TV- és rádióműsorok, filmek és klipek

Esélyek és kilátások - kerekasztal Pozsonyban


2019. február 7-én mutatták be Gecse Géza Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című és Éger György Magyarok - Romániában 1990-2015  című könyvét Pozsonyban. Három összefoglalóban számolunk be a történtekről - mindhármat 2019.február 11-én publikálták.

Világháborús aspektusok

Köő Artúr az Apponyi-életrajz egyik kutatója, középiskolában tanít. Ilyen szemmel olvasta Gecse Géza Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetét. Egyébként pedig személyesen is találkozhatsz vele 2019. január 31-én a Kék Golyó utcában, hiszen ő fogja kérdezni Demkó Attilát!

November 29-i rendezvényünk előkészítése


Az Aspektus 2018.november 16-i találkozóján tisztázódott néhány kérdés, amelyet a november 29-i 'Nemzetpolitika - Alba Iulia szorítójában' címmel szerveznek - szándékosan a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári román és a kolozsvári magyar népgyűlésre koncentrálva - Duray Miklós részvételével.

A budai vár szorítójából - Alba Iuliába!


2018. szeptember 1-én a budai várban mutattuk be, november 29-én pedig a a Kékgolyó utca és a Schwartzer Ferenc utca sarkán mutatjuk be a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetet. 

Budapest-Moszkva tengely


A Hír TV Globál című műsorának 2018. szeptember 20-i adása Orbán Viktor 2018. szeptember 18-i moszkvai látogatásáról szólt. Vendégek voltak: Gecse Géza, történész és Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója.

 

A tavaszi szemeszter tanulságai


Megkésett félév-értékelésként is lehet jellemezni, de annál talán több az alábbi összefoglaló, amelyet az idén a Nemzeti és birodalmi törkevések a Habsburg Monarchiában és az Orosz Birodalomban címmel tartott az ELTE BTK-n Gecse Géza.

Oldalak

Feliratkozás TV- és rádióműsorok, filmek és klipek csatornájára