Pályázati összefoglaló szabad felhasználásra - Száz év tükrében az erőszak 1914-2014

Az idén, vagyis 2014 tavaszán indítottuk el az első világháborúhoz kapcsolódóan a Száz év tükrében az erőszak 19142014 rendezvénysorozatot, amelynek célja az volt, hogy az ugyanilyen elnevezésű, történelmi ismeretterjesztő klip- és kisfilmvetélkedőt népszerűsítse.

November 20-ig, a pályázati határidőig 45 perces klipekkel, kisfilmekkel lehet pályázni! 

A magyar nyelvű egyszerűsített pályázatot egy kattintással innen tudod elérni és letölteni is akár:

 

Ha valami nem világos, fordulj segítségért a vetélkedő feltételrendszerét kidolgozó tanárokhoz és a témafelelőshöz is:

    

Lados Balázs     Bukodi István   Száray Miklós    Hutvágnerné Róth Éva   Gecse Géza

A fényképükre kattintva tudsz nekik e-mailt küldeni, akár fájlt is!

A Száz év tükrében az erőszak 19142014 történelmi ismeretterjesztő kisfilm- és klipvetélkedő sikere érdekében szervezett 2014. május 28-i Aspektus nyitórendezvényen, majd a júniusi kiscsoportos foglalkozásokon elhangzottakat összefoglaljuk írásban és klipben, valamint magát a június 28-i főrendezvényt is, hiszen ezek célja, hogy segítsék a kisfilm-, illetve a klipvetélkedőn indulni kívánókat. 

A szervező KÉK Egyesület vezetője, Dombóvári Gábor a klipvetélkedő jelentőségéről kattintással:

 

Milyenek legyenek a klipek? Az Aspektus nyitórendezvénye szövegben  kattintással:

De lehetőség van a nyitórendezvény tízperces, filmes összefoglalójának a megtekintésére:

Sőt, a nyitórendezvényen elhangzottakat annyira fontosnak tartottuk, hogy azt angol nyelvre is lefordíttattuk, főként azért, hogy ne csak magyarok, hanem más nemzetiségűek is bekapcsolódhassanak a vetélkedőbe. Az angol nyelvű szöveges összefoglaló  kattintással:

De nemcsak nyomtatott, hangos-képes változatban is elkészítettük a nyitórendezvény angol nyelvű változatát is - tíz percben. Kattintással:

 

Fontos kérdés, hogy mit és hogyan szabad felhasználni mindabból, amit az ember a világhálón talál. Június 4-én a klip- és kisfilmkészítés gyakorlati jogi kérdéseiről volt szó. Dr. Szivi Gabriella és Csástyu Lilla tartottak előadást és válaszoltak a kérdésekre, amelynek szöveges összefoglalóját szövegben egy kattintással elérheted:

 

 

Ugyanennek a tízperces filmes összefoglalóját szintén egy kattintással elérheted:

 

 

Mennyiben segíti a kisfilmkészítés ügyét a divat? Milyen trendek uralkodnak ma a klipkészítésben? Erről szólt Nagyistók Tibor június 11-i előadása, amelynek képekkel kiegészített szöveges változatát egy kattintással innen tudod elérni:

 

 

Ugyanennek a tízperces filmes összefoglalóját szintén egy kattintással elérheted:

 

 

Havasi János, aki könyvet is írt a témáról, arról is beszélt, hogyan lehet dinamikát adni, ritmust biztosítani a filmeknek. Seres Tamás rendező pedig elmondta, hogy mennyiben különbözik a klip a kisfilmtől. Mondanivalójuk képekkel kiegészített szöveges változata innen érhető el:

 

 

A tízperces összefoglaló filmben pedig innen:

 

 

Kolozsváron a Bábes-Bolyai Tudományegyetemen és Budapesten főként az ELTE és a Károli bölcsészettudományi karán kérdeztünk tanárokat, diákokat és középiskolai tanárokat is Trianon és az első világháború kapcsolatáról. Erről összesen két tizenhárom perces kisfilmet hoztunk létre, hogy népszerűsítsük a 2014. június 28-i főrendezvényünket, de a két filmet egyesítve június 27-én este az ELTE bölcsészkarán külön is bemutattuk. Az első rész  kattintással:

 

 

Meglepetést okozott, hogy gyakran a magyarországi intézmények diákjai beszéltek úgy, mintha külhoniak lennének és a külhoniak pedig nem ritkán úgy, mintha magyarországiak lettek volna. 

Íme a második rész  kattintással:

 

 

Miután június 27-én a filmet bemutattuk, lefordítottuk angolra is, amit egyesítve itt tudsz elolvasni  kattintással:

 

 

A június 27-i vetítésről azért magyarul is készítettünk egy rövid összefoglalót, amit egy kattintással innen tudsz elérni:

 

 

 

A Száz év tükrében az erőszak 19142014 főrendezvénye a 2014. június 28-i vitadélután volt, hiszen pontosan száz esztendeje ezen a napon dördült el Szarajevóban Gavrilo Princip fegyvere. A szombati nap, a foci VB és a kora délutáni órák ellenére sokan voltak kíváncsiak a csehországi, szlovákiai és erdélyi vendégek részvételével szervezett rendezvényünkre, amelynek képes, szöveges összefoglalóját egy kattintással innen tudod elérni:

 

 

A találkozó atmoszférájából jóval többet ad vissza a képekkel kiegészített, hetven perces hangos beszámoló, amelyet egy kattintással nemcsak meghallgatni tudsz, hanem láthatod is a képeken azokat, akik éppen beszélnek:

 

 

  

Egyidejű filmes felvételekkel is kiegészítettük a kétórás rendezvényről készített 26 perces filmes riportunkat, amelyet ide kattintva meg tudsz nézni:

 

 

 

Készítettünk a helyszínen interjút Diószegi István nemzetközi hírű diplomáciatörténésszel az 1916-os erdélyi román betörés körülményeiről, továbbá arról, mit kellett volna csinálni Romániában a Monarchiának és Németországnak, hogy a románoknak ne legyen alkalmuk megszállni 1918 telén Erdélyt:

 

 

Arról, hogy pályázatunk mit jelent, az Aspektus főoldalán tájékozódhattatok, de rend kedvéért, ha ide kattintasz, akkor nem kell visszamenned a főoldalra:

 

 

És valamivel korábban találsz ugyancsak az Aspektus főoldalán klipkészítési segédletet is, de innen is el tudod érni egy kattintással:

 

 

Angol nyelvű összefoglalóinkat a magyarul nem tudó, viszont a klipvetélkedőben részt venni szándékozó diákoknak készítettük el!

For those, who do not speak Hungarian!

Violence in the Reflection of One Hundred Years 1914 – 2014: a documentary videoclip and short film competition

See the following web-site for a short description: 

 

 

The opening event was held on the 28th of May 2014. See the text summary by clicking on:

 

See the summary of the opening event in a film report by clicking on:

 

 

We were interested about what students and their teachers think of the correlation between the results of WWI and the Treaty of Trianon, so we travelled to Cluj (Kolozsvár) and Budapest and what we learned there can be found by clicking on:

 

 

   

Hunor Mákszem                Éva Sánta                    Márk Vígh                      Áron Bán

Learn what they told us in the film by clicking on:

 

 

 

The main event of the subject concerning the role of Violence in the reflection of One Hundred Years 1914 – 2014 was the Aspektus debate held on the 28th of June 2014 at ELTE University in Budapest. See the text of the film by clicking on:

 

 

See the film on the whole event in 26 minutes by clicking on:

 

 

 

Beszámolók, összefoglalók

 

A 2014.június 28-i rendezvényünkről készített szöveges beszámoló - kattintással:

 

 

   

A 2014. június 28-i rendezvényünkről készített hangos-képes beszámoló 70 perces változata - kattintással:

 

 

Rádióriportok:

A Pozsonyi Pátria Rádióban - kattintással:

 

 

 

Krasznahorkaváralján Vasik János kérdezett   Részlet a 2014. június 28-i vitadélutánból

A Kossuth rádió május végi 180 percében Gecse Géza válaszol - kattintással:

 

 

A Kossuth rádió Határok nélkül műsorában Zila Gábor válaszolt Lánczi Ágnes kérdéseire - kattintással:

 

 

 

Gecse Géza a Lánchíd Rádióban - kattintással:

 

 

Televízióműsorokban: 

 Hír Tv-ben - kattintással:

Az ATV-ben Zila Gáborral - kattintással:

 

 

Kisfilmes, klipes beszámolók első világháborús rendezvényekről és kiállításokról

Kiállítás a berlini Collegium Hungaricumban - kattintással:

 

Moszkvai riport a Vörös téren zajló első világháborús megemlékezésekről - kattintással:

A székelykeresztúri Pipacsok Katonák bemutatója Budapesten - kattintással:

 

 

És még egyszer a vetélkedőt kidolgozó középiskolai tanáraink, akikhez a képükre kattintva is fordulhatsz közvetlenül innen! Íme:

 

   

Lados Balázs             Bukodi István            Száray Miklós           Hutvágnerné Róth Éva