Tematizálni a nemzetstratégiát

Hagyományosan a stratégia egy végső cél, a háború megnyerése érdekében hadseregek mozgatását, ellátását, illetve ellátásuk ütemezésének a megtervezését, valamint nemcsak katonai, hanem mindenféle más, ugyanakkor ezzel összefüggő tevékenység megszervezését jelentette. Ahogy a Veszprémben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által összehívott június 11-i konferencián is elhangzott – e tevékenységekhez képest a győzelem kivívásában rendkívül látványos, de valójában kisebb szerepük volt maguknak a konkrét harci cselekményeknek.  Maga a fogalom, a stratégia, mint a cél eléréséhez szükséges tevékenység-sorozatok összehangolása ma már – mint az a konferenciának helyet adó érseki palotában is elhangzott – minden sikeres emberi tevékenység elengedhetetlen feltétele.

             A vendéglátó veszprémiek köszöntik a konferencia résztvevőit

 „A város örül neki, hogy a magyar nemzetpolitikai és nemzetstratégiai intézetek első tematikus konferenciájának Veszprém adhatott most otthont!”  Ezt nemcsak a palotáját a konferencia rendelkezésére bocsátó Főtisztelendő Márfi Gyula érsek, hanem Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere mellett Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora is hangsúlyozta.

Abban, hogy a rendezvény most ide került, a többször is felszólaló Garaczi Imrének nem elhanyagolható a szerepe, hiszen a Veszprémi Magyarságkutatási Kutatások Műhely vezetőjeként nemcsak a mostani konferencia társrendezője, hanem megalakulása óta szorosan együttműködik a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézettel (NSKI).
 
                            Szász Jenő                                Duray Miklós

Nem véletlen, hogy e rendezvény „motorja” az NSKI elnöke, Szász Jenő, hiszen a hasonló profilú intézmények közül – a létrehozásáról szóló kormányrendelet értelmében – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a legjelentősebb, amelynek portfóliójában a nemzetstratégiai műhelyek, nemzeti kutatások és kiemelt trendkutatások koordinációja is szerepel.

Az erdélyi Magyar Polgári Párt volt elnöke és Székelyudvarhely egykori polgármestere – mint ahogy bevezetőjében felhívta rá a figyelmet – a külhoni magyarság kérdését ugyan első sorban gazdasági kérdésnek tekinti, de nemcsak annak: „Az elmúlt négy év az ünnepnapokat hozták el számunkra, külhoni magyarok számára. Megszülettek ugyanis a nemzetegyesítés lelki és közjogi feltételeit biztosító törvények: a nemzeti összetartozás tanúságtételéről, a kettős állampolgárságról, valamint a képviselők választásáról szóló törvények, amelyekhez csatlakozik - fontosságában az első - alaptörvény, amely kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyar közösségek iránt. Ha a magyar emberek kétharmados többséggel ruházták volna fel már az első Orbán kormányt, valószínűleg elkerülhető lett volna a gyászos emlékezetű 2004. december 5-e.” – fogalmazott Szász Jenő.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének álláspontja szerint a magyar választójogi törvény tekintetében további lépések szükségeltetnek a magyar nemzetpolitika részéről: „Az európai uniós és NATO-integrációk után eljött az ideje a Kárpát-medencei magyar re-integrációnak is! Dolgoznunk kell azon, hogy az NSKI által meghirdetett Kárpát-haza Program egy kulturális, egy oktatási, egy társadalmi és egy gazdasági térként definiálja a magyarság életterét, sőt, az is jó lenne, ha a pártszékházakban a politikusok a Kárpát-medence egy politikai térként való kezelésének a lehetőségeiről is elgondolkodnának a választójogi törvény további kiterjesztésével!”

