Száz év tükrében a nagy háború 1917–2017 – részletes összefoglaló a nyitórendezvényről

’Hősök, mártírok, áldozatok és történelmi személyiségek’ alcímmel hirdettük meg az Aspektus első világháborús történelmi ismeretterjesztő kisfilmvetélkedőjét az idén – köszönhetően az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságnál sikeres pályázatunknak. A 2017. május 29-én az ELTE BTK kari tanácstermében tartott rendezvény célja – fogalmazott bevezetőjében az Aspektus téma-felelőse –, hogy a száz éve történt világégésről korszerűen, mai szemmel, és ami az eddigiekhez képest új, akár morális kérdéseket felvetve ösztönözzön kisfilmek készítésére. Ehhez elrugaszkodási pontokat szeretnének kínálni a 2017-es klipvetélkedő mostani nyitórendezvényével – fogalmazott Gecse Géza –, ugyanúgy, ahogy minden eddigi évben tartott vitaestjükkel is. A szervezők változatlanul óriási lehetőséget látnak az ún. „családi vonal” kiaknázásában. Amint azt a múlt őszi félévben valamennyi gimnáziumi osztályban és egyetemi évfolyamon elmondta – jelentette ki Gecse Géza –, most is hangsúlyozza: mindannyian a Nagy Háború szerencsés túlélői vagyunk, hiszen valamennyiünk családjában kell, hogy legyen valaki, aki az első világháborúban harcolt vagy valamilyen módon köze volt hozzá. Máskülönben mi nem lennénk itt. Déd- vagy ükszülőink kallódó első világháborús emlékeit kézbe véve, ezen a nyomon elindulva mobiltelefonunk (vagy egy ma már olcsón megvásárolható digitális fényképezőgép) mozgóképes funkcióját és az internet YouTube-os szerkesztőprogramját használva valamennyien tudunk kisfilmet készíteni. Közben, ha első világháborús helyszínre teszünk kirándulást vagy itthoni, akár budapesti, akár vidéki első világháborús emlékművekről veszünk fel filmrészletet és nem vagyunk lusták a száz éve történteknek is kicsit utána olvasni, máris összeállhat a pályamunka. A szervezők most is örülni fognak a 2–4 percesre szerkesztett kisfilmeknek – egészen az év végéig. A klipkészítők ez alkalommal pólót kapnak és a szervezők felveszik a kapcsolatot középiskolai tanárukkal, hogy érdemjeggyel is honorálja munkájukat. Gecse az egyetemeken, a főiskolákon a szemináriumi dolgozat karakterszámának a felezését tartja praktikus ösztönzőnek, amennyiben erre van fogadókészség az intézmény valamely tanáránál. Ezen kívül tárgyalnak a Rákóczi Szövetséggel további, komolyabb díjazásról, ám ha erre az idén nem nyílik lehetőség, a következő évben megjutalmazzák őket külön is.

Az Aspektus szervezői megbeszéléseket folytatnak továbbá a Rákóczi Szövetség Esterházy Emlékbizottságával egy másik, kifejezetten gr. Esterházy János mártír-politikus életéről szóló kisfilmvetélkedő indításáról. Ennek ötlete idén márciusban a Rákóczi Szövetség soraiból érkezett, ekkor hirdették meg a mártír politikus halálának hatvanadik évfordulója alkalmából az Esterházy-emlékévet. Abba illeszkedhetne egy ilyen kisfilmvetélkedő – hangsúlyosan szólva a mártírpolitikus személyiségéről, arról, hogyan él az emberekben a felvidéki politikus alakja. A tavalyi, 2016-os év folyamán az Aspektus klipvetélkedőjének a kiterjesztésekor a 2014-esnél erőteljesebben tudott a Rákóczi Szövetség segítségére támaszkodni. Ennek is köszönhető, hogy a kisfilmvetélkedőben a szervezők és a díjazottak egyaránt az Aspektus, a Rákóczi Szövetség és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság logójával díszített pólót kaphattak. Egyébként az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság logója első ízben szerepel pólón – jelentette ki Gecse Géza –, ezért is volt „történelmi” a tavalyi év és ezért kap az idén is pólót mindenki, aki a klipvetélkedő szervezésében komolyabban részt vesz. A történelmi ismeretterjesztő klipet a pályázók az ujaspektus@gmail.com címen vagy az Aspektus Facebook-oldalán keresztül juttathatják el a szervezőknek.

