Uralkodó történelemszemlélet Magyarországon 1945-ig

Unger Mátyás szerint sohasem tekinthető egységesnek egy-egy nemzedék történelemszemlélete. A történelmi gondolkodás szemléleti elemeit a középiskolai történelemtankönyvek vizsgálata során próbálja meghatározni. „A középiskolai tankönyvek azért is nyújtanak kiváló lehetőséget a differenciáltabb elemzésre, mert viszonylag gyorsan reagáltak a politikai élet irányváltozásaira s a tudományos élet eredményeire, alakulására.”[1]


                         Unger Mátyás

A középiskolai történelemoktatás kialakulása

 

Az 1777-es Ratio Educationistól kezdődött, majd az 1879-es Kármán Mór-féle tanterv megjelenéséig vált a történelem „tantárggyá”. A Ratioban felsorolt történelmi anyag nagyrészt Magyarország történelme, csak kevés egyetemes történelmi részt tartalmazott.

1777 után a tananyag meghatározása - az egyház háttérbe szorulása következtében - egyházi ügyből a királyi hatalom valamint a magyar nemesség ügyévé vált. Ahogyan Mária Terézia mondta: „Az iskolaügy politikum, és mindig az is marad.”

Az 1790-1791. évi országgyűlésen az educatio nationalis, a nemzeti nevelés került előtérbe. 1806-ban kiadták a II. Ratiot, amely 1848-ig határozta meg a magyarországi közoktatásügyet. A II. Ratio szerint a történelem anyagának „legfontosabb fejezetei a királyok”, és minden eseményt a királyok köré kell csoportosítani, ezáltal életrajzok gyűjteményévé tette a történelem anyagát, az egyetemes történelmet pedig teljesen elhanyagolta. Változást csak a reformkor hozott: „Ezekben az évtizedekben itatódik át a történelem nemzeti tartalommal, amit elősegít a magyar nyelv iskolai térhódítása majd győzelme. (…) Általában a történelmi értékrendben alapvető változás következik be: a királyhűség mindent átfogó feudális-barokk eszményét elfoglalja a nemzet szolgálatának mindent betöltő és mindent maga alá rendelő eszménye, a polgári-haza gondolat, 1848-1849 eszmei előzménye.” [2] Ebben az időszakban az irodalomnak, különösen pedig a költészetnek volt nagy szerepe a történetszemlélet alakításában, mivel megfogalmazásaival vonzóvá tette a történelmi múltról alkotott képet. A szabadságharc leverése után a történelem már németül íródott, ezzel is a birodalom egységességét szolgálva. A Magyarországon is bevezetett, minden iskola számára kötelező oktatási reform, az Entwurf (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich) Leo Thun, vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződik, új irányt szabott a közoktatásnak. A történelem a földrajzzal integrált tantárgyként jelenik meg.

A kiegyezést követően kezdetét vette a közoktatás modernizációja. Eötvös József, az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere nevéhez fűződik az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a népiskolai közoktatásról, amellyel megszületett Magyarország első népoktatási törvénye.  Ez iskolák alapítását rendelte el ott, ahol nem voltak egyházi népiskolák. Minden szülőt kötelezett, hogy gyermekét iskolába járassa, (ellenkező esetben pénzbüntetéssel sújtotta őket), bevezette minden 6-12 éves fiú és lánygyermek tankötelezettségét. Állami tanítóképzőket állított fel.

 

1879-ben Kármán Mór, a magyar polgári pedagógia kiemelkedő alakja, Deák- és Eötvös nyomdokain készítette el tantervi konstrukcióját, amelyben a történelemtanítás célját is megfogalmazza:

„Az egyetemes történelem összefüggő áttekintése s a magyar történetnek oknyomozó s művelődéstörténettel egybekapcsolt ismerete.” Az egyetemes és a magyar történelem között meg kell találni a kapcsolatot, a történelemszemlélet alapja nem lehet csupán a magyar történelem tanulmányozása. Egyetemes történeti koncepciója „Európa-centrikus”, az egyetemes történeti tanítási idő 40%-át a görög-római történelemnek szenteli.

Gimnáziumi tantervjavaslatának történelem tantárgyra vonatkozó célja:

„ a) A görögök és rómaiak történetének ismerete, lehető kapcsolatban a klasszikus irodalmi és archeológiái tanulmánnyal.

b) A modern történet azon korszakainak ismerete, melyekből a művelt népek jelen állása megérthető.

c) Ismerete hazánk művelődése történetének, a társadalmi viszonyok és a törvényhozás különös tekintetbevételével.”[3]

Koncepciója középpontjában azonban a nemzeti történelem áll. Az eseményeket intézmények köré rendezi: hűbériség, kereszténység, császárság, pápaság, nemesi vármegye stb. A történettudomány elszakad a vallási normáktól, a történelmi fejlődéstudat kerül előtérbe. A történelmi személyiségek önéletrajzai helyett, a történelmi fejlődés „végrehajtóivá” válnak. ”Kármán koncepciójának történetfilozófiai alapja a fejlődés gondolat.”[4] A fejlődésben különböző szakaszokat különböztet meg, a tantervi anyagot ezek köré szervezi: vannak kisebb jelentőségű átmeneti korok, és vannak fontosabb, kiemelt korok.

Koncepciója szerint minden évnek megvan a maga jellege, a gyermek fejlődéséhez és a tantárgy megértésének nehézségeihez képest emelkednek az oktatás igényei a tanár és a tanuló számára egyaránt. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a forrásoknak: „Az írott források képezik a történész számára a források- fölmérhetetlen gazdagságú csoportját. „A polgári történettudomány az írást, az írott emléket annyira meghatározónak tekintette, hogy az írott emlékek megjelenését az emberiség életében határkőként kezelte…”[5] A történelem tantárgynak heti 3 tanórát határoz meg.

Az 1879. évi tantervvel Kármán egy 1945-ig ható, a magyar történelemtanítás első átfogó koncepcióját fogalmazta meg.

Az 1899-ben kiadott tantervben a gimnázium egyoldalúsága még az 1879-es tantervhez képest is szembetűnőbb: a nyelvi- történelmi-filozófiai tantárgyak túlsúlya jellemzi.

 

Új történelemtanítási koncepció- az első világháború előtt

 

A századfordulón a korszak értelmiségi rétegét egyre inkább foglalkoztatta a középiskolák jövője. Ők „egységes középiskolát” képzeltek el, a jelenleginél demokratikusabb formában, a jelen követelményeihez jobban alkalmazkodva, és elérkezettnek látták az időt az iskolák államosítására. A korszakban zajló viták során ugyanazon társadalmi igények merültek fel a történelem tanításával kapcsolatosan: felekezeti tartalomtól megfosztott, a jelen megértését elősegítő, szociális problémák iránt érzékeny, társadalmi tartalmát tekintve demokratikus oktatás. „ Nem elég egy historikusnak a régi történettel foglalkozni és félévszázadnyira jelenünk előtt megállani.”[6] A jelenkor oktatásának szükségességében mindenki egyetértett. Annál nagyobb vita alakult ki azonban az idealista és a materialista világnézet között. „ Ne csak a Pázmányok és a Zrínyiek, hanem a Dózsa Györgyök hagyományaira is tanítsunk”- mondta Kunfi Zsigmond temesvári középiskolai tanár. Egy másik vélemény szerint a mindenkori változást sohasem az eszmék, hanem a gazdasági fejlődés idézi elő. Az individualista és a kollektivista szemléletek szembenállása a történettudomány területén felvetette a „történeti törvény” problémáját: a történeti törvényt tagadók kerültek szembe a társadalmi haladás törvényeit meghatározni akarók véleményével. A tanulók esetében a hagyományos, passzív munka mellett kiemelték az önálló munka fontosságát. Szerintük a jelent a múlt ismereteivel kell megérteni, ami a haladást hozó jövő alakulását is elősegíti. A történelem tantárgy tanításában jelentkező társadalmi igény kielégítéséhez azonban nem tudtak megfelelő segítséget nyújtani. Jankovich Béla, Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere bejelentette ugyan tanügyi reformterveit, megvalósulását azonban a néhány hónappal később kitört az első világháború akadályozta meg.

 

1918-1919 időszaka

 

A háború idején az oktatás megreformálására vonatkozó törekvések teljesen elcsendesedtek. Az „őszirózsás forradalmat” követően újra megjelennek azok a tervezetek, amelyek a középiskola reformját követelték. A világháború hatásaként minden javaslatban megjelenik a béke központi szerepe. A háborúellenesség, a béke szolgálata, a humanizmus szemlélete válik központi igénnyé. Tudósok kerülnek a háborús hősök helyére, őket kell példaként állítani a tanulók elé. Javaslatukban megjelenik az egyetemes történelem nagyobb mértékű megjelenése a történelem tananyagában. A többféle koncepció között megjelenik a Magyarországi Tanítók Szakszervezetének véleménye, amely a történelmet a marxizmus jegyében kívánja megreformálni az oktatást.

