Nemzetpolitika a lezáratlan kérdések szorítójában

Az üdvözlő szavakat követően Bíró Zoltán főigazgató átadta a szót Gecse Gézának, a Nemzetpolitika – szorítóban. Aspektus – határok nélkül 2002-2017 című kötet szerzőjének, aki ez alkalommal a szlovákiai magyarság ügyéhez kapcsolódó vitaestekkel kapcsolatban hívta fel a figyelmet a felvidéki magyarokat a beneši dekrétumok óta sújtó folyamatos és máig aktuális magyarellenes csehszlovák és szlovák jogfosztó intézkedésekre, miközben felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben szereplő 63 vitaest harmadát hangfelvételen is hozzáférhetővé tették a világhálón, így ha valaki kedvet kap hozzá, akár meg is hallgathatja azokat – eredeti, vágatlan formájukban.

 

A kötet a Püski Kiadó és az Anima könyvesboltjai után Magyarországon immár egy hónapja a nagyobb könyvesboltokban is hozzáférhető és szerzője, Gecse Géza arra is felhívta a figyelmet, amennyiben valaki interneten rendeli meg a 827 grammos kötetet, a 3600 forintos árból valamennyi könyvesboltban jelentős kedvezményt kap, de ennek mértéke változó.

Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatója kijelentette, hogy Gecse Géza könyvének szomorú aktualitását az adja, hogy Magyarországon a nemzetpolitika Trianon óta egyfolytában szorítóban van, és alighanem abban is marad.
Gecse Géza elmondta, hogy december óta a kötetbe sűrített témakörök kapcsán hívnak meg előadókat és a Felvidéken élő magyar nemzetrész a Beneš-dekrétumok nyomán előállt helyzet rendezetlensége miatt többször is szóba került az elmúlt 15 év során.

Menyhárt Józsefet ez alkalommal azért szólították meg, mert a Kárpát-medencében a népszámlálásokban tetten érhető népességcsökkenés – az anyaországot is beleértve – a Felvidéken a legdrámaibb. Ebben alighanem szerepet játszik, hogy a szlovák társadalom – a városiasodás intenzív előrehaladása miatt talán Közép-Európa többi régiójához képest csábítóbb mintát képes kínálni – ráadásul sok esetben vonzóbbat, mint Magyarország. A törvényi szabályozás pedig – Szlovákia mellett amúgy – Romániában is főként az 1948-as esztendőhöz kapcsolódik, amikorra nemcsak a jobb módú magyarokat fosztotta ki az ottani idegen államhatalom, hanem a magyar egyházak és más magyar közösségek tulajdonait is államosította.

Bíró Zoltán szerint ennél korábban kezdődött a folyamat: a szomszéd államok Trianon óta kényszerítették Magyarországot kényszerpályára, hiszen Budapest nem tud egyetlen lépést sem tenni anélkül, hogy ne kellene tekintettel lennie az elszakított területek magyarságára. A RETÖRKI főigazgatója szerint nincs megüresedő tér, hiszen azt valaki mindenképpen betölti, másrészt pedig aki birtokon belül van, szinte azt csinál, amit akar. Ezért amellett, hogy ő a legnagyobb problémának a magyarság népességfogyását tartja, neki fáj, hogy Trianon revíziójára nem területi értelemben, hanem főként paradigmaváltás tekintetében a világon eddig még nem került sor, pedig lassan már majdnem minden gondolkodó nyugati politikus és értelmiségi belátta, hogy az nemcsak ostoba és igazságtalan, hanem életveszélyes döntés is volt. Ha már Trianonban ezt a gyalázatos döntést meghozták, akkor legalább azt kellene kicsikarni, hogy az autonómia különböző formái létrejöhessenek! Ehhez az erős anyaország mellett nemzetközi partnerekre, de a hazai társadalom és egy tudatosan gondolkodó hazai kormány folyamatos tevékenységére is szükség van. Ukrajna példája kiváló abból a szempontból – hangsúlyozta Bíró Zoltán – hogy a magyar kormánynak ugyan kevés eszköze van, de néha mégis szabhat feltételeket.

Gecse Géza a Beneš-dekrétumok mai érvényességét firtató kérdésére válaszolva a Magyar Közösség Pártjának elnöke azt mondta, hogy szerinte a kötetben a Beneš-dekrétumokról és az autonómiáról Duray Miklós „metszően pontosan” fogalmazott egy, a kötetben szereplő, több mint tíz évvel korábbi nyilvános budapesti vitaesten, amikor kifejtette, hogy Szlovákiában az autonómiát az elszakadás szinonimájaként kezelik.

Menyhárt József szerint Gyurgyik László szlovákiai magyarságról szóló szociológiai munkái is arról tanúskodnak, hogy a felvidéki magyarság számának visszaesésében mekkora jelentősége van kitelepítésnek, az úgynevezett reszlovakizációnak, majd az 1948-as esztendőnek, nem hallgatva el azt sem, hogy mindebben az ő nagyszüleinek is részük volt, amikor marhavagonokban Csehországba deportálták őket, ahol jelentős időt kellett ottani gazdáknál tölteniük. Ennek ellenére ő mégis az 1989 után történtekre irányítja a közönség figyelmét – fogalmazott – hiszen azon túl, hogy ezt az időszakot már ő is személyesen élte át – a korábbi brutális kitelepítéseket követően az 1970-es évek közepéig a szlovákiai magyarság létszáma a hányattatások ellenére folyamatosan nőtt és létszáma csak a rendszerváltás utáni időszakot követően indult csökkenésnek. Kétségtelen, hogy a mečiari időszakban a felvidéki magyar pártok között összefogás jött létre, hiszen az akkori szlovák miniszterelnök 7%-ra emelte a parlamenti küszöböt. Ez arra kényszerítette a magyar pártokat, hogy összefogjanak, aminek a következtében 1998-tól 2002-ig, majd 2006-ig a közös zászló alatti magyar párt nemcsak komoly parlamenti tényező lett, hanem a pozsonyi kormánykoalícióban is részt vett. „Ezt követően ugyan továbbra is parlamenti párt maradtunk, de megkettőződtünk” – fogalmazott Menyhárt József. A vegyes házasságokat toleráló Híd-Most mellett így lényegében a Magyar Koalíció Pártjából Magyar Közösség Pártjává alakuló szervezet mögé sorakozott fel a felvidéki magyarság – mutatott rá az MKP elnöke. Ehhez a politikai megosztottsághoz járul a magyarországinál erősebb megyei politizálás, amely az egyházakhoz hasonlóan felülről lefelé szerveződik, tehát lehetetlen benne magyar többségű képviseletet kialakítani.

Mindemellett nemcsak a beneši rendeletekből következő rendezetlen jogi örökség, hanem az úgynevezett egyéni alapon adott nemzetiségi jogok rendszere is visszaveti a felvidéki magyar közösséget, ami viszont kifejezetten rendszerváltás utáni „szlovák találmány”. A többségi nyelvet ugyanis például Szlovákiában „kiemelték”, miközben a kisebbségi nyelvről csak évek múlva született törvény. Mindennek a sugallata az lett, hogy a Felvidéken alapvetően a szlovák nyelvvel lehet majd boldogulni. Egészen 1999-ig kellett várni, hogy a már akkor hivatalban lévő Dzurinda-kormány elfogadja a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt, amely Menyhárt József szerint „egy olyan tákolmány volt, amely máig nem úgy működik, ahogy kellene!” Amennyiben ugyanis Szlovákiában a hivatali kétnyelvűség kérdését vizsgáljuk, kiderül, hogy a felvidéki magyarok nem élnek kisebbségi nyelvhasználati jogukkal, vagyis nem adnak be magyarul kérvényt és választ sem várnak rá magyarul! Így aztán nem pusztán az 1948-ig hozott szlovákiai törvények vannak a Felvidéken változatlanul érvényben, hanem az említett törvények is azt a fajta jogbizonytalanságot teremtik meg, amelynek következtében a Felvidéken rossz a magyarok közérzete, amihez társul ráadásul egy gazdasági bizonytalanságérzet is. Kétségtelen, hogy ez Szlovákiában főként az Ipolytól keletre eső magyarlakta területekre jellemző, ahonnan a munkaalkalmak hiánya miatt elvándorolnak az emberek, ezért főként itt csökken jelentősen a felvidéki magyarság létszáma, amit remélhetően a magyar kormánytól kapott, vállalkozóknak nyújtott támogatás némileg ellensúlyozni lesz képes.

Ami a Szlovákia területén zajló belpolitikai eseményeket illeti, Menyhárt József elmondta, hogy szerinte az ország forrong és az elmúlt 9-10 napban a stabilnak mondott Fico-kormány, amely eddig azzal áltatta a szavazóit, hogy azért kell támogatni, mivel a kormány biztos alapokon áll, mára leszerepelt. Kiderült ugyanis róla, hogy éveken át egy maffiaállamot épített ki, ezért ma az utcán tízezrek követelik ennek a vezetésnek a menesztését. És bár a szlovákiai jobboldal most széttöredezett, a felvidéki magyarságnak mégis hallatnia kell a hangját, ugyanis, ha nem is lesznek előrehozott választások Szlovákiában, könnyen járhatnak a felvidéki magyarok úgy, hogy egyik oldalon sem rúgnak labdába – fogalmazott Menyhárt József.

Ami Gecse Géza Beneš-dekrétumok jövőjével kapcsolatos kérdését illeti, Fülöp Mihály szerint a szabadság világát az autonómia lesz képes megteremteni. Ugyanekkor világosan kell látnunk – fogalmazott a diplomáciatörténész –, hogy a Beneš-dekrétumok mellett, annál jóval nagyobb gyakorlati következményekkel a Szlovák Nemzeti Tanács 1945-1946-os rendeletei hatottak, és mindezt Sztálin az egyetemes magyarságot büntető politikájának köszönhetjük!


Bár Fülöp Mihály korábban jogi szakvéleményt nyújtott be Brüsszelbe a rendeletek hatályon kívül helyezésére, mára belátta, hogy az Európai Unió és a többi európai szervezet apparátusa teljesen alkalmatlan arra, hogy ebben a kérdésben mi, magyarok bármiben is számíthassunk rájuk!

Ezt követően az előadók a közönség kérdéseire válaszoltak.

 

Kép és szöveg: Aspektus

Az összefoglaló a Felvidék.ma 2018. március 8-i számában - kattintással: