Finnugor

Módszertani segédlet első világháborús kisfilmek készítéséhez


Három helyszínen már elmondott és gyakorlati szempontból jól használható technikai útmutatót gyűrtünk egybe, amelyeket jól tudnak hasznosítani azok, akik első világháborús történelmi ismeretterjesztő kisfilmet életükben még soha sem csináltak!

Hangos összefoglalóink első világháborús rendezvényeinkről 2014-2017


2014 és 2017 között szervezett három kisfilm vetélkedőt támogató nyitórendezvényünkön igyekeztünk ötletekkel szolgálni, mintegy elrugaszkodási pontot adva azoknak, akik 2-4 perces klipjükben ún. tematikus kisfilmet szerettek volna készíteni! Ezért most ezeknek a nyitó rendezvényeknek a mondhatni majd teljes, vagyis 70 perces változatát minden pályázó számára egy oldalon tesszük hozzáférhetővé!

Pályázatunk - részletesebben!


1919. június 28-án Németországgal, szeptember 10-én Ausztriával, november 27-én pedig Bulgáriával iratták alá a győztes nagyhatalmak a maguk békediktátumait. Magyaországgal - bár már ekkor döntöttek az ország új határainak kijelöléséről - csupán 1920. június 4-én iratták alá a békeszerződést. Ma, augusztus 3-án, pontosan 101 évvel ezelőtt üzent Németország hadat Franciaországnak! Ismertetjük az idei pályázatunk részletesebb összefoglalóját, amelyet az Első Világháborús Centeneriumi Emlékbizottsággal egyeztetünk!

The difference between the status of Finland and Estonia as the ‚Ostseeprovinz‘ of the Russian Empire and the Hungarian Kingdom within the Habsburg Monarchy between 1613 and 1825


Virgil Zólyom Erasmus-hallgatóm Németországból érkezett Budapestre. A Balti-térség országai közül Észtország és Finnország státuszát hasonlította össze a Habsburg Monarchián belüli Magyar Királyságéval. A magyar történészhallgatók közül bizonyára sokan vitatkozni fognak vele, de főként szemléletmódja miatt tanulságos számunkra a dolgozat. Ezért is adjuk közre! 

A magyar film napja - Észtországban


2019. április 30-án tartották a Magyar Film Napját az észtországi Narvában - magyar résztvevőkkel!

Oldalak

Feliratkozás Finnugor csatornájára