Nóvé Béla Pásint Ödönről - Könyvbemutató Kolozsváron

 
Magdó János kolozsvári főkonzul, Nóvé Béla szerző, Hunyadi
Attila történész, Jakabffy Tamás, a könyv szerkesztője és a közönség.
Fotók: Horváth László

Kolozsvár különös szeretettel fogadja mindazokat, akik a nyolcvanas években a szavakon túl tettekkel is hozzájárultak ahhoz, hogy az egyre jobban elszigetelődő erdélyi magyarság lélegzethez, azaz könyvekhez, információhoz, gyógyszerekhez jusson. Így azt a Nóvé Bélát is, aki szabadságát kockáztatva közvetített azokban az időkben a két világ, Magyarország és Erdély között, valóságos diadalünnep fogadta február 21-én a magyar főkonzulátus előadótermében. Nóvé Béla már önéletrajza – nem utolsósorban erdélyi kockázatos segítőútjai – miatt is lekötötte az egybegyűltek figyelmét. Pásint Ödön (1900–1950) kisebbségmentőről írt könyvének bemutatása már ráadás volt: élményszámba ment.

A Hivatása kisebbségvédő. Pásint Ödön életútja című, műfajilag az oknyomozó nagyriport és a politikai önéletrajz határmezsgyéjére helyezhető kötet fergeteges sikeréhez lényegesen hozzájárult a szerző előadásmódja is. Testbeszédének egyszerű üzenete mindenki előtt egyértelművé tette: nem tartozik azon magyarországi értelmiségi- és médiakörökhöz, amelyek nincsenek tisztában Erdély önszerveződő képességével, jelenével, kilátásaival, megtartó erejével és történelmi higgadtságával, ennek ellenére „észt osztanak”.

A rendezvényt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja nyitotta meg, ezt követően Hunyadi Attila történész mutatta be a szerző szamizdat- és ellenzéki munkásságát, amely a nyolcvanas években igencsak veszélyesnek számított, kiváltképpen akkor, ha e tevékenység célterülete Erdély volt. Szóba került a Nóvé Béla által szerkesztett szamizdat, a Határ-Idő-Napló (Erdélyi Figyelő) is, amelyben a szerző 1987-ben oly frappánsan vetette papírra az átalakuló Magyarország és a román nacionálkommunizmus által fojtogatott Erdély magyarságának sorok közül kiolvasható fél-illegális feladatát:

Hiszen idehaza és „odaát” egyaránt érezni a történelmi idő szorongatását: hogy határon innen és túl valamennyien – akarva, nem akarva – szüntelen erkölcsi határhelyzetben élünk. Gondolkodjunk, szóljunk, cselekedjünk hát – vezessük lankadatlan közös dolgaink lelkiismeret diktálta határidőnaplóját!

Nové Béla történész láthatóan nehezen tudott eltekinteni attól, hogy könyvének szereplője, Pásint Ödön hasonló körülmények között végezte kisebbségmentő, humanitárius munkáját. Hőse reálpolitikus, Erdélyből Trianon után kimenekült bölcsész, emberjogi aktivista és publicista, aki 1926-tól a Budapesti Hírlap, a Híd, a Magyar Kisebbség munkatársa. A szerző többször is éreztette a hallgatósággal: sok mindenben azonosul vele, így nehezen tud róla száraz – exkluzíve történelmi – objektivitással beszélni.

Pásint Ödön erdélyi gyökerű politikusként Magyarországról próbálta a valós megoldások imperatívusza felé irányítani a két világháború közötti magyar politikum és a közvélemény figyelmét. A szerző, Nóvé Béla pedig a nyolcvanas években hirdette: Erdélyt tettekkel, senkit nem bántó építő munkával kell segíteni még akkor is, ha az életveszélyes.

Nóvé elmondta: a torockószentgyörgyi születésű fiatalember Kolozsváron kezdte tanulmányait, majd Budapestre menekült, ahol a körülmények rövid idő alatt politikai páyára terelték; 1928-ban Bethlen István miniszterelnök személyi titkára lesz. Két évtizedet szolgált itt, majd a Pataky Tibor államtitkár vezette nemzetiségügyi osztályra kerül, ahol részt vesz az 1938-tól kezdődő terület-visszacsatolások munkálataiban. 1940 őszén már az erdélyi kormánymegbízott tanácsadójaként térhet vissza szülőföldjére. 1942 nyarától még fontosabb munkakört bíznak rá: a miniszterelnökség Erdélyi Külön Szolgálatának irányítását.

Ő az, aki három nappal Románia átállása előtt (1944. augusztus 23) még bejut az „ostromlott” Kolozsvárra, és kifizeti az állami béreket, pénzügyeket intéz, segélyösszegeket ad át civil szervezeteknek és egyházaknak, jelezve ezzel, hogy Magyarország még az utolsó órákban is becsülettel gondoskodik Erdély első városáról (Transilvaniae Civitas Primaria).

Nóvé Béla azon újságírói kérdésre, hogy melyek lennének Pásint Ödön kisebbségmentő és Erdély felé forduló nagypolitikájának mind a mai napig időszerű irányvonalai, elmondta:

Pásint Ödönnek dolga volt mindig. 1940 őszén is legalább három nagy munkaértekezlet zajlott Erdélyben, ezek közül kettő Kolozsváron és egy Marosvásárhelyen. December 5-én maga is felszólalt, de nem a várt hazafias szónoklatot tartotta, hanem szociális kérdések megoldását sürgette, szorgalmazta, hogy forduljanak végre a valós gondok felé. Ebben látta fő feladatát ő is, társai is: szolgálni akartak. Nem okoskodni próbáltak, hanem valós segítséget nyújtottak, áramellátást, közlekedést fejlesztetttek, a gazdákat, szövetkezeteket támogatták. Ez a hozzáállás Erdély ügyéhez ma is megszívlelendő. Úgy véli, a magyar társadalomnak és magyar kormánynak annyi a dolga, hogy az erdélyi magyarság önszerveződését támogassa, jogait képviselje okosan, józanul. Ahogy Pásint Ödön és társai tették egykoron.

Nové Béla Hivatása kisebbségvédő. Pásint Ödön életútja című kötetének bemutatója a késő estébe nyúlott, annyi volt a kérdés, megjegyzés, hozzászólás. Nem csoda, hogy a szerző hangja legalább egyszer “hivatalosan” is elcsuklott a meghatódottságtól.

Szabó Csaba