A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi pedagógus- és diáktáboráról


2016. július 6-án kerestem fel a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi pedagógus- és diáktáborát, ahol összesen 350-400 ember látogatja a környék nevezetességeit a város határától 3,5 kilométerre lévő üdülőből.

Az üdüllőben még uszoda is van, amelyben a vendégek is szoktak néha úszni. Takaró Mihály is ezt tette, aki egyébként a vadonatúj Mazdájával érkezett a helyszínre és délután Wass Albertről tartott előadást.
 

Előtte kaptunk mi is némi időt a világháborús történelmi ismeretterjesztő Aspektus klip-vetélkedő ismertetésére, Petrovay Laci volt az egyik, aki segített.

 

A Rákóczi Szövetség másik vezető embere pedig Pálinkás Barnabás, aki bemutatott az egybegyűlteknek, majd megkért, hogy mondjam el, miben különbözik az idei klip-vetélkedő a két évvel ezelőttitől.
 

Legyen mobilod vagy egy olcsó fényképezőgéped, amely mozgófilm készítésére alkalmas. Legyen internet-kapcsolatod, ahol a YouTube-ra fel tudod tölteni a néhány másodperces klipjeidet és azokat a YouTube szerkesztő programja segítségével egyesíteni tudod és legyen türelmed utánaolvasni kicsit az első világháború történetéből annak, ami éppen érdekel. 
Megadtam az összefoglalót is, amely sokat segíthet a kezdeti lépések megtételében, és természetesen arra is felhívtam a figyelmet, hogy szabadon fordulhat mindenki segítségért bárkihez: a tanárához, de hozzánk is akár. Íme a kattintással elérhető oldal: 

 


Végül sikerült kiosztanom valamennyi szórólapot és plakátot, még az angol nyelvűekből is hagytam a helyszínen, de a szervezőknél úgyszintén.

Nekem kicsit megelepő volt, hogy a szervezők közül sokan szkeptikusak, vagyis nem hitték, nem gondolták, hogy komoly lesz az érdeklődés az Aspektus kezdeményezése iránt.

Hazafelé jövet átjöttem Bodrogkeresztúron és mivel még nem láttam Makoldi Sándor Gyula Griff-kútját a település közepén, lefényképeztem. 2010 óta áll itt:

És vittem a felhívásból a Tokaj-hegyalja egyik leghíresebb borászának, Páll Jánosnak is Tarcallba, mivel ezer éve nem találkoztunk és a Facebook-on felfedeztem, hogy van egy ős-Csepel motorkerékpárja, ami még ma is megy! Íme:

Páll János megígérte, hogy népszerűsíti a klip-vetélkedő felhívását!

Gecse Géza