Az 1917-es év néhány eseményének a felvillantása csupán ötletadó, hiszen a lényeg továbbra sem változott. A cél változatlanul az, hogy a kisfilm az első világháborúról vagy az első világháborúról is szóljon.

Nem titok, hogy Esterházy János alakjára figyelmüket politikai ellenfelének, Jozef Tisonak a sorsa irányította – ismerte el Gecse –, hiszen az önálló Szlovákia első vezetőjének, ha úgy tetszik, létrehozójának a sorsát alapvetően ugyanúgy nem első világháborús tevékenysége alapján ítéljük meg, miként például Horthy Miklósét sem. Az 1917-es év említésre érdemes katonai teljesítménye ellenére Horthy Miklóst ugyanúgy, mint Szombathelyi Ferencet, Werth Henriket, miként a száz éve tábori lelkészi szolgálatával pozitív szerepet betöltő Jozef Tisot ugyanis nem első világháborús, hanem későbbi tevékenységük alapján raktározta el a történelmi emlékezet. Sokkal jobban jártunk volna – jegyezte meg az Aspektus témafelelőse –, ha fennmarad az ország, amelyet a többiekkel együtt védtek, mert akkor ma nem lenne vitatható az életpályájuk, és mi is szegényebbek lennénk néhány szörnyű, későbbi történelmi tapasztalattal. Az ország sem ott tartana, ahol most.

Téma lehet egy-egy egyéni élettörténet kibontása akár morális oldalról, hiszen például 1945 után a szovjetek által „begyűjtött” magyar politikusok és katonák sorsa mindmáig sok szempontból titokzatos. Nem tudható, az oroszok által háborús bűnösnek tekintett, a már 1945 februárjában Moszkvába vitt és a Szovjetunió elleni háború egyik kezdeményezőjének gondolt Werth Henriket miért csak 1952 áprilisában kezdik el vallatni a KGB moszkvai főhadiszállásán. A kínzásokba, valószínűleg magas kora miatt, májusban bele is halt. Hogyan lehetséges, hogy ugyanekkor a szovjetek által háborús bűnösnek nem tekintett Deseő László tábornokot, egykori moszkvai magyar katonai attasét, akit az oroszok 1943 februárjában a keleti fronton ejtettek foglyul, valószínűleg üvegport etetve megölik a börtönből a rabkórházba szállítva 1948 júniusában?
Ezeket a kérdéseket aligha fogjuk tudni ez alkalommal megválaszolni – jelezte Gecse Géza –, de klipbe lehet sűríteni például a megválaszolásukra tett kísérletet. Nemcsak nyerni lehet vele esetleg, hanem mindannyiunk okulására szolgálhat, mondta, felhívva a figyelmet: ami egy-egy család számára közhely vagy ismert történet, a többieknek nóvum. Ezért is szeretnének mindenkit arra ösztönözni, hogy ily módon 2–4 percben foglalja össze azt. Ezt követően az Aspektus témafelelőse először Ősz Gábornak adta meg a szót, akivel az egyetemen az idén két szeminárium keretében klipkészítési tapasztalatokat is igyekeztek megosztani szemináriumi hallgatóikkal. A középiskolás kollégák számára szervezett kiscsoportos foglalkozást délután 3 és 5 óra között Ősz Gábor vezette, így az ő feladata volt, hogy összefoglalja annak tanulságait.

Ősz Gábor vendégei közül Hutvágnerné Róth Éva Dunaújvárosból, Lados Balázs a Szent Margit Gimnáziumból, míg Mészáros András Bicskéről érkezett, sőt tavalyi vetélkedőjük bonyolítója, a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület vezetője, Dombóvári Gábor – Nyíregyházáról. Megfordult rendezvényükön a Fasori Gimnázium tanára, Csordás János és a tavalyi vetélkedő első helyezettje, Sándor Ágoston gimnáziumi tanuló is.

Ősz Gábor szerint immár két év tapasztalatával a háta mögött az Aspektus idén a buktatókat jobban ki fogja tudni kerülni, amiben kifejezetten szerencsés a Rákóczi Szövetség támogatása, hiszen ez a nagy múltú szervezet a legtöbb tanár számára – garancia. Szükség van a kisfilmvetélkedő sikerének megteremtésében a mind nagyobb nyilvánosság megteremtésén túl arra, hogy a tanárok támogatása – a diákok részvétele esetén – konkrétan az ötös osztályzat felajánlásában is megnyilvánuljon,hangsúlyozta Ősz Gábor.

