A Nemzetpolitika szorítóbannal a Civil Rádióban


2017. október 6-án, az aradi vértanúk napján Szabó András és Sárik Eszter kérdezett a Civil Rádió 117 perc című műsorában. A téma a napokban megjelent Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című könyvem, amelyben a Tolcsvay Klubban tizenöt év alatt szervezett Határok nélkül vitaesteket és az Aspektus vitaesteket foglaltuk össze.

Természetesen felhívtuk a figyelmet arra, hogy a könyv végén három fajta módon is szerepeltettük az idén szervezett első világháborús történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőnket, amelynek beküldési határideje 2017. december 31-e.
 
Bárhova elmegyek bemutatni a könyvet, feltéve ha az utiköltséget elő tudjuk teremteni. A könyvbemutatók közül valamennyit felhasználjuk a 'Száz év tükrében a nagy háború 1917-2017' történelmi ismeretterjesztő kisfilm-vetélkedőnk népszerűsítésére.

Ezzel igyekszem hozzájárulni a két idei programunk népszerűsítéséhez, hiszen a könyvben valamennyi - szám szerint eddig összesen három - első világháborús nyitórendezvényünk is benne van!

Sőt, található benne egy olyan, amelyben az első és a második világháború magyar áldozatainak a számát hasonlítjuk össze. Ezt a vitaestet még 2005-ben szerveztük!

A 2017. október 6-i interjú meghallgatható egy kattintással:

Gecse Géza