét főként a reform-cáréhoz, II.Sándoréhoz hasonlították. Szerintük ugyanúgy nem tudta, hogy mit eredményez majd politikája, ahogy Gorbacsov se tudta.

Az észt nyelvű változatban olvashatunk az immár Jelcin idején kibontakozó csecsen háborúról, a finnugor népekkel szembeni politikáról is.

A küldetéstudatból következik, hogy Oroszország minél nagyobb területre szeretné kiterjeszteni hatalmát, illetve befolyását. E törekvés az aktuális politikai, katonai, gazdasági helyzettől függően hol az egész világra, hol pedig annak csak egy részére – Európára, Ázsiára, vagy a fejlődő világra terjed ki.

Gecse Géza eddig két nyelven kiadott monográfiája hatalmas szakirodalmi apparátussal alátámasztott tudományos munka, egyszersmind élvezetes és főleg tanulságos olvasmány. Okulni lehet belőle.

Az ELTE-n tartott kibővített tanszéki értekezleten a szerző, Gecse Géza hangsúlyozta, hogy nagyon örült annak, hogy a narvai bemutató során nemcsak az észtek, hanem az egyébként e kelet-észtországi városban abszolút többségben lévő, helyi orosz közösség tagjai is igen pozitívan fogadták a kötetet. Viszont nem tudatosult kellően bennük, hogy a 2009/2010 fordulóján Budapesten alapított orosz nyelvű könyvesboltot immár Budapesten a Nyugati Pályaudvar melletti Book Stationban találják, hiszen erről is írtak. Ennek azért van jelentősége, mivel Gecse most az orosz nyelvű kiadás megjelentetésén dolgozik és – szándékai szerint – nemcsak Oroszországban, hanem Észtország városaiban, így Narvában, de Budapesten is hamarosan meg lehet majd vásárolni az orosz nyelvű kötetet. Most a budapesti Book Station Könyvesboltban (1134 Budapest, Katona József utca 13.) 2014. január 4-én délután 3-tól „Kultúra és üzletpolitika az orosz könyvkiadásban címmel szerveznek Aspektus-rendezvényt, amelyen a moszkvai Zebra Je kiadó képviseletében Oleg Jerofejev tart összefoglalót, de beszél Rubovszky Éva (FNVK MNSZ elnöke) az orosz szerepéről az uráli kultúrákban, illetve Majoros István egyetemi tanár (ELTE) az európai orosz jelenlétről, ahová minden érdeklődőt várnak.

Szöveg: Pusztay János cikke nyomán Aspektus

Fotó: Gecse Géza

Pusztay János 2013 decemberében Budapesten a Janus Desertus néven megírt Fabulae de Urso maiore, avagy Mesék a Nagy Medvéről című könyvének a bemutatóján