A Kárpát-medencét - az NSKI elnöke szerint - egy európai makro-régiónak kell tekinteni. Ami a magyar történelem és kultúra kérdéseit illeti, ezek a Kárpát-medence anyaországon kívüli területein kiélezetten jelentkeznek, ugyanis a népességfogyás és az asszimiláció viszonyai között nemcsak a külhoni magyar szórvány, hanem a magyar tömb is a korábbinál veszélyeztetettebb helyzetbe került. Az anyaországban drasztikusabb népességcsökkenés esetében sem áll fenn a veszélye annak, hogy valaki magyar marad-e, a trianoni határokat elhagyva viszont ez a kérdés a magyarként való megmaradás vagy megszűnés kérdése! A perspektívák pedig egyáltalán nem biztatóak, hiszen immár nem az anyaország a külhoni magyarok fő célországa, hanem például Erdélyben a magyarok – gyakran román szomszédaikkal együtt - ma már főként Anglia, Spanyol- és Olaszország felé veszik az irányt. 15-20 évvel ezelőtt ez még másként volt, hiszen akkor a célország egyértelműen Magyarország volt.

A sikeres piacra jutást hatékonyan segítené nemcsak a Hungarikum-, hanem egy Karpatikum-program is!  Szász Jenő szingapúri példát említett: egyik ottani ismerőse jelezte, hogy mézet vásároltak volna tőlünk a délkelet-ázsiai városállamban, ám a tétel, amelyre szükségük volt, akkora mennyiséget jelentett, hogy Magyarországnak nem volt belőle annyi, hogy képes lett volna leszállítani. Ennek következtében a megrendelést nem mi, hanem a hollandok kapták meg, és így a haszon is nekik jutott! Pedig – hangsúlyozta az NSKI elnöke – 7-8 ország piacát vagyunk képesek integrálni, de ezt a képességünket parlagon hevertetjük!

Nem támaszkodunk továbbá eléggé a ténylegesen kisebbségben, vagyis szórványban élő magyarokra, pedig – akár gazdasági szempontból is – többletlehetőséget jelentenek a magyar nemzet számára. Szász Jenő továbbra is fontosnak tartja a diaszpóra- és a szórvány-programot. Az említett két program tapasztalatait felhasználva különösen a magyar szórvány-közösségek megerősítését tartja sürgetőnek, hiszen „a szórványban élők esetében nincs még tíz évünk”.

A felsőoktatási háló kiterjesztése érdekében az NSKI elnöke magyarországi ösztöndíjakat javasol a diaszpórában élő másod- és harmadgenerációs fiataloknak, akár angol nyelven is, hiszen az években mérhető magyarországi tartózkodás és szocializálódás újraerősítheti a fiatalok magyarságtudatát. A külhoni magyar egyetemekre - és így a Sapientiára is - Szász Jenő úgy tekint, mint „magyar egyetemekre az állami magyar egyetemek között”.  Tisztában kell lennünk ugyanakkor a korlátainkkal: például az erdélyi magyar közösség – a mai gyorsan változó világban – sincs abban a helyzetben, hogy minden szakirányra jusson magyar oktató, ezért kihelyezett magyarországi tudásra is szükség van, mint ahogy továbbra is léteznek ún. hiány-szakmák, amelyeket ha nem tudnak magyarokkal, akkor másokkal fognak betölteni.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke fontosnak tartotta, hogy a magyarországi intézményrendszerek kerüljenek összhangba a külhoni magyar állampolgárok igényeivel. Példaként említette a társadalombiztosítási járulék befizetésének átvizsgálását annak érdekében, hogy a külhoni magyar állampolgárok is tudjanak csatlakozni a közös felelősség- és kockázatvállalásba, ennek fejében pedig részesülhessenek a magyar egészségügy szolgáltatásaiban.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet feladata, hogy olyan életrevaló megoldásokat, javaslatokat fogalmazzon meg a magyar kormány számára, amelyek a nemzet XXI. századi újraegyesítését szolgálják, mert ha – Szabó Dezsővel szólva – „minden magyar megfogja egy másik magyar kezét, keblünkre ölelhetjük a Kárpát-medencét.”

Cselekvéssorozatok összehangolásaként, a tevékenység vezérfonalaként is leírható, de Duray Miklós szerint a stratégia sokkal inkább „a közügyek intézésének a módja”. Legfőbb tulajdonsága, hogy „előbb van, mint maga a cselekvés, nélküle az ember tevékenysége zavarossá válik”. A fogalmat elődeink ugyan nem használták, viszont nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a gyakorlatban mennyire fontos. E megállapítással kezdte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet felvidéki tanácsadója a magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia mérföldköveiről szóló előadását.

Duray Miklós szerint a honfoglalás, Árpád népének bejövetele a Kárpát-medencébe stratégiailag ugyanannyira átgondolt volt, mint az ország alapítást követő államalapítás.   A nyugati kereszténység felvétele melletti döntés, a faluhálózat kiépítése ugyancsak István király érdemének tudható be. Ha nem ezt tettük volna, a késő-avarok sorsára jutunk.

Bár voltak jelentős gondolkodóink az ország három részre szakadása után is, mint Zrínyi Miklós vagy Pázmány Péter, de a XIX. századig ez a fajta megközelítésmód a magyar társadalomban háttérbe szorult. A XVIII. század az állam- és nemzetpolitika szembekerülésének az ideje, hiszen az uralkodó Habsburgok államközpontúsága a nemzet számára csak idegen lehetett, a magyar társadalom egyensúlyát csak a XIX. században, azon belül is a reformkorban nyerte vissza. Az államstratégia került ismét előtérbe, hogy 1918 ősze és 1920 között aztán a stratégia-nélküliség uralkodjon el. Ahogy Duray Miklós fogalmazott: „a trianoni diktátum után Bethlen Istvánék csodát műveltek”, a revíziós államstratégia pedig – a felvidéki politikus szerint 1941 decemberéig – a moszkvai csatáig tudott eredményeket felmutatni. A nemzetközi környezet is hozzájárult, hogy ezt követően miért nem tudtunk sikeres magyar államstratégiát kialakítani. Voltak persze részeredmények, hiszen 1945 után a legrosszabb helyzetbe került kárpátaljai magyarság is talált egy sajátos választ, a csehszlovák lakosságcsere-egyezmény pedig gátat vetett a prágai kormányzat gátlástalanságának. Magyarországon következetesen semleges vagy nemzetellenes stratégia csak 1949 után érvényesült, amelyre a legjobb példa Kádár János 1958-as romániai útja során tett kijelentései, amikor Magyarország vezetőjeként, a helyi magyarok legnagyobb döbbenetére kijelentette, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédaival szemben, a magyar és a román munkásosztály proletár internacionalizmusa pedig minden problémát megold.

A felvidéki magyarság számára Köpeczi Béla 1985-ös felajánlása volt hasonlóan nyomasztó hatású, amikor magyar művelődési miniszterként segítséget ígért csehszlovák kollégájának ahhoz, hogy bevezessék Szlovákiában a magyar iskolákban a szlovák nyelvű oktatást.

Fordulatként lehet jellemezni az 1988–1989-es időszakot, a Szokai–Tabajdi-tanulmányt, majd amikor a Beszélőben Solt Ottiliáék „megtörték a hallgatás jegét”. Ennek köszönhető, hogy 1989 őszén a határon túli magyar ügy egy alkotmánymódosítással ismét a magyar nemzetstratégia részévé válhatott.

Sokat jelentett a Kárpát-medencében Antall József híres kijelentése, amikor „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” nevezte magát, de nem lehet azt állítani, hogy ezt követően a magyar nemzetstratégia töretlenül érvényesült volna.

Duray Miklós szerint ugyanis a magyar nemzetstratégia hármas tagoltságú: nemcsak az állam- és ország politikával szoros összefüggésben lévő kormányzati politikát jelenti, hanem tekintettel kell lennie az állam politikai kötelékein kívüliekre, vagyis helyi sajátosságokat is számításba kell vennie. Ráadásul mindemellett nem szabad figyelmen kívül hagynia az egyetemes nemzetépítés feladatait sem.

Ugyanakkor más problémákkal is meg kell küzdenünk, hiszen hiába tudott előrelépni a magyar politika nemcsak 1938-ban, de 2010-ben, majd 2014-ben is, a magyar társadalom jelentős része a Felvidék visszacsatolása után például „elcsehesedéssel vádolta” az ottani magyarokat, és 2010 után sem volt ritka, hogy nemcsak a szlovákiai, délvidéki és kárpátaljai, hanem erdélyi magyarokat változatlanul megdicsérték azért, amiért olyan szépen beszélnek magyarul.

