A vak fotós gramofon-világa – immár befejezetlen múlt

Fotók: Gecse Géza, Dormán László és Szeidl Mariann

 


Kiss Gábor Zoltán (1959-2017)

 

2017. február 4-én kísértük utolsó útjára Kiss Gábor Zoltánt, a Magyar Rádió egykori fotósát, a Vasárnapi Kalendárium és a Huszadik Századi Hírmondó szerkesztőjét.

Gecse Géza búcsúztatója:
Történelmet írunk, legalábbis én történelmet írok azzal, hogy Kiss Gábor Zoltánt (1959-2017) búcsúztatom, hiszen korábban soha nem osztott rám a sors ilyen szerepet – de bármennyire visszakoznék is halotti beszéd tartásától – lehetetlen lett volna ezt a szerepet visszautasítanom.
 
Gecse Géza búcsúztat

Ugyanis az, hogy Gábor most ide került, azt tulajdonképpen nekem „köszönheti”. Két és fél évvel ezelőtt ide temettük anyámat, akit ő ismert és anyám búcsúztatásakor annyira megtetszett neki az itteni kolumbárium, hogy a saját édesanyját, aki majdnem kilencvenévesen fél éve szintén meghalt, és akit persze én is jól ismertem, ezért temettük ide. És ezért kerül most Gábor is ide – egyébként pont az édesanyja mellé.

Idézek abból, ahogy a rádiós kollégáim emlékezetében Gábor él:

Csak úgy tudott vágni, hogy a szája szélében ott lógott a cigaretta és össze-vissza hamuzta a vágóasztal billentyűzetét. Ha mégsem lógott a szája szegletében a cigaretta, akkor az ujjai között tartotta és úgy bütykölte a klaviatúrát. Nem lehetett győzni szellőztetni utána. Az egészet csak lefújni lehetett, már amennyire egyáltalán el lehet tüntetni ilyenkor a hamuréteget. Kiabálni kellett vele, amire ő meg visszakiabált!

Kiss Gábor Zoltán, vagy ahogy egymás közt neveztük – KGZ, valóban láncdohányos volt, éppen ezért, aki így ismerte meg, nehezen fogja elhinni, hogy ezzel a szenvedélyével szakított és hat éve nem gyújtott cigarettára.

Szűk körben ő volt a vak fotós. Vagy vakfotós – ezt a nevet Mélykuti Attila kollégánk adta neki, aki szintén élhetett volna még tovább, de néhány éve pont KGZ-vel együtt temettük el Óbudán.

Kiss Gábor Zoltán ugyanis előbb a Lapkiadó Vállalathoz, majd a rádióhoz eredetileg fotósként került, de a Vasárnapi Újságban a Vasárnapi Kalendárium, majd 1999-től 2007-ig a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorában a Huszadik Századi Hírmondó szerkesztője és rendezője volt. Such György szőnyegbombázásától kezdve egészen a legutóbbi majd két évig munkanélküli illetve közmunkás, mivel tevékenységét a 2006-ban a rádió élére került kétes szakmai hátterű menedzsment liberalizmusa nem bírta elviselni. Ennek is szerepe van abban, hogy KGZ most itt van.

Ismét visszaemlékezésből idézek:

Csudamód tudott örülni egy-egy százéves olyan föllelt hírnek, újságcikknek, amely a mai hallgató számára is mondott újat, fölcsillantott valami összefüggést. Karcos lakklemezei nemcsak rádiós kollégáinknak jelentettek különös élményt, hanem mindenkinek, aki hallgathatta.

Minden pénzét gramofon- vagy lakklemezekre költötte, így olyan gyűjtemény van most a lakásán, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész közép-európai régiónkban párját ritkítja. (Egy példa: amikor komoly hátralékfizetési gondjai miatt úgy tűnt, hogy a lakását elárverezik, egyetlen hét leforgása alatt lakklemezei közül egymillió forintnyit értékesített és így menekült meg a kínos procedúrától.) Gramofon lemezjátszójából – az övén kívül – állítólag csak három van az egész világon. Valójában nincs róla pontosan fogalmam, de könnyen elképzelhető, hogy a gyűjtemény többet ér, mint maga a lakás, ahol mindez most megtalálható.

Fontos, hogy ez a kis múzeum azzal együtt ért igazán sokat, amit Kiss Gábor Zoltán tudott. Nemcsak számunkra, akik ismertük, hanem a szélesebb publikum számára is csapás, hogy ez a tudás is eltűnik most annak következtében, hogy új munkahelyéről, a Terror Háza Múzeum budai bázisáról hazafelé menet a Határőr úti buszmegállóban január 5-én összeesett és az ország talán legjobb érsebészeti klinikáján sem tudták újraéleszteni. Sokat dolgoztunk együtt, mindketten a nyolcadik kerületben laktunk, tudtam, hogy napi szinten is mekkora munka kell ahhoz, hogy ez a sajátos, a kabaré és a hírműfaj ötvözéséből kialakított produkció elkészülhessen.

A Vasárnapi Kalendárium a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorával majdnem egyidős, hiszen itt szólalt meg először, aminek sikeréhez persze kellett, hogy a műsor akkori gazdái is hozzáértők legyenek és hozzá is tegyék a magukét. Közülük, ki nyugdíjasként tűnik tova, mint Győri Béla vagy Haeffler András; ki halottként, és így egyre távolabb kerül ez a mostani világ attól, amiről KGZ pályájának elején, 1989-ben még reméltük, hogy jobb lesz, mert akkor még úgy tűnt, hogy valami szebb valami jön. Azóta kiderült, hogy az akkori illúzióink voltak igazán szépek és mindannyian tulajdonképpen a pusztulás felé haladunk, ami ha az életet egy hosszú haldoklásnak fogjuk fel, akkor nem tragikus dolog.

Nem tudtuk, hogy KGZ-nek pangásos szívelégtelensége volt, amire gyógyszert is szedett, mert soha nem panaszkodott.

Szívroham, orvosi műszóval élve kardiogén sokk vitte el. Bár sokan közülünk ilyenre vágynak, nem tudhatjuk, hogy valóban az ilyenfajta gyors halál-e a legjobb – szerencsére normális esetben ez nem tőlünk függ.

Bátyja, Kiss László sem gondolta, hogy édesanyjuk halála után ő fog temetni és pont az öccsét. Számára, mint ahogy mindannyiunk számára is sokkoló volt, hogy KGZ-t ilyen hirtelen szólította el a végzet. KGZ, Gabi bácsi, vagy – hülyéskedve – Kiss elvtárs, nyugodj békében és próbáld meg a túlvilágon visszafoglalni Nagy-Magyarországot! Ha ideát legfeljebb immár csak nekünk sikerülhet, bár lehet, hogy inkább csendben kell maradnunk, mert lassan az is kérdés, hogy mi az, ami itt egyáltalán a miénk.
Közös barátunké, Tolcsvay Béláé a szó!


Tolcsvay Béla Szentmihályi Mihály szövegével énekelte a sokak által Violaszín gyászruhába öltözik fel a lelkünk kezdetű dalt:

Menny, föld, tűz, víz, levegő, ég, gyöngy, arany és minden kincs!
Mit fárasztod én elmémet? Nyugodalmam addig nincs,
Míg fel nem talállak téged, én Uram, én Istenem!
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem,
Istenem és mindenem!

Jó hírnév és jó barátság, magas rang és tisztesség,
Amit csak a test kívánhat: Bőség, öröm, egészség;
Szívem meg nem elégíti semmi más gyönyörűség:
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem,
Istenem és mindenem!


Haeffler András a Vasárnapi Újság egykori szerkesztője és Kiss Gábor Zoltán segítője az alábbiakat mondotta:

Kedves KGZ!
Így szólítalak, mert hiába Gábor a keresztneved, a Bródy Sándor utcában senki sem hívott így. A KGZ-nek van egy kis áthallása a KGB-re, a világ talán első terrorszervezetére, a Téged kicsit közelebbről ismerők tudták, mennyire szemben álltál azokkal, akik kommunistának vagy szocialistának mondják magukat, ezért néha ugratásból KGB-nek is neveztek. Édesapádtól örökölted ezt a felfogást. Néhai édesapádat, Kiss Károly költőt, a Magyar Nemzet kitűnő publicistáját 56 idején írt cikkei miatt bebörtönözték – téged a működésed miatt kirúgtak az egykor volt Magyar Rádióból. Azért mondom így, mert ma már nincs önálló nemzeti rádió, miként a németeknek, franciáknak, olaszoknak, és sorolhatnám – már korábban elköltöztették onnan, ahol megkezdte a működését és szervezetileg is beolvadt egy hatalmas és átláthatatlan konglomerátumba. Te még a rádiósok azon nemzedékéhez tartoztál, akinek a hallgató volt a legfontosabb. Fotósként is sokáig gazdagítottad a Magyar Rádió műsorújságának archívumát, eltávolításod után is még sokáig használták a fényképeidet. Kitaláltál magadnak és persze a hallgatóknak egy műsort, a Vasárnapi Kalendáriumot, és tulajdonképpen ebben teljesedett ki a rádiós életed. Múltba tekintő különféle összeállítások ma is vannak, de azok meg sem közelítik a tiédet. Az évek során több mint tízezer darabból álló bakelitlemez-gyűjteményt hoztál létre, innen válogattad a kísérő zenét. Állandóan bújtad a régi lapokat – az egykori újságcikkekből válogattad össze nagyon gondosan és hitelesen a kalendárium anyagát. A Vasárnapi Újság összeállításakor minden héten visszatérő közös jelenetünk volt, amikor a szöveget természetesen elkésve behoztad, én közöltem, hogy „hosszú”, és kezdődött a „mit hagyjunk ki” játéka. Később bevallottad, hogy egy idő után már szándékosan többet írtál, mert te is élvezted ezeket a látszólag komoly, valójában baráti vitákat. Utólag visszatekintve nyugodtan kijelenthetem, hogy abban az egykori Vasárnapi Újságban nagyon jól érezted magad. A szó szoros értelmében az életed volt a rádió és benne ez a műsor. Még a hetvenes évek elején azt mondta nekem egy már akkor is öreg rádiós a pagoda előtti kis udvaron beszélgetve, hogy az újságírás nem munka, hanem, hivatás és a rádiózás nem hivatás, hanem életforma. Számodra is az volt. Az Orczy-kert, az Üllői út néhány kocsmája és a rádió Bródy Sándor utcai épülete volt az élettered, amely azután fokozatosan elfogyott körülötted.

Egy példásan liberális elnöknek köszönhetően megszűnt a munkád, kitiltottak a rádióból, beépítették az Orczy-kertet és mindezeket nem tudtad elfogadni, így már nem olyan volt az élet a számodra, amiben jól érezted volna magad. Hosszú idő után sikerült munkahelyet találnod, a Terror Háza Múzeum egyik intézményét, ahová szívesen jártál be dolgozni - csak ne kellene korán felkelni és reggel kezdeni – mondogattad.

Egykori rádiós kollégák mögött Győri Béla, a Vasárnapi Újság alapítója és KGZ mostani kollégái, a Terror Háza Múzeum munkatársai: Tallai Gábor, Békés Márton és mások

Édesanyád tartotta benned a lelket: szeretettel ápoltad, gondoztad mindaddig, amíg végül eltávozott az élők közül – néhány hónapja búcsúztattuk ugyanitt, ebben a templomban.  Most már alig maradt valami, ami ehhez a világhoz kötött – Te is feladtad. Eggyel többen vannak odaát az igazi rádiósok közül – eggyel kevesebben vagyunk ideát. Nyugodj békében, amíg tudjuk, őrizzük a Vasárnapi Kalendárium és Kiss Gábor Zoltán, KGZ emlékét.

Hokker Zsolt, a Budafoki Evangélikus Egyházközség lelkésze igehirdetésében az elmúlás és pusztulás különbségére hívta fel a figyelmet, majd ezt követően a kolumbáriumban Kiss Gábor Zoltán hamvait édesanyja mellé helyezték el.
 
               Hokker Zsolt evangélikus lelkész búcsúztatja Kiss Gábor Zoltánt


         Pacher Gréti, a Vasárnapi Újság egykori zenei szerkesztője mögött: Csúri Ákos
Február 5-én, vasárnap reggel olvashattuk, egykori munkatársunk Csúri Ákos megemlékezését - kattintással:


A kitlepítettek emlékművénél a Budafoki Evangélikus Egyházközösség udvarán: Szeidl Mariann, aki szakdolgozatát KGZ-ről írta, Tolcsvay Béla,Győri Béla, Haeffler András és Gecse Géza

 

Összeállította és közreadja: Gecse Géza