Száz év tükrében az első világháború lezárása - 1919-2019 - címszavakban

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elfogadta idei pályázatunkat, amely - illeszkedve az összes többi eddigihez - az idén a világháború lezárására koncentrál, miközben fel is idézi azokat.

A pályázat feltételei változatlanok - aki 2016-ban vagy 2017-ben hallott róla - a számára nem lesz benne semmi új, különösen, ha családi vonatkozású történetet kíván kisfilmben feldolgozni!

Az idei évben azoknak nyújtunk némi támaszt, akik kifejezetten az 1919-es, esetleg a Versaillesben, Saint Germainben és Neullyben Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával aláíratott békeszerződésre és hazánk megcsonkításának az állomásaira kíváncsiak!

Ezért is lesz első világháborús része szeptember 10-i rendezvényünknek, amelyet ez alkalommal a Nemzetek Házában tartunk. A pályázatot is a Nemzetek Háza védőszárnyai alatt adtuk be az idén és ez a nap, szeptember 10-e, az Ausztriával kereken száz esztendeje aláíratott békediktátum évfordulója!

Már a nyár folyamán visszautalunk folyamatosan az ide vezető útra - az eddig született kis- és nagyobb filmjeink segítségével!

Kérünk benneteket, hogy észrevételeitekkel járuljatok folyamatosan ahhoz, hogy minél többen részt vehessenek a vetélkedőnkben!

Ennek érdekében három kisfoglalkozást tartunk a Kossuth Klubban, de az idei pályázatot kifejezetten zárórendezvény-központúra alakítottuk: 2019. november 15-én, 17.00-kor tartjuk a Kossuth Klub földszinti termében, neves professzorok és a díjazottak jelenlétében! Ezen az oldalon folyamatos tájékoztatást fogtok kapni!

A kisfilmvetélkedő plakátjai jobb felbontásban - kattintással:

A kisfilmvetélkedő rendezvényeiről a külön erre a célra létesített Facebook-oldalunkon is értesülhettek- kattintással:

Sok szerencsét!

Gecse Géza

az Aspektus téma-felelőse