Nyugat-európai református tanácskozás az ausztriai Felsőőrben

Nem közismert, hogy Prónay Pálék ebben a ma is jelentős, főként református magyar közösséggel rendelkező városkában kiáltották ki 1921 októberében a néhány hétig fennálló Lajta Bánságot! Nem kis mértékben ez is hozzájárult, hogy Sopronban és környékén végül népszavazás döntött a környék hovatartozásáról.

Rendhagyó történelemóra – ezzel a címmel tartotta hittudományi tanácskozását a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) az ausztriai Felsőőrben.

A július 5. és 8. között tartott rendezvényen a szervezők szavai szerint, amellett, hogy „az első világháborút lezáró trianoni békediktátum centenáriumán a feldarabolt magyar hazában, illetve Nyugatra szakadt közösségeinkben élő és túlélő  magyarság sorsába” igyekeztek betekintést nyújtani, egyben „törekednek a felekezeti és nemzeti öntudat megtartására is ösztönözni”.

A NyEMRLSz-t 1944-ben Ravasz László püspök hozta létre, akire az egybegyűltek hálával emlékeztek. A püspök életét bemutató vándorkiállítást, amelyet Nyugat-Európában most első alkalommal mutattak be, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának főgondnoka nyitotta meg. A kiállítást pedig Leányfalu Ravasz Könyvtára és a Faluház felelősei szervezték meg.

A Kárpát-medencei mennyezetkazetták ősi jelképeinek olvasásáról és értelmezéséről Bereczky Zoltán szólt. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke Ravasz László 1920 és 1945 közötti munkásságát ismertette, megjegyezve, hogy az első világháborút követő zavaros időszak nagy formátumú püspöke, akinek volt módja Erdélyben belekóstolni a kisebbségi létbe is, máig nem került az őt megillető helyre a magyar köztudatban.

Szatmári Emília, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia adjunktusa első alkalommal elemezte történelmi perspektívából a Magyar Református Egyház Egyetemes Konventje felekezet- és nemzetmegtartó szolgálatát.


Gecse Géza előadásában az első világháború eseményeit elemezve a Kárpát-medencei magyarság szórványosodásának előzményeire tért ki, hangsúlyozva folyamatos nyugat-európai elvándorlásának máig tartó gondjait, valamint következményeit.

Gecse Géza „Nemzetpolitika szorítóban” című könyvének bemutatóját, amelynek díszvendégei Békássy N. Albert és a sokáig Ausztráliában élő Ámon Antal voltak, kiemelt érdeklődés kísérte.

Ezután Karvansky Mónika az ausztriai magyar reformátusok egyháztörténeti múltját elevenítette föl. A szervezők az elszakított egyházkerületek múltjáról, jelenéről és jövőképéről kerekasztal-beszélgetést szerveztek, amelyben az erdélyi, csehországi, szlovákiai és délvidéki helyzet kiemelt hangsúlyt kapott.

Szombaton a vezetőségi tanácskozás az Európa-szerte szórványban élő magyar gyülekezetek örömeivel és gondjaival foglalkozott, majd döntött hollandiai székhelyének Budapestre való áthelyezéséről, illetve megnevezte magyarországi partnerszervezetét is.

Az Európa kilenc országából érkezett, több mint ötven főből álló szórványküldöttség  megköszönte a felsőőri református presbitériumnak és Gúthy László lelkipásztornak, hogy tizenkét esztendeje kétévenként helyet adott összejövetelüknek. Ezt követően a nyugalomba vonuló Gúthy László lelkipásztornak emléklapot adományoztak, majd az úrvacsorás záró istentisztelet igehirdetője Visky István, a királyhágómelléki egyházkerület Harangszó című lapjának a szerkesztője volt.

A NyEMRLSz mindezek mellett alázatra és bűnbánatra hív, „hogy Európa migrációs gondjai közepette az egyház tagjai keresztyén életgyakorlatukkal igyekezzenek visszatalálni Krisztus tényleges követéséhez, keresztyén indulattal legyőzhessék az erőszak és ellentétek szítását”, mert ha „…jól cselekszel, emelt fővel járhatsz;…” (1Móz 4,7). A történelmi megosztottságból származó, máig akadozó lelki vérkeringés helyreállításában ez ugyanúgy vonatkozik a nyugat-európai magyar szórványreformátusságra, mint a Kárpát-medence tömbreformátusságára – áll a zárónyilatkozatban.

A Prágában szolgáló Éles György református lelkész, aki a cseh fővárosban élő magyarok létszámát legfeljebb 3-4 000 lélekre becsüli, elmondta, hogy döntő többségük Szlovákiából jött ide, bár az utóbbi időben bizonyos fokú visszavándorlással is találkozunk körükben.

Míg a Felvidéken 1945-ig például Kassán a református istentisztelet magyar nyelvű volt, addig a helyzet mára gyökeresen megváltozott és napjainkra Szlovákiában a reformátusok több mint ötöde immár szlovák nyelvűnek számít.

Éles György úgy érzékeli, hogy Csehországban a második nemzedék is már csupán egyfajta alapvető magyar nyelvtudást sajátít el, a harmadik viszont már ennyit sem. Ezért újabban sokkal több figyelmet fordítanak a gyerekek magyar nyelvű iskoláztatására. Ebben pedig mind a katolikus, mind a református egyháznak komoly szerep jut és ezt a feladatot az említett egyházak igyekszenek vállalni! – állapította meg Éles György.

Urbán Ákos, a Hollandiai Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozói Szolgálat presbitere, aki a csehszlovákiai 1968-as eseményeket követően, huszonhárom éves korában menekült a Felvidékről Nyugat-Európába, úgy látja, hogy Hollandiában nagy szükség van rájuk, hiszen azok, akik most csatlakoznak hozzájuk, kifejezetten lelki támaszra szorulnak, és itt idézzük: „az egyházuknak nincs mérlegelési joga, egyszerűen kötelessége ezt a szükségletet kielégíteni!”


Békássy N. Albert úgy véli, hogy a korábbi évtizedekhez képest „eleink a nagyvilágban hatványozottan szóródtak szét! Ezért is fő célkitűzés az emlékezés, de nem szabad, hogy a sebek nyalogatása kerekedjék rajtunk felül!” – állapította meg a Svédországban élő, 1942-ben a Délvidéken született Békássy N. Albert, a szervezet világi elnöke, aki nem lát különbséget a Kárpát-medence különböző tájegységeiből Nyugat-Európa különböző városaiba áramlott és ott tevékenykedő, de nem magyarországi magyarok között, ami szerinte normális, hiszen mindannyian magyarok vagyunk!

Kép és szöveg: Aspektus

 

A cikk megjelenésének eredeti helyén, a Felvidék.ma 2018. július 9-i számában – kattintással: