A Pro Minoritate téli száma Kolozsváron


Erdélyben a hetvenes-nyolcvanas években a zene volt az egyik legbiztosabb, de egyben a legötletesebb fegyver is a magyar öntudat, a Magyarországhoz tartozás illúziójának megőrzésében. A magyar, illetve magyarul énekelő együttesek, valamint a számukra pódiumot biztosító rendezvények szervezői egyaránt előkelő helyen álltak a Securitate megfigyelőlistáján. Az akkori zenei világ és a román pártállam kapcsolatának témakörét kevesen járták körül még eddig tudományos igénnyel, így a Pro Minoritate kisebbségpolitikai szemle – amely  rendszeresen foglalkozik a határon túli magyarok politikai és kulturális életével, a szomszédos országok, népek történelmével, illetve folyamatosan törekszik Közép- és Kelet-Európa politikai, társadalmi helyzetének elemzésére – téli számának kolozsvári bemutatóját élénk érdeklődés övezte.

A kiadványt Péter László kolozsvári szociológus méltatta, tartalmát Ivácson András Áron mutatta be, de az est alaphangulatát Kósa András László főszerkesztő határozta meg azzal, hogy oldottan, pódiumhoz szokott természetességgel  beszélt arról, miben hasonlított, és miben különbözött a szocialista tábor könnyűzenei világa, a fiatalok zenefilozófiája, mennyire volt laza, illetve feszes a zenei gyeplő Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában, Jugoszláviában. Kitűnt: ez utóbbiban már „liberalizált” szinten nyilvánult meg az a fiatalos protest-zene, amit akkor Marosvásárhelyen még csak polgárpukkasztásként határoztak meg.

Erdélyi részről három fontos tanulmány is van a kiadványban "Magyar könnyűzene a Ceauşescu-érában" fejezetcím alatt. Demeter Csanád: A romániai magyar könnyűzene bölcsője;  Cseke Gábor: Az Ifjúmunkás Matinék. "Extázis" a romániai hatalom palástja alatt; Marius Cosmeanu: Egy magyar énekes "nemzetközi" karriere a Ceauşescu-érában. Interjú Nagy Mária énekessel.

Különösen az Ifjúmunkás Matinék témaköre számít kuriózumnak, hiszen  a népszerű ifjúsági hetilap,az IFJÚMUNKÁS egykoron mítosznak számított, annak ellenére hogy ennek a kiadványnak is egyharmadát - mint a többi korabeli lapnak - a rezsim iratta. Cseke Gábor egykori főszerkesztő írja:

„Jellemző, hogy miközben a Kislány a zongoránál típusú, konzervatív táncdal és a beat szellemét Magyarországon meghonosító zenei törekvések, illetve táboraik között… nyílt háború folyt, addig Erdélyben két vállalkozó szellemű fiatalember, egy székelyudvarhelyi mozgalmár és egy aktív klubvezető, Pakot József és Csíszár Antal, éppen csak elindult hosszas körútjára, hogy a pár éve már sikeresen működő udvarhelyi Siculus ifjúsági klub égisze alatt, saját kezdeményezésükre és szakállukra megteremtsék a romániai magyar könnyűzene születését jelentő Siculus táncdalfesztivál anyagi és szervezési feltételeit.”

Ez  lett az a táncdalfesztivál, ahonnan annyi és annyi erdélyi magyar zenekedvelő indult meg a karrier útján. Nemcsak együttesek számára lett amolyan erdélyi Mekkává a Siculus, hanem tévés, rádiós szakemberek számára is, hiszen a magyar nyelvű rádió-tévéadások lelkes partnerei voltak az immár mozgalommá izmosodott „székelyes” fesztiválnak. Az akkori pártállamban ez a rendezvény lassan „zavaró körülménnyé” vált, nem utolsósorban azért, mert a magyar nyelvet olyan energiával „bömbölte” a hangszórókból, hogy az semmiképpen nem talált bele a rezsim suba alatti „homogenizáló” terveibe. Boros Zoltán  fiatal tévés – később főszerkesztő – így nyilatkozott azokban az években:

„Mikor zeneszerzésre adtam a fejem, nem tudtam elválasztani a zenét az anyanyelvtől. Műfajom a könnyűzene. Hosszú ideig elkerülte a szakemberek figyelmét, hogy magyar nyelven is lehetne művelni. (…) Én is itt kezdtem, a Siculuson, s amit addig csak baráti körben, szórakozásból csináltam, az egyszer csak kiugrott. Jó, hogy végre megvan ez a fórum. S van hazai magyar tánczene. A tévé magyar adása sokat tehet a továbbiakban...”

A negyedévenként megjelenő Pro Minoritate folyóirat bemutatói ezt a világot és életfelfogást összevetették a szomszédos volt szocialista országok korabeli hangulatával, és ennek az ötletes összehasonlításnak köszönhető valójában az, hogy ez a téli szám rendkívül érdekes, és nem utolsó sorban továbbgondolásra serkentő.

Ez utóbbit bizonyítják a hozzászólások és újságírói kérdések-vélemények is, amelyek közül különösen azok voltak tűnődésre késztetőek, amelyek azt taglalták, hogy bármennyire is mosolyra késztető, és „lesajnált”   volt a román pártállam magyar-román könnyűzenei világa, alapját képezte később a szocialista bukás utáni békés pezsgésnek. Ezzel ellentétben a Tito-n „profin” gúnyolódó jugoszláv protest-generáció a „marsall” halála után nem éppen a zene univerzális békítő jegyében állt hozzá a szétesett Jugoszlávia etnikai gondjaihoz.

Csak ajánlani lehet a Pro Minoritate téli számát magyarországinak és erdélyinek egyaránt – zenei hozzáállástól függetlenül. És persze a kutakodást azon idők felől, amikor egy ifjúsági hetilap, az IFJÚMUNKÁS iskolába való megérkezésekor hamarabb csengettek ki, hogy a lap kiosztása zökkenőmentes legyen. Hol van már az a világ?

Szabó Csaba

Főmenü: