A transzszilván Potomac partján

Egy kis médiapróza-lélektan
 

Részlet Lőwy Dániel Két világ között című publicisztika-füzérének elemzéséből

Lőwy Dániel vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, helytörténész, sokadállásban közíró. Két évtizede él az Amerikai Egyesült Államokban. Négy évig a University of Memphis (Tennessee) tanára volt. Tizenkét éve washingtoni, ahol nyolc évig előbb a haditengerészeti kutatóközpont munkatársa volt, míg jelenleg a Marylandi Egyetemen kutat, miközben a virginiai Alexandria Nova Egyetem docense.

Az irodalmi műveltséget a reáltudománnyal párosító - a „két kultúrát” együtt láttató - tanulmányaival a Korunkban tűnt fel.  Több mint 250 magyar nyelvű írása jelent meg. Kőbe írt Kolozsvár című kötete (társszerzők: Asztalos Lajos és Demeter V. János, Kolozsvár: NIS Kiadó, 1996) a város feliratos emlékeit ismerteti. A téglagyártól a tehervonatig (Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1998) c. kötete a kolozsvári zsidóság történetét mutatja be, a kezdetektől a világháborús pusztulásig. Hat fejezettel járult hozzá a Magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája c. munkához (szerkesztője: Randolph L. Braham, Park Kiadó, Budapest, 2008). Ennek Szatmár vármegyét ismertető fejezetét a feleségével, Hegyi Ágnessel írta.

A Két világ között című válogatásnak nincs címadó írása; a teljes kötet ennek jegyében fogant. A szerző erdélyi szemmel tárja fel Amerika sokszor ellentmondásos valóságát, és az óceánon túli távlatból tekint vissza a szülőföldjére. Amerikában megjelent könyveket mutat be az otthoni olvasónak vagy fordítva, európai könyveket, dokumentumfilmeket ismertet az Egyesült Államokban élőknek. Műfajilag rendkívül széles skálán mozgó írások, a megemlékezésektől a művelődéstörténeti és helytörténeti tanulmányokig. Valamennyit egybe kapcsolja a szerző két világot ismerő és láttató közelítése.

Ha leteszik majd egyszer tudós emberek a médiapróza-lélektannak, mint fölöttébb hasznosnak ígérkező kísérleti tudományágnak az alapjait, Lőwy Dániel Két világ között című publicisztika-füzérét amolyan katedra-foglaló vitairatnak fogadhatnák el, sőt, talán interdiszciplináris tanfolyamnak. Olyan témakörökben lehetne ezen írásokat vita-, esetleg szemléltető anyagnak  használni, mint például a magány földrajza- és feldolgozása, a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése vagy a rendszerezés irodalma.

Lőwy Dániel első látásra otthont keres e kötetben, de ez a keresés inkább a kutatókra jellemző, jól megtervezett munka. A szerző nem keresi kétségbeesetten az otthont, a kis- és nagybetűset, hanem inkább vizsgálatnak veti alá. Valósággal meghirdeti a projektet: Lénárd Sándort idézi, Brazíliába szakadt remekírónkat, és az idézetek megválogatása elárulja a szerző belső nyugtalanságát, vágyát, hogy az olvasó tekintse őt észak-amerikai önmaga-száműzöttnek.

Washingtoni otthonáról ír, ahol mini-Kolozsvárt játszanak a falak; Kolozsvárról ír, ahol az élet vizei erednek számára - hogy ne utaljak a mózesi fakasztásra -; Kolozsvárról ír, amikor Szőcs Gézát recenzálja vagy Mulgăreanu piramisát mássza (Lustig Valentin Svájcban élő kolozsvári festőművész regénye), amikor a tanárait idézi, vagy az amerikai életformának állít tükröt. Majd minden írása ebben a kötetben nyíltan kapcsolódik a Szamos-parti városhoz - még ami egyáltalán nem Kolozsvárhoz kötődik, és echte american-nek látszik, annak is tudattalanjában ott emelkedik a Fellegvár, s folyatja vizét a transzszilván Potomac, azaz a Kis-Szamos.

„Szülővárosom zsidó múltjának feltáráshoz a kolozsváriságom adott indíttatást. A város feliratos emlékeit adatoló kötetemmel úgy érzem, elsősorban „jó magyar”-rá váltam. A zsidó lakosság történetét ismertető könyveimmel talán a származásom iránti tartozásomat is leróttam.” – írja.

Mesterien, azaz igazi íróként hiteti el az olvasóval Lőwy Dániel, hogy ő nem tudja, hol van otthon. Azt írja adott pillanatban: „Hol vagyok otthon: a befogadó országban vagy az óhazában? Lassacskán már sem itt, sem ott. Leginkább talán az óceán felett átrepültemkor.” 

Szép ez a meghatározó vívódás. A recenzáló is beleborzong, amikor ezt olvassa, habár tudja, hogy ez nem így van. Azaz: Lőwy Dániel csak Kolozsváron van otthon, olyannyira, hogy a legközelebbi kiadáskor át lehetne javítani a sort ilyenformára: „Hol nem érzem én magam hazavágyó kolozsvárinak?” vagy „Van-e a bolygón olyan hely, ahol a maximum harmadik gondolatom ne haza, otthon-mutasson?” Médiapróza-lélektan szempontjából ezt így lehetne megközelíteni: kísérlet a magányföldrajzi tér elrejtésére. Mert a szerző mindenhol Kolozsváron van - kár neki a térkép  , és mindenhol egyedül.

De nemcsak a magányról és a vágyakozásról szól ez a kis kötet. Nemcsak az otthoni alma materről, ahol a felnőtté válást oly szeretettel óvta Kolozsvár maga; nemcsak amerikaiasan erdélyi, illetve erdélyiesen amerikai élethelyzetekről, sorsirányzatokról, vagy kvázi-elfeledett közéleti szellemóriásokról (Járosi Andor, Nagyvárad Mózes doktora), hanem örökké köztünk járó embertársainkról is.

“Tamás Dénes a Nyugati Magyar Egyházmegye esperese volt. Tréfásan úgy fogalmazott, hogy a világ legnagyobb magyar egyházkerületét tudhatta a magáénak, amelya kaliforniai Hollywoodtól az ontarioi Torontoig húzódott. Ő pedig évente legalább egyszer minden közösséget meglátogatott” – írja a szerző.

A kötet jó néhány olyan tényirodalmi jegyzetet is tartalmaz, amelynek műfaját - az újítás jegyében - kiáltványprózának nevezném. Drámai történeteket dolgoz fel a szerző.

„Mára már aligha számszerűsíthető, hogy – többek között Lénárd-Léhner-Léner doktor messzemenő együttműködése révén – hány dési zsidó orvos kolléga szállt el az auschwitzi krematóriumok kéményén.”

Nem rántja le, csak lehúzza a leplet és így, a mozdulatba fojtott felfedés sokkoló hatással van az olvasóra. A dési Bungur-erdő szörnyűsége és a háborúban elpusztított Gyurikák története feljogosíthatná a szerzőt arra, hogy a pennáját megmártsa az indulat kalamárisában. De nem teszi. Ezt a jelenséget – mert ez nem akármilyen felelősségtudatot feltételez –  majd elemezhetik a jövendő médiapróza-lélektanosok azokon az előadásokon, amikor elérkeznek a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése című fejezethez.

És marad a harmadik témakör: a rendszerezés irodalma. Lőwy Dániel kutató is, a szó szoros értelmében. Az oszlopokhoz, képletekhez szokott kutató nemigen tud átlépni az irodalmi Rubiconon, hogy ne viselje magán a laboratórium kegyes foltjait. Lehet, hogy másnál zavaró lenne a kötet lábjegyzeteinek sűrűsége, de Lőwy Dániel kötetében ez természetesnek tűnik. Ki hinné, hogy ennek a lábjegyzet-rendszernek is külön irodalma, illetve lélektana van! A szerző ugyanis annyira rendszerezi önmaga gondolatait, hogy még olyan megjegyzéseket is lábjegyzetként tálal, amelyeknek a szövegtestben a helyük: „Érdekes lenne felkutatni, mi lett a sorsa Rózsika további öt testvérének?”

(Itt az Angliába házasodott Rotschild Rózsika Erdélyben maradt és a világháborúban valószínűleg elpusztult testvéreire utal Lőwy.)

De a rend és kutatókra jellemző rendszer(ezés) jeleit viseli magán az egész publicisztika-füzér, sőt, az írások elsődleges közlési helyeinek sora is: Amerikai Magyar Népszava Szabadság (New York), Amerikai Magyar Panoráma Magazin (Budapest), Egyházi Látogató (a Washingtoni Magyar Református Egyház értesítője, Washington, D.C.), Irodalmi Jelen (Arad), Kis Tükör (Kolozsvár), Korunk (Kolozsvár), Krónika (Kolozsvár), Menora – Egyenlőség (Toronto), Reggeli Újság (Nagyvárad), Szabadság (Kolozsvár), Új Kelet (Tel Aviv), Várad folyóirat (Nagyvárad), A Báthory István Gimnázium Évkönyve (Kolozsvár).

„Még nehezebb kint élnie annak, aki szeretne megmaradni az otthoni művelődési életben. A lapok szerkesztőit személyesen már nem vagy csak közvetve ismeri, akiket pedig még ismer, csak olyankor gondolnak rá, amikor „amerikai lapszámot” állítanak össze. Ezért apránként a külhoni szerző óhatatlanul az emigráns kiadványok hasábjaira szorul” – jegyzi meg keserűen.

Kétségtelen: Lőwy Dániel önmagába engedett betekintést e kis kötet (Lőwy Dániel: Két világ között. Világhírnév Kiadó, Kolozsvár, 2012.) által.

Hogy ez a könyv betekintés vagy bebocsáttatás-e, az már nem a többször említett, felállítandó média-prózalélektani tanszék, hanem az olvasó feladata.

Minden körülmények minden világok között.

 

Szabó Csaba

 

 

 

 

Főmenü: