A Nemzetpolitika szorítóban című kötet decemberi könyvbemutatói


                                                 Püski Attila a Püski Könyvesházban
December 4-én, hétfőn délután 1/2 6-kor, vagyis 17.30-kor a Püski Könyvesházban indítunk tematikus, a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című könyvhöz kapcsolódó előadás-sorozatot, amelyhez minden esetben dedikálás is kapcsolódik. Ezeket a rendezvényeket könyvesboltokban kívánjuk megszervezni. A december 4-i bemutató a Püski Könyvesház oldalán - kattintással:

Ez alkalommal Borbély Zsolt Attila politológus és Tolcsvay Béla énekmondó lesz Gecse Géza beszélgetőtársa Budapesten, az I. kerület, Krisztina körút 26-ban.

Képekkel kiegészített, részletesebb meghívó kattintással:

Szó lesz Borbély Zsolt Attila édesapjának, a közelmúltban elhúnyt Borbély Imrének a Harc a nemzet érdekében című, szintén a napokban megjelent kötetéről, hiszen Borbély Zsolt Attila nem pusztán azért kapta a felkérést, mert politológusként az erdélyi magyar politika jó ismerője, hanem azért is, mert édesapja szellemi örökségének a gondozója, akiről egyébként Gecse Géza kötetében is szó van, de a találkozó kapcsán külön is kitérünk a szerepére.
A rendezvény Facebook esemény-oldala:

 

Ugyanezen a héten, néhány nappal később, december 7-én, csütörtökön a POFOSZ központi épületében, Budapesten, az V. kerület, Nádor utca 36. szám IV. emeletén beszélgetünk Ámon Antallal a kötetről. Ez a találkozó délután 2-kor kezdődik.
Képekkel kiegészített, részletes meghívó - kattintással:

Ámon Antal hosszú éveket töltött Ausztráliában, rádiósként is dolgozott, de vállalkozástudományi ismeretekre is szert tett és a rendszerváltást követően tért haza. A rendezvény esemény-oldala a Facebook-on kattintással:

 

 


Ugyanebben a hónapban még egy bemutatót tervezünk december 12-én, kedd délután 1/2 6-tól az Anima Mammut-beli könyvesboltjában, amely az üzletközpont Széll Kálmán tér felőli első épületének az alagsori szintjén (tehát a -1 szinten, amit földszintnek is neveznek, mivel magasított az üzletközpont bejárati része) található.
A könyvbemutató Facebook-oldala - kattintással:

Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának az egykori elnöke kérdezi Gecse Gézát - és viszont - tekintve, hogy a kötetben 2005-ben ő is részese volt annak a "kegyetlen" beszélgetésnek, amely vele, Kocsi Lászlóval és az azóta elhunyt Lőrincz Csabával a külhoni magyar közösségek jövőjéről szólt. A találkozó ötletét az adta, hogy Szabó Tibor - immár ellenzéki politikusként - egész oldalas cikket írt a Magyar Nemzetbe a határon túli magyar ügy másfajta megközelítésének a szükségességéről és Gecse Gézával az idei Magyar Állandó Értekezleten találkozva áttekintették mennyiben alakultak át a bő évtizeddel ezelőtti helyzethez képest a mai viszonyok. Ebből a szempontból alighanem "szembesülésnek" is lehet majd nevezni a Mammutba tervezett találkozót, amelyet ez alkalommal is dedikáció követ.
Képekkel kiegészített részletes meghívó - kattintással:


Ezek mindegyike nyilvános rendezvény, amelyekről nemcsak a gecse.eu és az aspektus.eu oldalakról, hanem a Püski Könyvesház és az Anima Könyvesbolt oldalairól is értesülhet az érdeklődő. Az aspektus.eu oldalon össze fogjuk foglalni, hogy mi hangzott el ezeken a rendezvényeken.

Tekintve, hogy Gecse Géza a 2002 és 2017 közötti rendezvénysorozat valamennyi résztvevőjének, továbbá azoknak, akik a kötetről összefoglalót, riportot vagy interjút készítenek - térítésmentesen biztosít egy-egy példányt a 3600 forintos kötetből, a szerzőt egészen december közepéig keddi napokon délután 2 órától az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén is fel lehet keresni! (Ha nem tud eljönni, küldjön valakit maga helyett, aki átveszi!)

A könyvet az ország valamennyi központi megyei könyvtárba elküldtük, Budapesten az Országos Széchenyi Könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárán kívül szállítottunk belőle a FSZEK XII. és XI. kerületi könyvtárába, az ELTE BTK Szekfű Gyula Történeti Könyvtárába, az ELTE BTK Kari Olvasójába, és az Egyetemi Könyvtárba is. Közvetítőkön keresztül kisebb könyvtárakba is küldtünk belőle, például a marosvásárhelyi TÉKÁ-ba is. 

A kötet a bemutató alkalmával várhatóan kedvezményesen megvásárolható. Gecse Géza kérése, hogy a résztvevők jelezzék neki az ujaspektus@gmail.com vagy a Facebook-on, hogy számíthat-e rájuk.

Összefoglaló a decemberi könyvbemutatókról és az Aspektus első világháborús történelmi ismeretterjesztő kisfilmvetélkedőjéről az Echo TV 2017. november 30-i, péntek esti műsorában - kattintással:

Kép és szöveg: Aspektus