Saját cikkek uráli tematikában

Saját emberünk a Nemzetpolitika - szorítóban 2002-2017 című kötetről


Bán-hegyi Zsoltot egyik a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 c. kötetben a balti kérdésben született egyik vitaest ingerelte a téma továbbgondolására.

Manaraga


Néhány hete jelent meg Vlagyimir Szorokin Manaraga című regénye Oroszországban, amelyről az első összefoglalót Birodalmi áldozatok - áldozatbirodalmak című filműnk magyarországi szakértője, V. Gilbert Edit írta, amelyet éppen ezért most külön is olvasóink rendelkezésére bocsátunk, mint azt a rövid interjút is, amelyet Szorokinnal még 2014-ben készítettünk - az első világháborúról.

Egy hét hungarológia Badacsonytomajban – uráli népek egyetemistáinak


Pusztay János nyelvészprofesszor Badacstomajban egyhetes hungarológiai tábort szervez mari, komi, udmurt, mordvin és karél egyetemistáknak és doktoranduszoknak, ahol a történészek számára rendelkezésre álló magyar, európai lehetőségekről, valamint a magyar történelemről tartott előadást és műhelyfoglalkozást Gecse Géza, mint meghívott előadó.

Klip-vetélkedőnkkel a Magyar-Észt Társaságban!


Évzáró összejövetelét tartotta 2016. december 8-én a Magyar-Észt Társaság. A téma ez alkalommal: Észtország biztonságpolitikája volt, amelyről Hannes Hanso, az észt törvényhozás honvédelmi bizottságának elnöke tartott előadást, amelyet követően a fogadáson ismertettük az Aspektus első világháborús történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőjét is!

Összefoglaló észt barátaink számára

Barátaink a napokban Észtországba látogatnak és az ő számukra állítottuk össze ezt a rövid emlékeztetőt, hogy tudjanak támaszkodni rá, ha észt főiskolásokkal, egyetemistákkal és középiskolásokkal találkoznak.

Sander Liivak Magyarországon


Egy bő hetet töltött Magyarországon a napokban Sander Liivak észt műfordító - többek között Dunabogdányban és Budapesten.

Kezdeti visszhang - Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016


2016.május 12-e és június 30-a közötti különböző sajtómegjelenések elérhetősége a Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016 című történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőnkről, illetve annak május 23-i nyitórendezvényéről, amelyen elrugaszkodási pontokat kínáltunk a klip-vetélkedőben részt venni kívánóknak.

Az ismeretlen katona kultuszának magyarázata


75 éve támadta meg Németország a Szovjetuniót, ami lehetőséget biztosít azoknak is a 'Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016' című történelmi, ismeretterjesztő vetélkedőnkben való részvételhez, akiket a második világháború érdekel, amennyiben szerepel a legfeljebb négyperces klipjükben az első világháború.

Oldalak

Feliratkozás Saját cikkek uráli tematikában csatornájára