2014 decemberében pedig a budai várban a Mi magyarok című kiállításon Duray Miklós vérnyomása is felszökött, amikor a vetélkedő hivatalos kérdésére, hogy hol volt Magyarországon először pezsgőgyár, a válasz nem az volt, hogy Pozsonyban 1825-ben, hanem egy jóval későbbi, pécsi időpont, amivel a szervezők saját magukról állítottak ki „szegénységi bizonyítványt”.

A Kárpát Medencei Képviselők Fórumának szakértője egyébként a „külhoni” jelzőt is problematikusnak tartja.  Duray szerint az alaptörvényben szereplő „egységes magyar nemzet” kitétel sem szerencsés, hiszen támadható. A nemzet ritkán egységes, ezért szerinte nem az egységességet, hanem sokkal inkább az egyetemességet kellene hangsúlyozni, vagyis az összetartásra való hajlamot és így a kölcsönösségre ösztönző erőteret – fogalmazott Duray Miklós.
 
                      A közönség                                          Maleczki József

Kapcsolódva az NSKI felvidéki tanácsadójának előadásához, Maleczki József a 2014-ben alapított Nyelvstratégiai Intézet munkatársaként mondanivalóját azzal kezdte, hogy stratégiára a szó eredeti értelmében azért van szükségünk, mert „életben akarunk maradni”. A nyelvstratégia nemzetstratégia is, és ezt Bethlen Gábor idején, vagy a XVIII. században senkinek nem kellett magyarázni, míg napjainkban ez még Magyarországon sem ennyire nyilvánvaló, pedig ma – egyébként nemcsak mi, hanem – minden európai nép sokkal tömegesebb idegen nyelvi hatásnak van kitéve, mint történelmünk során korábban bármikor.

A nyelvész nem értett egyet Duray Miklóssal abban, hogy 1941 decembere után ne lett volna magyar nemzetstratégia. Volt! – állítja Maleczki, hiszen a magyar vezetés végül nemcsak a britekkel kísérelt meg békét kötni, hanem a szovjetekkel is!  Más kérdés, hogy nem járt sikerrel. Maleczki József egyetértett Duray Miklóssal abban is, hogy a 2011-es állampolgársági törvény néhány kifejezése, így például a „külhoni” – szerencsétlen. Ezen kívül szerinte sem jó az „egységes magyar nemzet” kifejezés, hiszen egységes magyar nemzet szerinte sem létezik. Ehelyett valóban „a magyar nemzet egysége” kifejezés a megfelelő. Ugyanennyire szerencsétlen a határon túli magyarokra a „kisebbség” kifejezést használni, hiszen a szó olyan egymáshoz nem tartozó csoportokat mos egybe, amelyeknek nincs közük egymáshoz.  Talán a régen elterjedt „nemzetiség” kifejezés a leginkább az, amely pontos volt a nem az anyaországban élő kárpát-medencei magyarság magyar mivoltának a jelölésére.

 
                                      Szabó Tibor és a közönség

Az első Orbán-kormány alatt a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt a vezetője az egyébként felvidéki Szabó Tibor, aki arról számolt be, hogy miért csak státusztörvényt tudtak hozni. Szólt arról is, hogy majd másfél évtizede milyen nehézségekkel szembesültek. A ma Martonvásár polgármestereként tevékenykedő politikus arról sem hallgatott, hogy a kormány 2002-es távozását követően utódaik hogyan csináltak „kedvezménytörvényt” a státusztörvényből. Ez alkalommal annak szükségességét hangsúlyozta erőteljesen, hogy a magyar állampolgársági törvényt miért kellene összekapcsolni a státusztörvénnyel.

