Színház a háborúban

Fotók: Gecse Géza

Miközben a fronton dörögtek a fegyverek, a színházak 1914 és 1918 között telt házzal játszottak. Ebben – a háborús lelkesedés mellett – szerepe volt a Monarchia mindkét részében fejlett színházi kultúrának, továbbá annak is, hogy a közkatonáknak fele annyit kellett fizetniük, mint másoknak. Mivel az állójegy ára amúgy is egy futballmeccs belépőjét tette ki, az egyszerű emberek számára is elérhető volt színházba járni – mondta Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet vezetője a 2015. április 2-án szervezett konferencián.

                             Csiszár Mirella és Gajdó Tamás                                            Gerő András

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottsággal közösen szervezett rendezvényen Csiszár Mirella színháztörténész arról számolt be, hogy a színészek ekkor csapatokba szerveződve járták a frontot, és 1917 elején létrejött a kifejezetten a frontkatonáknak játszó Első Magyar Tábori Színház is. A hadifogságba került katonák pedig ugyanebben az időben műkedvelő társulatokat hoztak létre a saját szórakoztatásukra, ahol a primadonnákat férfiak alakították. A Szibéria közepén lévő krasznojarszki hadifogolytáborban pedig például e „primadonnákat” legalább annyira megbecsülték, mint idehaza az igaziakat – állította Csiszár Mirella.

 

Gajdó Tamás színháztörténész a Csárdáskirálynő százéves „születése” kapcsán ismertette, hogy Kálmán Imre műve előbb hódított a Monarchia osztrák részében, sőt Berlinben is, mint Magyarországon. Itt nálunk ugyanis a Csárdáskirálynő 1916-os bemutatóját és 1917-es kasszasikerét a Mágnás Miska 1916-os műsoron tartása késleltette, de 1917-ben már minden más művet maga mögé tudott utasítani. A „Csárdásfürstin”, amelyet már első ausztriai megjelenésekor is így hirdettek, az Egyesült Államokban és Szentpétervárott is tudott hódítani, és – tegyük hozzá – Oroszországban hódít még ma is.

Klip-riport - kattintással:

 

Gecse Géza