A mából szemlélve mekkora szerepet játszott az 1917-es év az orosz történelemben? – szólt a következő kérdés.

Szergej Nyelipovics, Moszkva Balasiha Önkormányzata Levéltári Osztályának vezetője, akit Gruber Mihály hadtörténész tolmácsolásában hallhattunk magyarul, elmondta, hogy míg az 1917-es év elején Oroszországban az Orosz Birodalmi Hadsereg csapatai álltak fegyverben a frontokon, az év végére már a szovjet katonatanácsok demokratikus hadserege döntött a legfontosabb kérdésekben. Oroszországban tehát 1917 volt az az esztendő, amelyben fenekestül felfordult minden. Az év elején, a februári forradalom diadalra jutásában például a pétervári helyőrség kulcsszerepet játszott, hiszen részvételük nélkül a főváros rendőri ereje könnyedén felszámolta volna az ellátási nehézségek miatt felszínre törő ösztönös tömegelégedetlenséget. Ráadásul ebben az időben valamennyi politikai erő, sőt maga a hadsereg vezetése is nem egyszerűen a cár elmozdításában látta a megoldás kulcsát, hanem még az uralkodó letartóztatásának a gondolata is felmerült bennük, hiszen – a katonatisztek többségén kívül – valamennyi politikai erő a háború győzedelmes befejezésére törekedett. Ennek az alapja a következő: az orosz csapatok a keleti fronton kétszeres számbeli túlerőben voltak a velük farkasszemet néző központi hatalmak csapataival. Bruszilov tábornok újabb offenzívájának tervét már 1916 végén ismertette a cárral, amelyet aztán 1917 tavaszán némileg módosított. Vagyis az orosz hadsereg vezetése ismét áttörésre készült. Egyetlen politikai erő, az áprilisban hazatért Lenin vezette bolsevik párt hangoztatta következetesen az annexió és jóvátétel nélküli békét. Az 1917 júliusában elindított újabb (Kerenszkij-)Bruszilov offenzíva látványos kudarca viszont mindenki számára meggyőzően bizonyította Bruszilov koncepciójának elhibázottságát, aminek orosz részről Galícia és Bukovina elvesztése lett a következménye, sőt, Tarnopol és a Fekete-tenger közötti térségben a központi hatalmak orosz területeket tudtak elfoglalni – jelentette ki Szergej Nyelipovics.


Balla Tibor alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője kiemelte, hogy 1917 a Monarchia számára katonai szempontból rendkívül eredményes év volt. IV. Károly Kövess Hermann tábornagynak a Kerenszkij-offenzíva visszaveréséért és Bukovina visszafoglalásáért már a király 1917. augusztus 17-i, 30. születésnapján a Mária Terézia Katonai Rendet adományozta, amellyel 1917-ben összesen 24 embert, a világháború alatt pedig 49-et tüntettek ki. Ilyet kapott Kratochvil Károly ezredes, 1918 őszén Erdély, majd 1918-19 folyamán a Székely Hadosztály katonai parancsnoka, aki 1917. szeptember közepétől az isonzói fronton vitt véghez hőstetteket. Az osztrák-magyar hadműveletek végül a caporettói áttörésben csúcsosodtak ki, és ha nem kellett volna erről a hadszíntérről az ott harcoló német csapatokat a nyugati fronton bekövetkezett angol-francia támadás miatt oda átdobni, akkor könnyen lehet, hogy a központi hatalmak az egész olasz hadsereget képesek lettek volna még ebben az évben megsemmisíteni.

Végül Horthy Miklós Otrantói-szorosban aratott 1917. május 15-i győzelme is az osztrák-magyar flotta igen szép teljesítményének mondható, ahol a majdani kormányzó maga is megsebesült, és tűzharcba keveredett az ellenség hajóival. Az antant  is elismerte Horthy hadvezéri képességeit – állapította meg Balla Tibor, aki  Horthy 1919 utáni tevékenységével kapcsolatban megjegyezte, hogy  azzal  ez alkalommal nem kíván foglalkozni.


Gerő András szerint a Monarchia gazdaságilag működőképes állam volt, ami csak azért ment tönkre, mert képtelennek bizonyult a politikai önkorrekcióra. Egy trialista megoldás segíthetett volna rajta, igaz, erre csak 1914 előtt lehetett volna a siker reményében vállalkozni, a világháború alatt már nem. G. Kovács László történész a szlovákok világháborús szerepéről szólva megjegyezte: a világháború valamennyi frontján jól teljesítettek – nemcsak a keleti, hanem például a szerb fronton is. Jozef Tiso, aki a XX. századi szlovák politika egyik legjelentősebb alakja, Tiszó Józsefként például tábori lelkészi szolgálatot látott el Galíciában és onnan magyarul is tudósította a Nyitra Megyei Szemlét.

Milyen összetevői lehettek az 1917-es magyar emlékműállítási törvénynek? – szólt a következő kérdés. Gerő András kiemelte, hogy a magyar történelemben ekkor hoztak először ilyen törvényt. Ez a maga nemében azért is egyedülálló, mert ekkortól tömegesen  állítanak emlékművet közkatonáknak, tehát az emlékműállítás egyfajta demokratizálódásáról beszélhetünk. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a folyamat a Horthy-korszakban teljesedett ki, amely egyfajta hőskultuszban gondolkodott. Annak következtében azonban, hogy Magyarország egy szovjetellenes háborúban vett részt és 1945-öt követően szovjet csapatok állomásoztak az ország területén, az ország új vezetői nem tudtak azzal a ténnyel mit kezdeni, hogy hősi halottaink egy szovjetellenes háborúban estek el, ezért hallgattak róla – jelentette ki Gerő András. Egyébként a 2001-ben hozott új törvény a korábbitól eltérően végre hősi halottnak ismeri el a harcban elesett nőket, továbbá a nemcsak a fegyveres szolgálatban elhunytakat, ezért sokkal jobb, mint a korábbi volt.


Ami Jozef Tiso és gr. Esterházy János politikai életpályájának összehasonlítása során megállapítható – jelentette ki G. Kovács László –, hogy míg Jozef Tiso számláját kétségtelenül háborús bűnök terhelik, addig gr. Esterházy János esetében, aki Jozef Tiso politikai ellenfele volt, ilyesmiről nem beszélhetünk. Annak ellenére, hogy ugyanannak a paragrafusnak az alapján ítélték el Esterházyt, mint Jozef Tisot, Esterházy esetében koholt vádakról van szó. Semmi nem igaz tehát abból, ami alapján – egyébként távollétében – halára ítélték, hiszen ekkor a Szovjetunió különböző büntetőtáboraiban raboskodott, amíg 1949-ben vissza nem adták Csehszlovákiának, ahol büntetését kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták – jegyezte meg G. Kovács László.

Gerő András a hős kategóriával kapcsolatban tudatosította: azt, hogy valaki a jó vagy a rossz ügy érdekében halt-e meg, többnyire a győztes állapítja meg. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára egyébként a politikusokkal kapcsolatban kevésbé megértő, ugyanis a politikusi pálya velejárója szerinte az, hogy a politikus döntései számára kellemetlen következményekkel is járhatnak: lehet nyerni, de lehet veszteni is. A halálban megtestesülő emberi kegyelet és tisztelet viszont egy és oszthatatlan. Ha van emberi egyenlőség, akkor az maradéktalanul a halálban testesül meg – fogalmazott Gerő András, amit Balla Tibor egy olasz első világháborús emlékmű sírfeliratát idézve támasztott alá: „a vitéz olasz és magyar harcosok emlékére, akik egyesültek a halálban” – hallhattuk az alezredestől.


Mészáros András kérdésére válaszolva, miszerint mekkora szerepet játszhat az első világháború példája abban, hogy legalább Európa megszabaduljon a „háború rémétől”, Gerő András a Várkert Bazár kiállítását ajánlotta megtekinteni, amelyben a lövészároklét borzalmait igyekeztek érzékeltetni, Balla Tibor pedig a Hadtörténeti Múzeum első világháborús kiállítására hívta fel a figyelmet.

Szergej Nyelipovics az 1917. decemberi fegyverszünet összehasonlítását ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, amely különösen az 1918 márciusában kötött breszt-litovszki békeszerződéssel összehasonlítva jó példa arra, hogy békét a háború eszközeivel nem lehet teremteni.

Az előadásból, valamint a nap folyamán felvett interjúkból és híradófilm-részletekből összeállított 25 perces filmet és annak a szövegét hamarosan szintén közreadjuk. (Egy részét angolul is – annak érdekében, hogy azoknak is biztosítsuk a lehetőséget a kisfilm-vetélkedőben való részvételhez, akik nem beszélnek magyarul.)

Képek: Thaler Tamás
Szöveg: Aspektus