Duray Miklós

Nemzetpolitika – Gombaszög szorításában


2018. július 17-én Duray Miklós vendégeként Csóti Györggyel együtt beszéltünk a 90. Gombaszögi Nyári Táborban nemzetstratégiáról, nemzetpolitikáról és kisebbségi jogokról, ami alkalmat adott arra hogy ne csak a Nemzetpolitika szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetről, hanem idénre tervezett Száz év tükrében a nagy háború 1918-2018 című történelmi ismeretterjesztő kisfilmvetélkedőnkről is szó essen.

1918-tól 2018-ig a Kolozsvári TV-ben és a Vasárnapi Újságban


Idén júniusban értesülhetett a szélesebb publikum is a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetről, mivel a könyv ezt megelőzően néhány héttel korábban került nagykereskedelmi forgalomba. Júniusban - Trianon kapcsán a Kolozsvári TV Magyar Adása - valamint a Kossuth rádió Vasárnapi Újságjának főszerkesztője is készített interjút a könyv szerzőjével, Gecse Gézával.

Kelemen Hunor és Duray Miklós a Minority SafePack-ről


Kelemen Hunor és Duray Miklós a 89. Ünnepi Könyvhéten Budapesten Gecse Géza: Nemzetpolitika - szorítóban 2002-2017 című könyvének a bemutatóján mondták el a Minority SafePack-kel kapcsolatos aktuális álláspontjukat.

 

Ország- és nemzetpolitikáról a Millenárison


A XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Szilágyi Péter nemzetpolitikáért helyettes államtitkár és Duray Miklós, a SZAKC elnöke mutatta be Gecse Géza Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című könyvét.

Kitelepítések – 70 – kiállítás Budapesten 2018. május 9-ig


70 éve, április 12-én indult meg az első szerelvény Csehszlovákiából Magyarország felé. Északi szomszédaink nem titkolt célja az ottani magyarság kitoloncolása volt, viszont az ördögi tervet csak részben sikerült megvalósítaniuk. Ebből az alkalomból nyílt Budapesten képzőművészeti kiállítás, amelyet majdnem egy hónapig lehet megtekinteni.
 

Területi autonómia lehetősége a Felvidéken!


A Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága Autonómia Albizottsága 2013.április 16-án fokozott figyelemmel fordult az autonómia szlovákiai mintái iránt. Duray Miklóssal, Berényi Józseffel és Szili Katalinnal Gecse Géza beszélget.

Duray Miklós


A Polgári Magyarországért Díjat 2011-ben egyhangúan Duray Miklósnak ítélte a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma. Gecse Géza interjúja 2011 decemberében a díjátadón készült.

Oldalak

Feliratkozás Duray Miklós csatornájára