Belpolitika

Lesz-e feltámadás? Kultúra és üzletpolitika - az oroszoknál

Miért fontos számunkra az orosz nyelv, az orosz kultúra? Mi haszna származhat belőle más nemzeteknek? Többek között erről is szó volt az Aspektus 2014.január 4-i rendezvényén, ahol az orosz nemzetközi jelentőségéről Majoros István, az uráli kulturákban betöltött szerepéről Rubovszky Éva, az új orosz irodalom helyéről pedig V.Gilbert Edit számolt be. Rajtuk kívül vendégünk volt a BookStation Könyvesbolttal közösen szervezett rendezvényen Oleg Jerofejev, az író Viktor Jerofejev fia, aki a Zebra Je kiadó képviseletében néhány hete Moszkvában megjelent könyveket is hozott magával.

Kultúra és üzletpolitika Oroszországban. Budapesten a Zebra E

2014.január 4-én, szombaton délután 3 órakor a Nyugati pályaudvar melletti Book Station könyvesboltban az orosz kultúra gyakorlati, üzleti, európai és eurázsiai uráli vonatkozásairól lesz szó.

A delírium kora. A Szovjetunió hanyatlása és pusztulása


'The Age of Delirium', avagy 'A delirium kora'. David Satternek a Szovjetunió történetének végéről rendezett dokumentumfilmjét 2013 októberének végén Budapesten a Puskin Moziban is bemutatták és utána kerekasztal beszélgetést szerveztek, amelyen Gecse Géza is részt vett és a rendezővel készült interjú 2013.november 2-án hangzott el a Kossuth rádióban.

Kaukázusi Georgia - könyvbemutató a Kossuth Klubban

"A kaukázusi Georgia". Ez Babirák Hajnalka Grúziáról szóló könyvének a címe, amelyet 2013.október 29-én mutattak be a Kossuth Klubban. A riport a Kossuth rádió Szombat reggel című műsorának 2013.november 2-i adásában hangzott el. A riporter Gecse Géza.

Gloria Victis! 2013 - Budapest


Idén is megrendezték a középiskolások Gloria Victis történelem vetélkedőjét, amely Betlen Gábor korára összpontosított. A 2013-ban első három helyezett csapat is megszólal Gecse Géza riportjában - a szervező Rákóczi Szövetség vezetőin kívül.

A külhoni magyarok regisztrációjáról és a székely menetelésről


A külhoni magyarok regisztrációjáról kért tájékoztatást 2013.október 15-én a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottsága, majd egyhangúan támogatásáról biztosította az október27-i székely menetelés szervezőit. Gecse Géza összefoglalója - hangban is.

Összefoglaló a Neumann János 2012-es pályázatról


2013 februárja és júniusa között összesen két Aspektus rendezvényt tudtunk feldolgozni a Neumann János 2012-es on-line pályázatnak köszönhetően. A pályázati kiírásnak megfelelően az Echo TV On-line oldalán közöltük az előzeteseket és az összefoglalókat is, de azok elérhetők máshonnan is. Hogy pontosan hogy, az kiderül az alábbiakból.

Reconnect Hungary! Amerikai program az Egyesült Államok magyarjainak


Birthright - "a születésből fakadó jog" - ír és izraeli minta alapján New York Állam egykori kormányzója, Pataki György, közismertebb nevén George Pataki, valamint lánya javasolta az Egyesült Államokban élő magyarok körében és a Kossuth Alapítvány valósítja meg. A képen: Latkóczy Emese, Szigeti Tamás és Józsa Péter.

Oldalak

Feliratkozás Belpolitika csatornájára