 

A Tanácsköztársaság történelemtanítási koncepciója

 

A Tanácsköztársaság kormánya egységes szempontok szerint teljesen átalakította, összehangolta az oktatás rendszerét az óvodáktól az egyetemekig. Erre az 1777-es Ratio Educationis óta nem volt példa a magyar közoktatásügy történetében. Egy – mindenki számára kötelező, általános műveltséget biztosító – nyolcosztályos népiskolát alakított ki. Ezt egy 5 éves középiskola követte, amely elvesztette korábbi „elit-iskola” jellegét.

A közoktatásügyi népbizottság 1919 májusában kiadott rendeletében a történelem tantárgy céljaként azt fogalmazta meg, hogy „az ifjúságot minden eddigi társadalom gazdasági alapjairól, osztálytagozódásáról s elnyomott tömegeinek forradalmi megmozdulásairól tájékoztassa, s ezzel a proletariátus felnövő nemzedékét előkészítse a társadalom átformálásának arra a hatalmas munkájára, amely most van folyamatban.” E gondolat határozta meg az egész tananyagot. A tanulóknak a történelemből azt a tudatosságot kell meríteniük, hogy a társadalomfejlődés a szocializmus győzelméhez vezet.

Az Iskolai Reformbizottság nagyon kiemelt szerepet szánt a történelem tanításának: a népiskola felső 4 osztályában, és a középiskola 5 osztályában tanítanák, 9 éven át a korábbinál magasabb óraszámban. A népiskolai és a középiskolai történelem között csak az anyag mennyiségében és a módszerekben tettek különbséget. Lényegesen nagyobb hangsúlyt kapott az „őstörténelem”, az ókor – a római és a görög történelem – továbbra is nagy jelentőséggel bírt, a középkor ismeretei csak vázlatosan jelentek meg, a jelen felé haladva pedig egyre részletesebb és bővebb a tananyag. A régi értékrend elutasítása, a jelen értékrendjének felértékelődése jellemzi. A tananyagot a jelen szemszögéből szemléli, koncepciójuk szerint a jelenből kell megérteni a múltat. Filozófiai alapjuk a történelmi materializmus volt, ennek szellemében az osztályharcot is gazdasági okokra vezetik vissza, s a történelmet „osztályharcok történeteként” kell tanítani. Magyarország történelme a világtörténelem részeként került be a tananyagba, ezzel jelentősen háttérbe szorították nemzeti történelmünk oktatását. A rendelet szerint: ” Nincs többé nemzeti alap a történettanításban, tehát nincs nemzeti történet sem.”

Az általános iskola és középiskola történelemanyaga a Tanácsköztársaság tantervében[7]

Népiskola

Középiskola

Oszt.

Óra

Tananyag

Oszt.

Óra

Tananyag

V.

3

Őstörténelem, keleti kultúrnépek, görögök története.

I.

3

Primitív társadalmak és a görög-római társadalom.

VI.

3

Római birodalom. Középkor.

II.

3

A népvándorlásoktól a XVI. századi társadalmi mozgalmakig.

VII.

3

A XVI., XVII. és XVIII. század.

III.

3

Az újkori feudalizmus a bécsi kongresszusig.

VIII.

3

Kapitalisztikus termelőrend, polgári társadalom.

IV.

4

Az 1815–1919-ig terjedő történelem.

     

V.

4

Történelembölcseleti és szociológiai összefoglalás.

 

A történelmi tudat az ellenforradalmi Magyarországon

 

Unger Mátyás 3 korszakra bontja ezt az időszakot: I.1919-1924, II. 1924-1934, III. 1934-1945.

A történelemszemlélet alapja a közelmúlt elutasítása lett. A „keresztény és nemzeti” jelleg hangsúlyozásával az 1918 előtti Magyarországgal való folytonosságot fejezi ki a „nemzetietlenséggel” szemben. 1919 augusztusában Imre Sándor lett a kultuszminiszter, és azonnal megtette az előkészületeket a közgazdasági és társadalmi ismeretek középiskolai bevezetésére. Ennek keretein belül a tanulók a munka, a tőke, a termelés, a szocializmus vagy a fejlődés témáit is elsajátíthatták. Az új és a legújabb kori történelemnek kiemelt szerepet szánt. Koncepciója azonban lekerült a napirendről.

A Horthy-korszak közoktatásügye a XIX. század utolsó harmadában kialakult iskolarendszer átvételén és továbbfejlesztésén alapult. „Az 1918-1919-es radikális reformelképzeléseket az időszak meghatározó kultúrpolitikusai részben korainak és megvalósíthatatlannak, részben „szervetlennek” és az ismét uralmi pozíciókba kerülő konzervatív világfelfogással összeegyeztethetetlennek tartották.” [8]

A korszak két kiemelkedő közoktatási minisztere Klebelsberg Kunó (1922-1931) és Hóman Bálint (1932-1942) volt.

Klebelsberg „neonacionalista” koncepciójában a marxizmus nézeteivel szemben a történelmi múlt „nemzeti szellemű” bemutatását, a „történelmi érzék” kialakítását fogalmazza meg. „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá.” – mondta. A „magasabb általános műveltségi szint” elérését szorgalmazta.

Az 1924.évi középiskolai tanterv a Kármán-féle tantervhez tér vissza–tantárgyak és óraszám tekintetében. A törvény kiemeli a vallásos alapot, s a történelemtanítás fontosságát is hangsúlyozza. Elsődleges feladatként fogalmazza meg a nemzeti történelem tanítását. Az egyetemes történelem csak másodlagos, ugyanakkor nem mellékes szerepet kap. Az alkotmányjogi fejlődés ismerete az 1899-es tantervhez hasonlóan kiemelt jelentőségű feladat. Az eszmetörténeti, kultúrtörténeti részek nagyon kidolgozottak.

Szekfű Gyula „keresztény-magyar” koncepciójában a jelent akarta megmagyarázni. Magyarország történetében 3 korszakot különböztet meg: a rendit (1848-ig), a liberális-demokrata szakaszt (1848-1918) és a saját korát. Véleménye szerint az első világháború oka a liberalizmus, gyengeségünk a szocialista vezetők bűne, és a vesztett háború után nem maradt más választásunk, mint a trianoni aláírás. Számára Széchenyi, a „keresztény-magyar államférfi” a mérce.

A korszak tankönyveinek záró mondata: „Merítsünk erőt a múltból, higgyünk a jövőben!”

 

Történetszemlélet a második világháború előtti években

 

Gömbös kultúrprogramjában fejezi ki az irányváltást: „Nem tanítani, hanem nevelni kell”.

Az 1934-es törvény ennek szellemében irányváltást jelentett. A történelem tantárgy óraszámai az előző tantervekhez képest nem változtak. A történelemtanítás célja még ekkor is a Kármán Mór-féle megfogalmazás volt: „a világtörténelem áttekintése és Magyarország történetének tüzetesebb ismerete.”[9] Hóman teljes mértékben ezt a szöveget vette át.

Az 1938-as tantervben a történelem: ”A magyar nemzet múltjának, mai helyzetének, feladatainak, a történelem főbb mozgató eszméinek és sorsdöntő eseményeinek, továbbá a magyarság és más népek közötti viszony történelmi alakulásának ismerete.”

A nyolcosztályos népiskola felállítását az 1940. évi 20. törvény mondta ki. Eszerint a tankötelezettség hatéves korban kezdődik és kilenc évig tart. A törvény gyakorlati megvalósulása a háború miatt elmaradt.

1945 augusztusában aztán végül elrendelték a nyolcosztályos általános iskola megszervezését.

 

Összegzésül

 

A korszak történelemszemlélete az 1777-es Ratio Educationis óta nagy változásokon ment keresztül, a történelem tantárgy azonban valamennyi tantervben kiemelt helyet foglal el. Heti óraszámban változás nem történt, heti 3 órában határozták meg. A világháborúk által sújtott ország oktatást érintő reformkísérletei többször meghiúsultak a háborús helyzet okán. Az egyetemes és nemzeti történelem kapcsolata is sokszor került a középpontba, a magyar történelem hol nagyobb, hol kisebb súllyal került be a tantervek tervezeteibe. Unger Mátyás szerint az általa végigkísért történelmi gondolkodás alakulása magyarázatot is jelent a századforduló és a felszabadulás ideje közti Magyarország sorsa tekintetében. A belső társadalmi problémákat nem sikerült megoldani, így a második világháború utáni országra hárult ez a feladat.

 

Cziczeri Noémi Katalin

 

 

[1] Unger Mátyás: A történelmi tudat alakulása középiskolai történelemtankönyveinkben, Tankönyvkiadó, 1976.

[2] uo.

[4] Unger Mátyás: A történelmi tudat alakulása középiskolai történelemtankönyveinkben, Tankönyvkiadó, 1976.

[5] Dr. Unger Mátyás: Bevezetés a források ismeretébe és a forráselemzésbe, Országos Pedagógiai Intézet, Budapest 1985.

[6] Dékány István: Objektivitás és a jelen történelme. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1909-1910.

Főmenü: