Jogtudomány

Nemzetpolitika a lezáratlan kérdések szorítójában


A második világháborút követően Beneš csehszlovák köztársasági elnök német- és magyarellenes etnikai tisztogatássorozatot kezdeményezett. Az úgynevezett beneši dekrétumok ellen a Németországban élő Hahn-Seidl Alida és a Budapesten élő Juhász Imre 2012-ben petíciót nyújtott be az Európai Parlament Petíciós Szakbizottságához.

Mellettük Krivánszky Miklós, a felvidéki MKDSZ alelnöke, a DALESZ vezetője 2002 óta szorgalmazza a csehországi kényszermunkára hurcolt magyarok kárpótlását. Rajtuk kívül a RETÖRKI, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet meghívta Csáky Pált, az MKP európai parlamenti képviselőjét, a Beneš-dekrétumokon kívül a felvidéki magyarságot sújtó, az 1945 utáni diszkriminatív rendelet történeti hátterét intenzíven kutató Fülöp Mihály diplomáciatörténész mellett az intézet budapesti, Andrássy úti előadótermébe Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának az elnökét. Gecse Géza Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 c. könyvében a téma részletesen fel van dolgozva, ezért a kötet szerzője mellett a RETÖRKI főigazgatója, Bíró Zoltán Menyhárt Józsefet és Fülöp Mihályt is a pódiumra szólította 2018. március 7-én.

Klip-vetélkedőnkkel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen!


2016. november 22-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államigazgatási Karán jártunk az Aspektus első világháborús történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőjével - remélve, hogy innen is lesz pályázni szándékozó, hiszen nagyon közel van már a december 1-i határidő!
 

Munkaügyi pert vesztett az MTVA


Rendkívüli felmondással szüntették meg 2014. július 14-én Gecse Géza munkaviszonyát az MTVA-val, amelyet ő a törvényes határidőn belül a bíróságon megtámadott. A perben első fokon ma született döntés.

Politika, illúziók, téveszmék


Budapesten a Magyarság Házában mutatták be Schöpflin György 2012-ben Tallinnban angolul megjelent kötetének magyar változatát. Gecse Géza összefoglalója.

Az igazság soha nem késő - Esti séta a Kossuth rádióban


Az Esti séta 2013. június 2-ai adása három megrendítő dokumentumfilmről szólt, amelyek ma már nyilvánvaló, köztudott és még számosabb rejtett, titkos részletet tárnak fel a besúgókra épített Kádár- és Ceausescu-rendszer lényegéről.

Feliratkozás Jogtudomány csatornájára