                                         Rákóczi Krisztián

 

Rákóczi Krisztián, a 2011 végén megalakított Nemzetpolitikai Intézet munkatársa azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy nemzetstratégiát csak kormány alkothat és ő is fogadhat el. Szerinte a legfontosabb most nemcsak a számbeli, hanem a szellemi gyarapodás szükségességét tudatosítani. Pillanatnyilag az autonómiák elérése tűnik annak a keretnek, amely a leginkább képes a külhoni magyarság fennmaradását biztosítani. Ennek és mellette az intézményteremtésnek azért van rendkívüli jelentősége, mivel a magyar nemzet határai addig terjednek, ameddig magyar intézmények vannak.

Rákóczi Krisztián elmondta azt is, hogy büszke arra a Nemzetpolitikai alapismeretek című tankönyvre, amelyet nem egészen két éve mutattak be Budapesten a Közszolgálati Egyetemen. Egyébként ez az első ilyen jellegű kiadvány, amely a közigazgatásban elhelyezkedni kívánó diákok számára ma Magyarországon kötelező.

Hasonló tantárgyat sikerült Garaczi Imrének, a Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely vezetőjének az akkreditációs bizottsággal már 2005-ben elfogadtatnia. A tantárgyat azóta oktatják a Pannon Egyetemen – tudhattuk meg tőle.

                                                   Korhecz Tamás

A délvidéki Korhecz Tamás szerint a magyar nemzetpolitikának az elmúlt 25 évben legfeljebb részsikerei voltak.  A belgrádi Union Egyetem tanára úgy látja, kifejezetten üdvözlendő, hogy a magyar alaptörvény célkitűzése az: a külhoni magyarok a szülőföldjükön gyarapodjanak! A Délvidéken viszont az elmúlt negyedszázadban hatványozottan folytatódott a magyarság számbeli csökkenése, sokkal jobban, mint a Kárpát-medence bármely más magyarlakta régiójában. Korhecz szerint ez alatt az idő alatt mindvégig hiányzott a magyar nemzetpolitikából a stratégiai tervezés. Egy stratégia egyébként is csak akkor tud sikeres lenni, ha tartalmát illetően a társadalomban konszenzus van – amit Korhecz a stratégiák „társadalmasításának” nevezett.  Az is fontos, hogy e stratégiáknak felelősei legyenek – állapította meg.

Az is hiányzott továbbá – folytatta Korhecz –, hogy e stratégiák hasznosulását mértük volna! El kell ismernünk, hogy nem éltünk a stratégiai tervezés adta lehetőségekkel! A külhoni területek közül az egyetlen régió a Délvidék, ahol 2010 és 2014 között 8 ágazati stratégiát alkottak. Fontos lett volna, hogy e stratégiák ne csak a magyarországi, hanem az erdélyi és más külhoni stratégiákkal is legalább beszélő viszonyban legyenek! További probléma – és ez „rímelt” a Szász Jenő bevezetőjében említett példára –, hogy a humán erőforrások nem mindig adottak. Hiányoznak – ezen kívül – az irányított nemzetpolitikai kutatások is. Korhecz nem győzte hangsúlyozni, hogy náluk különösen katasztrofális a demográfiai helyzet. Általában az asszimilációt, elvándorlást és a népszaporulatot szokás ezért okolni, pedig a sorrend fordított! A népességcsökkenésnek a népszaporulat visszaesése a fő oka!
                                    Zsámboki Marcell

Kapcsolódási és stratégiai pontok az oktatás és a kultúr-diplomácia területeiről – a 2007-ben alakult Balassi Bálint Intézet részéről Zsámboki Marcell oktatási és tudományos igazgató elmondta, hogy a főként nyugati szórványként jellemezhető diaszpóra számára magyar nyelvi és magyarságismereti képzésük igen népszerű. És itt nemcsak az egyetemistákat, hanem az egyetemre készülőket is említette! Szólt az intézet immár hagyományosnak tekinthető programjaikról, az e-magyar iskoláról, a Márton Áron szakkollégiumi rendszerről, a Julianus testvériskola-programról. A magyar külképviseletekkel együttműködve oktatói állomáshelyek létesítésébe fogtak. 2012 óta igen népszerű a Reconnect Hungary Program, amelyet New York állam kormányzójával és amerikai magyar alapítványokkal együttműködve annak érdekében kezdtek el szervezni, hogy az Egyesült Államokban élő, tízen-huszonéves fiatalok megismerhessék családjuk múltját és gyökereiket.

A hagyományos mellett egy teljesen új magyar közösséggel szembesült a Londoni Magyar Kulturális Központ, hiszen a Közép-Európából Nagy-Britanniába kiáramlott magyarság száma mintegy százezres nagyságúra becsülhető. 2012-ben szervezték meg társadalmi szervezeteik számára először az úgynevezett Magyar Csúcstalálkozót. Zsámboki Marcell Nyugat-Európából két további magyar intézetet említett: a brüsszelit és a stuttgartit. Utóbbiban a magyar, mint idegen nyelv elismertetése ma a legaktuálisabb feladat.
 
                Vetési László                                         Péti Márton

A Kolozsvárról érkező Vetési László szórványkutató egy hatalmas értékrend váltásra hívta fel a figyelmet. Egyre kevésbé igaz, hogy az a magyar, aki magyarul beszél, illetve magyar kultúrát fogyaszt, közben pedig az átlag-színvonal folyamatosan romlik. Ez azt jelenti, hogy hiába Rákóczi valakinek a neve, ha egy szót sem tud magyarul. Megváltoztak a migrációs irányok is. A nagyvárosi magyar szórvány pedig – magára van hagyatva. A politikai szféra átengedte az ügy kezelését az egyháznak. A kettős állampolgárság intézménye pedig – tapasztalata szerint – a szórvány esetében inkább felgyorsította annak felszívódását.

Vetési szerint, ami az autonómia kérdését illeti, nagymértékű az elbeszélés egymás mellett, ami a szórványokban kizárólag a szorongást növeli. A Balassi Bálint Intézet anyagai pedig nincsenek a „szórvány nyelvére” lefordítva, így el sem jut hozzá. Megoldást a lokális társadalom szintjéig való leereszkedés jelenthetné – állította az erdélyi szórványgondozó.

„A Kárpát-haza gazdasági és geostratégiai pozíciói és perspektívái” című előadásában Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese kijelentette, hogy van alapja annak a megállapításnak, miszerint 1930-hoz képest szinte semmit sem változott a magyarság megmaradása – térben; ugyanott él, ahol eddig is, most is, sőt majdnem ugyanannyi közülük a magyar. E kijelentés persze a szórvány tekintetében nem igaz, hiszen az felszívódott vagy most szívódik fel. Hiteles adatokkal a települési szintről rendelkezhetnénk, ám makrogazdasági szinten ezzel sokra nem megyünk. Önálló egyetlen magyar sziget-régióként továbbra is csak a Székelyföldről beszélhetünk – állapította meg Péti Márton.
 
            Nagy Egon                                                      Orosz László

Nagy Egon, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajzi Karának intézetigazgatója Péti előadásához kapcsolódva a romániai magyarlakta megyék helyzetét elemezve megállapította, hogy azok a középmezőnyben helyezkednek el, ám Erdélyen belül helyzetük inkább periférikusként jellemezhető. Románián belül a prosperáló Brassó-Bukarest tengely mellett létezik egy kelet-nyugati Brassó-Nagyszeben-Arad tengely is, amelyet az új autópálya nyomvonala is követ. (Az előző autópálya-nyomvonala közelebb helyezkedett el Erdély magyarlakta területeihez.)

Bár az egy főre számított fajlagos GDP tekintetében Erdély pozíciói nem kiugróak, ugyanakkor el kell azt is ismerni, hogy – Románia többi területétől eltérően – a mélyszegénység itt, különösen Románia többi megyéjével összehasonlítva elhanyagolható. Ami a korábbi közvetlen külföldi tőkebefektetéseket illeti, ma már Székelyudvarhelyé nem kiugróan magas, Bihar megye erőteljesen előretört, egyébként ebben a tekintetben is inkább román megyék vezetnek.

„Magyar nemzeti integrációs törekvések a 20. században: a trianoni trauma feloldásának lehetséges útjai” c. előadásában Orosz László, a Veritas Történetkutató Intézet főmunkatársa kijelentette, hogy az 1947-ben érvénybe lépő párizsi békeszerződés a pozsonyi hídfő elvesztésén túl azért is volt rosszabb, mint a trianoni, mert a határon túli magyar nemzeti közösségek számára nem biztosított nemzetközi kisebbségvédelmi garanciákat, ráadásul aláírását követően még a trauma kibeszélését sem hagyták. Pont ellenkezőleg, azt hirdették széltében-hosszában, hogy ennek bekövetkezése „szükségszerű volt, hiszen azt kapta a népnyúzó rendszer Trianonban, amit megérdemelt”.

Orosz László Grósz Károly aradi látogatását emelte ki, mint az önfeladó nemzetpolitika ékes bizonyítékát, amelynek 1990 után Antall József kormánypolitikája véget vetett.

Ez, valamint Antall híres bejelentése egy új típusú magyar nemzetpolitika kezdetét jelezte. Konkrét testet öltésének tekinthető a Határon Túli Magyarok Hivatalának, valamint a Duna Televíziónak a létrehozása, az alapszerződés-politika viszont csak részben. Mindennek a Horn-korszak, amikor a nemzetpolitika kifejezést is igyekeztek kerülni – legalábbis ideiglenesen – véget vetett.

Orosz szerint a második Orbán-kormány beiktatása után, 1998-ban a magyar közvélemény még továbbra sem volt kellően érett a magyar állampolgári jog kiterjesztésére, ezért is „tellett” pusztán egy státusztörvényre, amelyet a baloldali politika aztán 2002-t követően „kiüresített”. A legjobban ezt az MVSZ népszavazási kezdeményezésére adott 2004. december 5-i válasz szemléltette, amelyet Orosz László a tartós árokpolitika mélypontjának tart, amelyből a kiutat 2010-et követően a magyar állampolgársági törvény elfogadása mutatott.
 

                    M.Kiss Sándor                                                  Vajda Barnabás
A révkomáromi Selye János egyetem tanára, Vajda Barnabás a nemzetközi politika demisztifikálásával indította előadását. Egy nemzeti politikának vagy stratégiának mindig adott nemzetközi környezetben kell érvényesülnie. Az alkupozíció kialakítása, a nyomásgyakorlás és erőfitogtatás ugyanúgy, ahogy a megtévesztés, sőt a zsarolás a nemzetközi diplomácia ma is naponta alkalmazott eszközei, még akkor is, ha a modern hatalmi politika tagadja, hogy erő- vagy hatalmi alapú lenne: ehelyett kül- és biztonságpolitikáról beszél.

Nem árt azt sem tisztázni, hogy a nemzetközi politika mögött esetlegesen milyen nemzeti érdekek húzódhatnak meg. Mit jelent például az európai, euro-atlanti érdek? Csak ennek ismeretében helyezhető sikeresen egy ország kül- és biztonságpolitikája nemzeti alapokra. Fontos az is, hogy megkülönböztessük a reálpolitikát és a realista politikát! – hangsúlyozta Vajda.

Utalva Vajda Barnabás előadására Duray Miklós feltette a kérdést: vajon mikor fog a versailles-i rendszer átalakulni?

Kérdésére M. Kiss Sándor, a RETÖRKI, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgató-helyettese sem tudott megnyugtató választ adni, ám a fogalmak átértékelődésére néhány érzékletes példát említett.

A magyar történelemben összesen két forradalom és szabadságharc volt: az 1848/49-es és az 1956-os. Az összes többi vagy felkelés, vagy átalakulás, amelynek során, mint például 1867-et követően ugyanúgy elveszhet az elit, mint a közvetlen harc alkalmával. Igen izgalmas kérdés például, hogy mikor volt Magyarországon a szó szoros értelmében vett diktatúra? Csak egy nagyon rövid ideig – válaszolta meg a kérdést M. Kiss –: 1949 és 1953 között.

A következő kérdés, hogy egypártrendszeren belül lehet-e többpártrendszer. M. Kiss Sándor meggyőződése szerint e fogalmi tisztázás nélkül nehezen érthető meg napjaink története, hiszen a rendszer átalakulása a mögöttes társadalmi mozgások és kvázi-pártok aktivizálódása nélkül elképzelhetetlen lett volna.
dsc00103.jpg 
      Bodó Barna                                    Bencze Lóránt

Bodó Barna, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója azt hangsúlyozta, hogy ő említhetne más negatív csúcsokat is, mint amiről eddig hallott a két nemzet, de a két ország kapcsolatában is. Hiába volt ott ő is például személyesen 1989 decemberében Temesvár utcáin, hiába kaptak – vele együtt – nagyon sokan lehetőséget a cselekvésre, miután elszoktatták őket tőle, sok fogalmuk nem volt a demokráciáról, és a kapkodásnak köszönhetően számtalan rossz döntést is hoztak. Közülük, az erdélyi magyar nemzeti közösség tagjai közül pedig még többen közben látványosan felül is bírálták korábbi álláspontjukat. Ami a nemzetpolitikát illeti, az Bodó Barna szerint kormányzati nemzetépítés. Őt egyébként a nacionalista kifejezés sem zavarja, még akkor sem, ha sokak számára ez irritáló.

A magyar nyelvstratégia fogalmáról tartott előadásában Bencze Lóránt, a 2014-ben alakított Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója ugyan nem tért ki Bodó Barna iménti szómagyarázatára, viszont a stratégiáról szólva arról beszélt, hogy abban szerinte mi a legfontosabb. Bencze Lóránt úgy látja, hogy a stratégiával teremtjük meg a győzelem lehetőségét. Vagyis a csatát nem a harcmezőn, hanem már előtte megnyerem. Más a magyarok és más a tőle nyugatabbra élő népek kérdésben vallott hozzáállása. A magyarok megoldás-, míg a nyugatiak inkább folyamat-központúak. Az intézet igazgatója szerint száz éve visszaszoruló félben van a magyar nyelvhasználat.  Szerinte a legsürgetőbb feladat: hosszú távú stratégiát kialakítani a magyar nyelv térvesztésének a megállítására és az idegen hatások visszaszorítására. Teljes tömegkommunikációs tér áll a rendelkezésünkre, és ha világos fogalmakat tudunk alkotni, akkor nem lesz baj, hiszen a tudás igazi ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója.

Bencze Lóránt előadásához kapcsolódva a Pannon Egyetem tanárának, H. Tóth Tibornak a nyelvhelyesség és a nyelvi norma körüli vitákról szóló beszámolója volt a leginkább gondolatébresztő. Korántsem biztos ugyanis, állította H. Tóth Tibor, hogy attól, hogy egy társadalom nagyobbik, tehát 50 százalékát meghaladó része használ egy szót, az pusztán ettől normává emelkedne, nyelvileg helyes lenne. A kérdésnek azért van a Kárpát-medencében élő magyar közösségek szempontjából óriási jelentősége, mert az idegen nyelvi környezet befolyása alatt deformálódhat a magyar nyelv, tehát a magyar nyelvőrző intézményeknek ezért fokozott szerepük van.
                                       H.Tóth Tibor és Duray Miklós

Duray Miklós zárszavában üdvözölte, hogy a mostani veszprémi konferencián e hat intézet végre első ízben találkozott.  Fontos, hogy sok mindenben azonos a véleményünk, van, amiben nem, de meg kell találni a továbblépés lehetőségét, ő például a tematikus rendezvények híve, mire Szász Jenő arra kérte Duray Miklóst, hogy a következő decemberi rendezvényt Duray Miklós készítse elő. A társrendező Garaczi Imre pedig kijelentette, hogy örömmel venné, ha a következő találkozóra is Veszprémben kerülne sor.

Gecse Géza

A cikk első része a Felvidék.Ma oldalon jelent meg 2015. június 14-én – kattintással:

A cikk második része a Felvidék.Ma oldalon jelent meg 2015. június 15-én - kattintással:

 

 

 

 

Főmenü: